A logikailag kínálkozó kérdés az lehetne, hogy mi volt a kezdet előtt, illetve teremtéssel, vagy ősrobbanással keletkezett az Univerzum? Ha teremtéssel, akkor előtte ott volt az Isten, a teremtő. Ha nem volt és nincs teremtő Isten, akkor az anyag- energia-információ, örökké létező megismerhetetlen formája , a (semmi) alakult egy véges ideig létező univerzummá? Nem tudjuk. Azt már megállapíthatjuk, hogy a filozófiai semmiből nem keletkezhetett.

 Az idealizmus elsődleges és abszolút létezője a Mindenható Isten. Amely a panteizmus szerint lehet a mindenséget magába foglaló kiterjedt létnek, a létezőknek teljes halmaza és a monoteizmus szerint, lehet ennek szingularitása az archimédeszi pont, a háttér és idő nélküli abszolút lét, a mozdulatlan mozgató, amely a végtelen lehetőségei között ott őrzi a mindenkori és a ma megtapasztalható valóságot.

 A materializmus elsődleges létezője az Anyag. Az anyag, általános definíciója szerint észlelhető, tapasztalható, különböző tulajdonságokat felmutató, strukturális közeggel rendelkező mezők és objektumok alkotta halmazok összessége. A mai tudomány, az anyagra jellemző sokféle megjelenési formát és tulajdonságot kiterjesztett észlelőképességével leredukálta különböző erőhatásokra és erőterekre, azon energiákra, amelyek egy csatolási állandónak nevezett energiaszinten, kvantumonként kapcsolódnak egymáshoz. Az energia, a megmaradási törvények értelmében nem keletkezik, és nem veszik el a folytonos átalakulásban, mivel az úgynevezett szuperszimmetria összegzi és kiegyensúlyozza a megjelenési formáit. Azt is mondhatjuk, hogy érzékelhetetlenné, kvázi semmivé változtatja. Az anyag, a matematika és a technológia segítségével átkonvertálható energiává, vagyis olyan potencia erővé, amely munkavégző képességgel rendelkezik. Ez a képesség azonban nem minden esetben nyilvánul meg a munka konkrét elvégzésében, mint például a rögzített helyben tárolt, vagy helyzeti energia esetében. A tárolt energia egyenlő a potenciális anyaggal és az anyag egyenlő a tárolt energiával. Másként fogalmazva az anyagban tárolt munkavégző képesség az, az energia, amelynek egy része a munkavégzés során hasznosul. A haszontalan része, pedig hőmozgás, sugárzás formájában felszabadul. A távozó hőt a befoglaló környezet felszívja, betárolja magába, amely a mozgásban, a helyváltoztatásban, vagyis az anyag térbeli helyzetének megváltozásában mutatkozik meg.

Ezek után lássuk, hogy egy fiktív eseményben, a kezdetben mi volt a helyzet?

A mindenség potenciaerőinek szinguláris pontban lévő helyzete, az abszolút Energiának azon passzív állapota, amely az erőtereknek három típusát, a mágnesest, elektromost és gravitációst együttesen tartalmazza, a vonzó és taszító hatásaikkal egyetemben. A szingularitásban végtelen a lehetőség, vagyis mérhetetlen nagy potenciális erő rejlik. Az úgymond képzeletbeli energiamérleg egy billegéstől mentes egyensúlyi állapotban van. Mivel a szingularitásnál nincsen szimmetrikusabb és rendezettebb állapota az energiának, az entrópia értéke, vagyis a rendezetlenségi szint nulla. Ha véletlenül, vagyis egy spontán megvalósuló lehetőség alkalmával megváltozik a helyzet, és az aktivitás felváltja a passzív mozdulatlanságot, akkor az energiatípusok hatásaikkal működésbe hozzák a létezés dinamóját, a dinamikát.

 A három erőtértípus, a három térdimenziót, ezek divergenciája a hat hatást jeleníti meg az erők forráspontból történő kiáradása alkalmával. Ha sorrendbe szeretnénk szedni a megvalósuló eseményeket, akkor az alábbiak szerint végezhetjük.

 Elsőként a mágnességnek taszító hatása lép ki a szingularitásból és létrehozza a három egymásra merőleges erővonalát, melyek kijelölik a hat irányt, mint vektort. Az erőhatás csökkenése, majd holtpontra jutása, kijelöli a ható távolságot és a hatási idő tartamát, létrehozva a kiterjedésnek és az időnek a lehető legnagyobb kvantumát. A következő aktus a be terjedés, vagy vonzás, amely azonos időtartamban történik, létrehozva az egy pólusban záródó fluktuációkat, azt a lüktetést, amelyet csak az egy pontban lévő térforrás és térnyelő indukálhat. Ábra. 1

Másodiknak az elektromos erő jelentkezik, melynek hatásai a mágnesesre merőleges irányúak, amitől forgásra késztetik a forráspont által megfelezett dimenziókon lévő, immár elektromágneses erővonalakat.  Az elektromos töltés úgy lesz minden irányú, hogy az erővonalak a forráspont körüli minden irányú forgásba, vagyis az abszolút rotációba kezdenek, amivel kitöltik a kialakuló dinamikus gömb háromdimenziós erőterét. Az elektromágnesség pozitív szignatúrájú energia, ezért a taszító és vonzó hatásaik kiegyensúlyozzák, semlegesítik, nem pedig kioltják egymást egy pozitív görbületű térben, vagyis a gömb hatástéren belül.  Ábra 2.

 A harmadikként megjelenő gravitáció hatása is mindenirányú, de pozitív és negatív görbületű hatástereket hoz létre a gömbben. A pozitív energiájú E M térbe, a negatív szignatúrájú vonzó gravitációs erőtér áramlik úgy, hogy az elektromágnességnek egyenes erővonalait elgörbíti és ezzel a „dimenziótorzítással”, hat csepp alakú pozitív +negatív energiájú töltéstömböt képez. A negatív görbületű és pozitív szignatúrájú taszító gravitációs erőtér pedig körülfogja azokat. A gömb egy kissé összezsugorodik a dimenziótorzulás megjelenése miatt. Mivel a szingularitás pontjából történő háromtípusú energiakiáradás folyamata ezzel befejeződik, az idővel, úgymint a dinamizált holtpontokkal határolt felületű gömbben, továbbra is fenn áll a szimmetria a különböző energiatípusok között. Ábra 3.

A sorban következő lehetséges aktusban, az energiák közös forrásának megosztása történik. Ennek során az E M taszító és vonzó, egypólusú forrásának szétválasztása és véges számban történő megsokszorozódása történik a pozitív görbületű tereken belül. A csepp alakú erőtereket a gravitáció, vonzó hatása belülről, a nyomó hatása, pedig kívülről kompakt kristályos struktúrává rendezi át. Mivel a kristályokban mágneses vonzás-taszítás, elektromos vonzás-taszítás és a gravitáció vonzásának forrásai, az úgynevezett térnyelő pontjaik találhatók, az öt különböző hatást együtt, kvintesszenciának, vagy éterkvantumnak is nevezhetnénk. Ábra 4.

A fennálló szimmetriák érzékelhetően nem sérültek, a rendezettség továbbra is magas fokú, az entrópia szintje a nullához közelít.  A gravitációnak tulajdonított, vonzó- nyomó, energiamérlege viszont egy kissé ingadozik, fluktuál. A stacionárius gömb középpontja, mint a pozitív és negatív görbületű terek energiáinak egyensúlyát beszabályozó szelepként funkcionál, Mintegy megőrizve és fenntartva a nullponti energiafluktuáció alapszintjét.

A gömb, végtelen felületét képező virtuális holtpontok, azaz időpontok alkotta időfelület, vagy időburok, a mindenség saját idejét  jelzi számunkra. Az éterkristályokat képező kvantumos forrásterek sajátidejét, a saját rövid hatótávolságuk vége, vagyis a saját holtpontjaik által képzett felületeik jelentik meg. Az idő ebből a szempontból nézve dialektikus, mivel folytonos és kvantumos, vagyis véges állapotú is egyszerre. Az összes erőhatásokból kialakult aktívan létező, háttér nélküli gömb mérete a lehető és létező legnagyobb, a csepp alakokba tömörült éterkvantumok mérete a lehető és létező legkisebb méretű struktúrát alkotják. Vagyis a számunkra méréssel elérhetetlen két szélső határt alkotják.

 Mindez egy külső szemlélő által csak egy fikciónak tűnik, de kellő elvonatkoztatással és szemléletes rajzokkal megjeleníthetővé válik az a valami, amit a teremtést/ősrobbanást megelőzően is létező, dinamikus energiastruktúrának, vagy másként fogalmazva az öröké létezőnek (az örökmozgónak) is nevezhetek.

Az előzőekben megállapítottuk, hogy minden energiatípus fluktuál, perdül, fordul a szimmetriák minimális alapingadozása mellett. Ahhoz, hogy e komplex struktúra ebből az állandósult helyzetéből, azaz csak egy káoszattraktorral leírható állapotából kibillenjen, a gravitációs erők pozitív és negatív szignatúrájú terekben való ingadozásának ki kell ugrania, vagyis egy az alapszintet meghaladó spontán szimmetriasértésnek kell bekövetkeznie. Amikor a gravitációnak taszító hatása lecsökken a negatív görbületű térben, ugyanakkor a pozitív görbületű, csepp alakú terekben jelentkező túlnyomás hatására azokról éteregységek szakadnak le és az abszolút rotáció miatt forró, sűrű plazmaként szétkenődve, egy nagyon vékonyfalú (kvázi 2D-s) fényesen ragyogó membránt alkotnak a negatív energiájú teret kettéosztva. (Ez lehetne akár az Ige kiáradásának, avagy az ősrobbanásnak a pillanata. )      Ábra 5.

Amikor a gravitációs mérleg visszabillen az alaphelyzetébe, a kiegyenlítődő nyomás, a plazmaburkot, mint egy ballont hirtelen felfújja, amitől az lehűl és energiasűrűsége felhígul. Ezzel a nagyon rövid felfúvódási szakasz lezárul. A keletkező perturbációk hatásara, a kiszabadult öt hatással rendelkező lehűlt plazma, a kvintesszencia összekeveredik a hatodikkal, ami egy újabb membránon belüli térerő növelő hatást eredményez.  Az elsődleges erőtérben, a Gömbben létrejövő négydimenziós téridő szövedék képezi, az úgynevezett hiperteret, avagy a kvantum mechanika valószínűségi hullámterét, amelyből csak az általunk megfigyeléssel kicsatolt 3D-s vetület az észlelt Univerzum.

 Más megközelítéssel. A téridőnek e 4D-s szövedéke,  a hipertér, elég sűrű és homogén ahhoz, hogy belőle vonzó gravitációval rendelkező energiacsomósodások, anyagi részecskék alakuljanak ki az abszolút rotáció, valamint a nullponti fluktuáció perturbáló hatásai miatt.

 Most érkezett el annak az ideje, hogy az eddig mellőzött sebesség fogalmáról is beszéljünk. Mivel az Örökmozgónak nem ismerhetjük a pontos rotációs sebességét, tételezzük fel azt, hogy a fény sebességénél is nagyobb. Mivel az a szimmetriasértés, amely az ősrobbanásnak nevezett eseményt és az inflációt okozta, csak lassíthatott a monolitokból kiszabadult étermennyiség rotációs kezdősebességén. Az ősrobbanás fényét, mint egy fellobbanó fáklyát, azonban elfújta a gyors inflációs tértágulás, a belépő taszító gravitáció szele. Ezért annak sebessége c-nél bizonyára nagyobb volt. A fény újbóli megjelenése, vagyis a csillagok megszületése óta nem mértünk nálánál nagyobb sebességet, ezért az észlelhető univerzumban felsőhatár sebességnek minősül. Azokat a részecskéket, amelyeknek nem csökkenti le a sebességét az infláció utáni, azaz a fénysebességet megengedő téridő szövedék, amelynek közegében megtartják a keletkezésükkor felvett induló sebességüket a c-t, tömegnélküli részecskéknek tekintjük. (fotonok, neutrínók stb.) Azokat a később keletkező részecskéket, amelyeket valamilyen okból lassulásra kényszerít a téridő szövedéke, már tömeggel rendelkező részecskéknek tekintjük. (Protonok elektronok, atomok) (A tömegről, nekem is annak lassúbb, nehézkesebb mozgása jut eszembe., szemben az egyénekével)

 A tömeg megjelenésének oka egy újabb, talán csak lokális módosulása lehet a globális téridő szövedékének. Például azokon a területeken, ahol egy kicsivel sűrűbb a nyomó gravitáció, vagyis kevesebb vonzó gravitációjú anyag található, az így kialakuló inhomogenitás, egyfajta részecske szűrővé alakítja át a téridőszövedéket, amely bizonyos részecskéket lelassít, tömeget, tehetetlenséget adva nekik (Higgs mező?).

A tudomány elfogadott inflációs kozmológiai modellje elég jól illeszkedik az észlelt valósághoz. Szerintem az általam vizionált előzményekhez is kapcsolódhat e keletkezési modell. Vannak azonban még nyitott kérdések, amik megválaszolására az alábbiakban teszek kísérletet.

  A belátható horizont, és a téridőnek a simasága: Ha kitekintünk az Univerzum látóhatáráig, a látható fény hullámhosszán érkező információ, egy spektrum által jól értelmezhető képet alkot számunkra. A mai csúcs technika segítségével, viszont a röntgen, az infravörös és a mikrohullámú kozmikus háttérsugárzás értékeit is megmértük, ami egy homogén és izotróp háttér képét rajzolja elénk. Minél távolabbra nézünk, annál jobban csökken a beérkező hullámok koherenciája és egyre elmosódottabb képet kapunk. Ameddig a látott kép jól kiértékelhető, addig a globális tér görbületében nem érzékelhető változás, vagyis eukleidészi. A téridő újabban felfedezett gyorsuló tágulása, vagyis a 4D téridőmembrán görbületi sugarának növekedése miatt, egyre kevesebb fényt kibocsájtó objektumot regisztrálhatunk. A globális 4D-s téridő membrán valódi vastagságáról és görbületének mértékéről érdemi információt nem szerezhetünk, ezért csak elméleti spekulációkra hagyatkozhatunk. Ábra.6

A kozmológiai állandóról: A hat kompakt étertömbből kiszakadt gravitációsan vonzó anyag mennyisége adott. Azonban a felgyorsuló téridő tágulása és vonzógravitációs anyagának lehűlése és ritkulása miatt, egyre csökkennek a csillagkeletkezések, a szupernóva robbanások. A lokális besűrűsödéssel (feketelyukakká), vagyis kompakt éterkristállyá tömörült anyag, a monolitok vonzása és a nyomógravitáció hatására visszavándorol a származási helyére, a hat elsődleges kristálytömbbe. A mindenség energia mennyisége állandó, de a belőle kialakuló téridő buborékot képező energia/anyag mennyisége, a globális energiamérleg kiegyenlítődése, vagyis az idővel elfogyó téridőnek, az univerzumot alkotó részének szétfoszlása folyamán csökkenő, véges mennyiség. Az ilyen univerzumra nem érvényes az energia megmaradás törvénye.

 Fekete lyukról: Valójában olyan kompakt objektum, amelyből az éterkristályokból álló anyag sűrűsödése során, végül teljesen kiszorul a gravitációnak taszító hatása, a hatodik elem. 

Sötét anyagról: A galaxisok forgáspontjában található tisztán vonzó kompakt anyag az Éterbolygó, (fekete lyuk) kiszorítja a körülötte lévő lokális területre a gravitáció, taszító hatását. A galaxisok forgássíkjában, befelé haladva egyre növekvő a vonzóhatás, a forgástengelyétől kifelé pedig a taszítóhatás egyre csökkenő. A halóban és a korong külső peremén jelentkező téridő struktúra torzulása, anyagturbolencia miatt, lokálisan módosul. Így Newton gravitációs törvénye az ott lévő csillagok mozgásállapotára vonatkozóan is. A (MOND) szerint, sötét ismeretlen eredetű anyag léte nem szükségszerű.  A téridő szövedékének lokális összegabalyodása, inhomogenitása, viszont lelassíthatja a benne haladó objektumokat.  Ábra 7.

Antianyagról: Létezése a "szuper" szimmetriából következik, és mint az antianyagnak észlelése, a szimmetria parányi megsérülésén alapul. Ha egy gömb felületén kijelölök egy pontot és külső szemlélőként követni próbálom annak az abszolút rotáció során megtett útját, akkor egy olyan tórusz kialakulását látom, amely körbefordul a látóirányom tengelyén. Ha a gömb felületét 2D-s síkban ábrázolom, akkor egy eltorzított, meglapított tórusz körvonalú felületet kapok. A kijelölt pont útvonalát a síkon követve azt tapasztaljuk, hogy balról jobbra és jobbról balra forduló lesz a kereszteződésnek köszönhetően. Ha felszínekre is kiterjesztem a fordulatok irányát, akkor jobb forgású és bal forgású "mezőket", térfeleket kapok. Mivel a csomópont, az útkereszteződés, vagy a térfelek közötti átjáró egy pontban van, néha előfordul, hogy átkerül a túloldalra az ellenkező sodrású, irányú fordulatokból.

 A mi térfelünkön található a proton és az elektron, a másikon az antiproton és antielektron, vagyis a pozitron.  A nálunk található pozitron szökevénynek minősül. A foton, mint elsőszülött, mindkét térfél használatára jogosult. Az egységes téridőnek két térfélre való felosztása azt jelenti, hogy kiralitás is szimmetrikus, és az univerzumnak van egy tükörképe, vagy ikertestvére is odaát, a téridő buborék túlsó, átelemben lévő pontján. (Ha nem találjuk az igazságunkat, akkor mondjuk, hogy az igazság odaát van. )A kínai univerzalizmus szimbóluma, a Jin Jang ábrája jól kifejezi az antianyagra vonatkozó elképzelésemet. Ábra 8.

Az időről: Az örökmozgónál megjegyeztem, hogy az idő folytonos is meg kvantumos is, véges is meg végtelen is, a jó öreg dialektikának megfelelően. Az ősrobbanással keletkező 4D-s téridő buborék véges. Egy pillanat alatt megszületik, azután szuper gyorsan kitágul. Ezután megint lassan, majd újra gyorsulva kitágul. Az a kérdés, hogy mekkora sebességgel? Az előzőekből következik, hogy maximum a fény sebességével. Mivel valamihez való viszonyítás kérdése, ezért relatív a tér az idő, de még a téridő megváltozásának mértéke is. Az abszolút  viszonyítási pont a Mindenség, az elsődleges Gömb esetében, a szinguláris, vagy forgáspont, amely kívül esik a kompetenciánk területén. A téridő esetében, pedig az ősrobbanás, vagyis a keletkezésének pillanata lehet mérvadó. A téridő születése óta eltelt idő, az Univerzum múltja, amit a mérési eredmények alapján 13,7md fényévben határoztak meg. Mivel a megfigyelési adatokat, az információkat gondosan archiválják, nem veszik el a múlt. Az információt hozó fény is csak arról tudósíthat bennünket, ami már megtörtént. A nagy kérdés tehát az, hogy valójában mennyi lehet a téridő jövője? Mert aminek kezdete van, annak vége is. Mivel a téridő és a benne zajló események száma véges, a jövőre vonatkozó események mennyiségére, csak durva kalkuláció adható. Lásd kozmológiai állandó fejezetet. A mellékelt ábrán megjelenített, Minkowszki féle téridő metszet alakja, egy harangot formáz. Mivel a jelen megfigyelői, vagyis az értelmes civilizációk ténykedése a 4D téridő 3D-s vetületében zajlik, az csak a harang belsejében, mint annak nyelveként ábrázolható. Szerintem! (Az értelmes lét szimbolikus haragjának nyelve.) Az elkerülhetetlen végről az ábrára tekintve az jut eszembe, hogy miattunk és értünk szól, mint a lélekharang.

Ábra 9.

Végezetül, arra vonatkozóan, hogy az általam vizionált Ősrobbanás előtti helyzetet?, háttérstruktúrát?, állapotot?, entitást?, minek nevezzük el, vannak ajánlásaim. Mégpedig a benne rejlő evolúciónak köszönhető, fejlődési fokozatainak megfelelően. Első neve a Mozdulatlan mozgató, majd az Örökmozgó, a Mindenható, a Teremtő, a Pusztító, Isten. Válasszon magának mindenki a saját világnézeti látásmódja, álláspontja szerint.

 A könyv írása szerint, a teremtményét Isten nevezte Ádámnak, aminek jelentése Ember. 

Aki elolvasta, megköszönöm a türelmét és elnézését kérem a szabadkézi rajzokban lévő helyesírási hibákért.