Minden lehetséges

Fogadjuk el alapvető axiómaként, hogy minden lehetséges. Ebben az értelemben, minden potenciális létezőnek tekinthető addig, amíg nem válik aktuálissá, vagyis megnyilvánulttá. Amennyiben a tudást az összes információ részhalmazának tekintjük, a mindentudás képezi a teljes halmazát, az egységét az információknak. A mindentudást, csak egy és potenciális állapotban lehet elképzelni, és értelmezni, mivel a jelekben, a sokaságban megnyilvánult teljes halmaza nem más, mint az információk káosza, amely egyként, nem értelmezhető. Amennyiben az információ áramlását, a tudás jelekként való átadásának tekintjük, a jel, vagy jelenség képezi a hatást, amely megnyilvánítja azt, és észlelhetővé teszi. A tudásnak, mint a szellemnek a hatás, a jel a hordozója, amely az anyagban megnyilvánult információ. Az anyag tulajdonképpen a szellem erejének felmutatója, fizikai hordozója. Azonban van az anyagnak olyan „alacsony”megnyilvánulási formája is, amely csak akkor válik értelmezhetővé, amikor megjelenik az anyagnak egy olyan „magas” szervezettségi szintje, amit már információ feldolgozó, értelmező entitásnak nevezhetünk. Az információ legkisebb anyagi hordozóját, úgymint a legkisebb hatást, a legrövidebb utat, a legrövidebb időt, képviselő entitást, nevezzük el a téridő kvantumának. Amikor a megnyilvánulás folyamata során, az egyből „végtelen”sok lesz, akkor alakul ki a dinamikus téridő, amely az anyagnak első, leg elemibb formája. Ezért a téridő képezi valóság első megnyilvánult formáját, amely a (hatás) mozgás, a távolság és az idő információit együttesen hordozza, felmutatja az észlelők számára. Ha a fenti szisztéma szerint értelmezzük az anyag továbbfejlődését, akkor a nagyobb információadag, nagyobb anyagi „elemi részecske” felbukkanását eredményezi. Ezek lennének a ma ismert anyag építőkövei, amelyekből az Ember is felépül. Minél összetettebb az anyag struktúrája, annál több információt hordoz, egyrészt a róla való tudás szempontjából, másrészt a környezettel való kölcsönhatásáról. A potenciális információk anyagon keresztüli megnyilvánulása, minőségi fokozatokként is értelmezhető, amelybe beletartozik az élet is, úgymint az anyagi világ magasabb szintű fejlődési folyamata. Ez a minőségi fejlődési folyamat, jó esetben exponenciális, de lehetnek lokálisan stagnáló és hanyatló szakaszai is. Amikor a potenciális információk mennyisége már jóval kevesebb, mint a megnyilvánultaké, a tudás mennyisége és minősége olyan magas szintre jut, amely egyben az anyag szerveződési és hatóképességének a csúcspontját, a megnyilvánulási plafont jelenti. Ennélfogva, a megnyilvánult anyagi világban nem tapasztalható meg a szó szerinti mindentudás és minden-hatás. Ahhoz a létező összes anyagnak, beleértve a téridőt képezőt is, egy kollapszus által eggyé kellene válnia. Azt a fennmaradó, vagy felhasználatlan potenciális információt, tekinthetjük a szellem elhagyott lakhelyének, ahová a megnyilvánulást követően majd visszatér. A mindentudás és minden-hatás paradoxonja az, hogy e kettő, csak a megnyilvánulatlanságban összpontosulhat, amit a megnyilvánulásban, az anyagi világban nem tapasztalhatunk meg.