Hirdetés

HTML

Hirdetés

Minden lehetséges

Filozófia, vallás, alternatív tudományok, kozmológia , földönkívüli civilizációk

Friss topikok

  • csimbe: @József Gacsal: Javaslom az alábbi bejegyzést. agondolatteremtoereje.blog.hu/2018/02/19/megvilagos... (2018.02.19. 15:46) Mi volt az ősrobbanás előtt?
  • csimbe: @József Gacsal: Köszönöm a reflexiót. A vallások, közül a keresztény vallás Isten fogalma, az Egys... (2018.02.19. 15:36) Nélkülözhető e Isten?
  • csimbe: @labdajáték: Szerintem a valóság olyannyira bonyolult, hogy egy két nézőpontból nem kaphatunk érde... (2015.02.17. 15:14) Ídőfizika
  • csimbe: @labdajáték: Mindenképp anyagi természetűnek kell lenni a mérhető dolognak, nem anyagi természetű ... (2014.10.06. 22:27) Szimmetriák és aszimmetriák
  • E.A. .sk: @csimbe: A tudat{; értelem} részecskéi helyet a szellem{; szerveződés} egységeiről érdemesebb besz... (2012.10.30. 13:54) A mindenség dualisztikus felfogása

Linkblog

Gondolkodom

2014.03.19. 18:05 :: csimbe

René Descartes mondotta: Gondolkodom, tehát vagyok. Ha e megfogalmazás szerint a gondolkodáson, mint aktív cselekményen alapul a lét, akkor e gondolati cselekménynek a hiánya a passzivitás, a nem lét? Amikor egy létező alany éppen nem gondol semmire, akkor megszűnik lenni? Nehéz kérdések ezek, de megpróbálok gondolkodni a lehetséges válaszokon.

Ha a gondolkodásnak az alapját egy aktív képesség adja, vagyis tudással rendelkezni valamiről, ami van, akkor a tudni képesség hiánya jelenti a létalap hiányát, a semmit. Ha nincs képesség, potencia, akkor nincs gondolatom, nincs tudásom a létemről. De mi van akkor, ha tudtomon kívül is vagyok, amikor valamilyen okból nem gondolhatok semmire? Ez csak úgy lehetséges, hogy akkor a gondolkodás eszköze, az agy passzív, cselekvőképtelen, avagy pontosan a semmire és nem valami másra koncentrálom a gondolatomat. A gondolkodás cselekvő alanya az aggyal, öntudattal bíró (valami) entitás, mint ami/aki képes arra. A gondolkodás tárgya a valami és ennek tagadása, a semmi. Vagyis a lét és annak alapja, na meg ezek hiánya. Ha a valamit, pusztán gondolati úton meg akarjuk ismerni, akkor egy gondolati struktúrát, fogalmat kell alkotni róla, amin keresztül felfoghatóvá, megérthetővé válik, hogy az a valami éppen micsoda. A csoda, tulajdonképpen az ismeretlen felismerhetővé alakulása, alakítása. Ahhoz, hogy a valami felismerhetővé váljon, az értelmes megfogalmazásán túl szemlélhetővé, vagyis szemmel láthatóvá is kell tenni. Ehhez viszont újabb fogalmakat, úgymint ehhez szolgáló kiindulási pontokat kell alkotnunk. Olyan pontokat, amelyek segítenek látható és mérhető alakzatokat megnevesíteni, értelmezni, tudatosítani, azokból struktúrákat felépíteni. A geometria (mértan), mint a tudomány egyik ága foglakozik ilyen fogalmak alkalmazásával, mint a pont, vonal, felület, térfogat stb.. amelyek ebben a segítségünkre lehetnek. Akkor kezdjünk bele a valami dimenzionálásába, mérhető struktúrává formálásába. Kiindulási alapnak válasszuk a pontot.

A mozdulatlannak, kiterjedés nélkülinek, azaz nulladimenziósnak definiált, de ennek ellenére láthatóvá tett valami a pont, vagyis az a kiindulási pont, amely a kiterjedésnek, a dimenziónak a forrása és elnyelője.

Ha a kiindulási, vagyis forráspontból egy képzeletbeli egyenes mentén további látható pontokat állítok szorosan egymás mellé, akkor kiterjesztem a pontok láthatóságát azok gyarapodása következtében. Megfogalmazhatom úgy is, hogy a kiindulási pont láthatósága megmarad akkor is, ha az a mozgás során elhagyja a kiindulási helyét. Ekkor a mozgás rajzolja ki a pont útját, mint látható nyomot, vonalat.

Az első terjedéssel, vagy mozgással születő térdimenzió az egy irányba terjedő vonal, amely határozatlanul a végtelen vonal, a vektor, két rögzített ponttal határolva pedig a véges szakasz.

A második térdimenziót egy meglévő vonalra merőleges másik vonal, avagy a forráspont körül (lineáris) vonalszerű síkban elforgó vonal látható nyoma, a virtuális pontok alkotta felület, vagyis a tér szemlélteti. Egy véges szakasz elforgatása véges felületet jelöl ki. A végtelen vonal elfordulása végtelen, vagyis határtalan felületet képez. A virtuális síkon lévő körvonal tengelykörüli, vagy bázis-egyenes körüli elforgatása is kétdimenziós felületet alkot, mint pl. a tórusz és a gömb, amely viszont előrevetíti a következő dimenzió megjelenítését.

A harmadik térdimenziót, vagyis a térfogatot a sík és görbe felületek elforgatása szemlélteti. A végtelen sík elforgatása végtelen síkokból álló térfogatot, a vektorteret eredményezi. Egy véges felület tengelykörüli elforgatása véges térfogatot, virtuális pontok halmazát eredményezi.

A negyedik dimenziónak nevezzük az időt, amit a mozgó valaminek, esetünkben a pontnak, az egyik ponttól a másik pontig érkezése szemléltet. Az idő, mint a tól-ig tartam jelöli ki a pont útjának hosszát, vagyis a pont által megtett távolságot. Ezért az út és az idő mérete, tartama, a mozgás sebességének is függvénye. Az ismert úthossz és a megtételéhez tartozó idő ismeretében meghatározható a mozgó pont lassúsága, vagy gyorsasága, vagyis a haladási sebessége. A sebesség, mint dimenzió, a pontnak úton való mozgásának a skalár mennyisége. Mivel az időt a mozgásból eredeztetjük, az idő nem állhat meg. A rögzített időpont, rögzített helyhez tartozik, amely események megjelölésére szolgál. Az idővektort, mint az események sorának haladási irányát az oksági lánc szemeinek gyarapodása és az entrópia növekedése mutatja meg számunkra.

Amikor a pont két párhuzamos vonal közötti lineáris felületen mozog, a határoló vonalakon történő, meghatározott időtartamú megjelenésének gyakoriságát, vagyis azt a síkhullámszerű mozgásmennyiséget, amit frekvenciának hívunk, nevezhetnénk akár a dinamikus pontok sokaságából képezett, terjedő felület vektorának, az ötödik dimenziónak.

Ha egy sík térben és időben, bárhol és bármikor kiválasztott pontok mozgásának, sebességének, frekvenciájának azonos módon való meghatározása azonos eredményre vezet, akkor ebben az ideális esetben a tér és az idő homogén egységként (téridő), egy szimmetrikus vonatkoztatási rendszerként használható. Vagyis létrehoztunk egy ideákból épített, megfogalmazott modellt, az álló és mozgó pontokból felépített vonatkoztatási rendszert, amely még nem tartalmaz valós, háromdimenziós kiterjedéssel rendelkező testeket. Vagyis, a valamiknek olyan elkülönült struktúráit képező halmazait, amelyek saját mozgással, lendülettel, tehetetlenséggel, tömeggel rendelkeznek és tömören, vagy lazán fogalmazva anyagnak nevezünk.

Amit a fentiekben lejegyeztem, az lefedi a létező valaminek, mint aktívan megnyilvánuló létformának, a gondolatnak ideák, fogalmak általi megjelenítését, meghatározását. A pontnak, mint egynemű homogén alkotóelemnek és a szimmetriának a felhasználása a szellemi struktúraépítés folyamata során, tette lehetővé az időnek, a háromdimenziós Eukleidészi térnek, és a négydimenziós Minkowski téridőnek a leképezését. A szimmetria fogalma pedig az ismert alakzatok térben és időben történő eltolásából, elfogatásából, következő változatlanságának felismeréséből ered.

Az eddig leírtak még a fizikán túli, vagyis a metafizika tárgykörébe tartoznak. Ami ez után következik, vagyis az anyag megnyilvánulásainak, struktúráinak felismerése, nevesítése, megértése, tudatosítása, a fizikai valóság axiómákon alapuló feltárása, már a fizika és a matematika kompetenciája.

Ezen tudományágak jelentős sikereket értek el a valóság modellek általi feltárása terén, de a megválaszolatlan kérdések száma nem csökkent, hanem gyarapodott. A mai matematikusok és fizikusok, már 11-26 dimenziót tartalmazó, szuperszimmetrián alapuló, a kvantumgravitációt is magába foglaló húrelméleten és a mindenség elméletének megalkotásán gondolkodnak.

Célirányosan, mondhatni vektoriálisan gondolkodni nehéz feladat, mert a nehézkedés, az anyag súlya, tehetetlensége fékezi, kitérésre készteti a gondolatmenetet, célja elérésében. Úgy, ahogy az anyag még a téridőt is képes elgörbíteni, az egyenes mintájául szolgáló fénysugárral együtt. Ha elfogadjuk az anyag elsőbbségét az ideákkal, a gondolatokkal szemben, akkor a fentiekre nyugodtan hivatkozhatnunk. A metafizikának azonban annyi előnye van a fizikával szemben, hogy nem fékezi gondolatmeneteit az anyag. A matematika, mint a ráció, a tiszta ész tudománya, pedig egy olyan összekötő fonál a kettő között, amivel a metafizika magával húzza a fizikát.

A cél megfogalmazása, jelöli ki az eléréséhez vezető út irányait. Ahogy egy vonal végére helyezett nyílhegy teszi azt vektorrá. A féktelenül és céltalanul csapongó gondolatmenetnek irányt és célt adni a legnehezebb dolog ebben az anyagból felépült világmindenségben.

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://agondolatteremtoereje.blog.hu/api/trackback/id/tr65869996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.