Hirdetés

HTML

Hirdetés

Minden lehetséges

Filozófia, vallás, alternatív tudományok, kozmológia , földönkívüli civilizációk

Friss topikok

  • csimbe: @József Gacsal: Javaslom az alábbi bejegyzést. agondolatteremtoereje.blog.hu/2018/02/19/megvilagos... (2018.02.19. 15:46) Mi volt az ősrobbanás előtt?
  • csimbe: @József Gacsal: Köszönöm a reflexiót. A vallások, közül a keresztény vallás Isten fogalma, az Egys... (2018.02.19. 15:36) Nélkülözhető e Isten?
  • csimbe: @labdajáték: Szerintem a valóság olyannyira bonyolult, hogy egy két nézőpontból nem kaphatunk érde... (2015.02.17. 15:14) Ídőfizika
  • csimbe: @labdajáték: Mindenképp anyagi természetűnek kell lenni a mérhető dolognak, nem anyagi természetű ... (2014.10.06. 22:27) Szimmetriák és aszimmetriák
  • E.A. .sk: @csimbe: A tudat{; értelem} részecskéi helyet a szellem{; szerveződés} egységeiről érdemesebb besz... (2012.10.30. 13:54) A mindenség dualisztikus felfogása

Linkblog

Az idő ideje

2016.04.14. 20:07 :: csimbe

Vajon az idő ideje, vagy a tér ideje határozza meg a valóságot?

 

Van olyan vélekedés is, hogy az Idő nem létezik, mert csak az események egymásután következő sorozata képezi számunkra az idő illúzióját. A valóság azonban nehezen fedi fel előttünk az igazságot a relativitásnak köszönhetően. Az észlelő nélküli, vagy érzékfeletti valóság viszont egy olyan feltevés, amely nem bizonyítható, de sokan feltétel nélkül hiszünk benne. Ezt támasztja alá a vallásos istenhit, a halál utáni létben való hit, ahol az egyének lejárt ideje, egy másik valóságban újra kezdetét veheti. Az idő és a tér az, ami az általunk érzékelhető valóság megtapasztalása számára nélkülözhetetlen, a priori létezők, ezért ezek tagadása értelmetlen a létezők, az észlelők számára.

Az érzékfeletti valóság, vagyis a tér forrása az, ami egyben az idő forrása is. Mivel a tér, a nulla dimenziós forrásából háromdimenziósnak születik, majd a térnyelőben, nulla dimenzióssá válik, létrejön az idő dimenzió nélküli tartama, egysége. Az az idő, ami a térrel együtt születik, egy olyan „kvázi dimenzió”, ami a forrásból kifelé, minden irányba felmutat egy véges,valós tartamot. Ez az időtartam a háromdimenziós térkvantum energiatartalmával, vagyis a térfogatával együttesen létezik. A térnyelőben viszont a tér és az idő a szingularitás felé, vagyis egy befelé mutató, virtuális időtartamot és abban egy energia potenciát képez, amely egyben a kiterjedt, 3D térkvantum hiányának az „ideje” mindaddig, amíg a szingularitás, a térnyelő, térforrássá nem változik. A misztikus átváltozás, a valós és virtuális időtartamok váltakozása és a térkvantumok végtelen mennyisége határozza meg a létezést, annak változatosságát. A szingularitásban való inaktív létet, csak a virtuális időtartamok mennyisége határozza meg, amely nem észlelhető. Az, hogy valós térben lenni valós időben, vagy szingularitásban lenni, virtuális időben, ez a kvantumfluktuáció megválaszolatlan és megválaszolhatatlan kérdése. Egy válasz az, hogy a határozatlansági reláció mikroszkopikus, véges mérettartományában, egyszerre leledzik a lét. (Népiesen szólva, hol volt, hol nem volt.) Azon felül már határozott idejű, terű, méretű, sebességű létezőkről beszélhetünk. Az úgynevezett téridő kvantumok az érzékfeletti valóság diszkrét elemei, amelyek feltételezése egy arra épített axióma, miszerint a semmiből nem lehet valami.

Az éppen egzisztáló, 3D térkvantumok száma megszámlálhatatlanul sok, de véges. Mint ahogy az éppen nem egzisztáló források, vagyis a térnyelők megszámlálhatatlan sokasága is véges. Az abszolút valóságot a térforrás-térnyelő állapotváltozás eseménye, az aktivitás és passzivitás együttes ideje határozza meg az egyes térkvantumok esetében. A kvantumok térhiányos állapotának (virtuális) időtartama csak közvetett úton, azon keresztül becsülhető, hogy éppen gyarapodó, vagy zsugorodó a globális téridő, vagyis az egzisztáló térkvantumok száma. Amikor a globális téridő zsugorodik, a térhiányos állapot, a térnyelők virtuális időtartama növekszik. Ha tágul a globális tér, akkor a térforrások valós időtartama növekszik. A tér-idő tágulása is csak közvetett úton, a benne lévő látható objektumok egymástól való távolodásán keresztül figyelhető meg.

Egy térbeli dimenziót, mint valaminek a hosszúságát, vagy két pont között mért távolságát, egy másik önkéntesen választott valaminek a hosszúságához viszonyítottan értelmezzük. Vagyis a távolság relatív. Az időt, mint tartamot viszont eleve a változásból, az állapotok megváltozását okozó eseményekhez viszonyítjuk. Felmerül a kérdés, hogy mi határozza meg, vagy mi szabályozza azt az időtartamot, ami a térkvantumok egzisztálási és a szingularitásban elnyelt állapotát adja? Azonos ideig, vagy eltérő ideig egzisztálnak az egyes térkvantumok?

A felmerült kérdésekre nincs egzakt válasz, egyrészt a határozatlansági tényező, másrészt a mérhetőség hiánya miatt. Azonban a találgatást, vagy fikciók alkotását senki nem tilthatja meg a számunkra. Akkor lássunk hozzá egy fikcióhoz.

A térkvantum az a legkisebb energiaadag, amely a valóságban aktív formában létezik a Planck időnél és távolságnál Kb.10 nagyságrenddel kisebb formában. A térkvantum passzív állapota az, amikor a tér elnyelt állapotban van és a virtuális idő, a Planck időnél 10 nagyságrenddel kisebb, illetve annál nagyobb is lehet. Az ilyen módon, szingularitásokban akkumulált energiának egy jelentős része képezi a "tömeggel rendelkező láthatatlan sötét anyagot", ami a galaxisokban rejtőzik. Amikor a globális tér-idő tágulóban van, a tömeget viselő, látható anyag felhígul. Az, az esemény, amikor az összes tér elnyelődik, vagyis az összes energia egyetlen szinguláris pontban egyesül egy kivételes pillanatban, vagyis az ősrobbanást megelőző állapotban, egy hipotetikus, alacsony valószínűségű kollapszus. Ezt követi a térforrások, a téridő kvantumainak exponenciális gyarapodása, majd vele a térnyelők virtuális idejű megnyilvánulása. Az ősrobbanás kifejezés csak az egyes események kaszkádszerű eszkalációját szimbolizálja. A tudomány ettől a rendkívüli eseménytől tekinti a valóság modellezését és tapasztalását releváns, ésszerű feladatnak. Az ezoterikus, vallásos gondolkodók pedig a véletlent ignorálva, megelőlegezik ennek okát is, úgymint a semmiből való isteni teremtést.

Jelen tudományos ismereteinknek van egy elméleti és fizikai határa, a Heisenberg-féle határozatlansági elv, valamint a Planck által kidolgozott elméleti egységek, fizikai állandók. Ezek nem engedik meg, hogy érzékeinkkel még közelebb jussunk a szingularitáshoz. Ez a határ választja el a determináltságot az índetermináltságtól is. Ha elméleti úton, „logikus” gondolatokkal sikerülne átlépni e határt és a véletlent úgymond belegyömöszölnénk a szingularitásba, akkor az egzisztáló téridő kvantumának, meghatározott időtartama és a nem egzisztáló, vagyis szingularitásban lévő meghatározott, de virtuális időtartam adná meg a determináltság első okát, a kauzális valóság első nem véletlen eseményét. Az, hogy van egy legkisebb, vagy lehet akár többféle is, az ismert meghatározott téridő tartamok mérete/mennyisége, vagyis a meddig lenni és nem lenni, a legfontosabb alapinformáció a valóság megismerése céljából. Ebből adódóan az idő és a tér kvantumosságának gyakorlati kísérletekkel történő bizonyítása mérföldkőnek, paradigmaváltónak bizonyulna. A tudomány eddigi fejlődését is az idő egyre kisebb és pontosabb mértékének meghatározásának köszönhetjük. Nem szabad megállnunk egy küszöbnél úgy, hogy meg sem próbáljuk legalább gondolatban átlépni azt.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://agondolatteremtoereje.blog.hu/api/trackback/id/tr618627154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.