Egy ősrobbanás nélküli univerzum elmélete.

A világmindenség öröktől fogva létezik, a végtelen energiájának transzformációi alapján.

Első, alapvető energiaformája, a diszkrét elemekből, téridő-kvantumokból álló végtelen struktúra, amelynek alaprezgése, fluktuációja van. A téridő-kvantum, a legkisebb térfogatot, és időtartamot jeleníti meg létezése során. Még a Planck távolságnál és időnél is kisebbet. Ennél fogva a legsűrűbb közeget jeleníti meg. Mivel a kvantumjai előbukkanók, majd elenyészők, akár egy szuper folyékony „folyadéknak” is tekinthető. A 4D téridő struktúrája nem mozog, görbül, nem tágul, vagy zsugorodik. Minden benne történő mozgás számára változatlan stabil közeg.

Az energia második megnyilvánulási formája, az anyag elemi részecskéi, és azok töltéseiből eredő kölcsönhatási mezők. Ezek a mezők olyanok a téridőben, mintha finomszemcsés, halvány festék oldat töltené ki a folyadékot. Mivel a struktúrának, a (folyadéknak) a fluktuációból eredően van egy belső nyomása, ami a benne lévő „festékszemcsékre”, és az elemi részecskékre is hat, ezek is rezgésbe jönnek. Kialakul a fényközeg, amiben meg jelenik a nulla Kelvinnél magasabb értékű hő, amit háttérsugárzásnak is nevezünk. Ez a sugárzás, leggyorsabb jelátadási, kölcsönhatási sebesség, a fénysebesség.

Mivel az elemi részecskék, az elektron, és a pozitron összetapadva semleges neutrínót alkotnak, ezek lokális pontokon „felhígítják” a homogén energiasűrűséget. Az inhomogén közegben beindul a részecskék csomósodása. Kialakulnak a hidrogén és héliumatomok, a molekulák, majd a kiterjedt testek, miközben saját forgásba is kezdenek. Létrejön a „csillagpor”, az anyagfelhő, amit a külső környezet nyomása összeprésel. Az összenyomott anyaghalmaz felmelegszik, majd közepén belobban a csillag. A csillag pedig „legyártja” a nehezebb elemeket, egészen a vasatomig. A csillagok felszaporodásával létrejönnek a galaxisok, egyre inhomogénebbé téve az univerzum adott környezetét.

Amikor egy csillag elfogyasztja az „üzemanyagát”, a magja lehűlve összeroskad, miközben ledobja magáról anyagának nagy részét. Ez a szupernóva, ami újra anyagfelhővel látja el a környezetét. A nagysebességű anyagütközések a vasnál nehezebb elemek kialakulását eredményezik. A nóva robbanásból visszamaradó fehér törpék, neutroncsillagok, még sokáig sugároznak, míg annyira lehűlnek, hogy sűrű, sötét, hideg objektumok lesznek. A „fekete lyuk” nem jó név a számukra. Amennyiben egy galaxis annyira felemészti a csillagait, hogy a sötét objektumok többségbe kerülnek benne, ezek is egy neutrális pontba közelednek. Amikor annyira megnövekszik egy „sötét golyó”, hogy nincs mit elfogyasztania a tágabb környezetéből sem, akkor elkezdődik a „párolgása”, a szublimáció, ami azt jelenti, hogy visszaalakul elemi részecskékre, feloldódva a téridő struktúrában, „a végtelen folyadékban”.

Ezzel befejeződik az energia transzformációs folyamata, a világmindenségnek egy eldugott szegletében, amit mi univerzumnak nevezünk.