A matematika szerint, egy mákszem felületén ugyanannyi (kiterjedés nélküli) pont van (található?), mint a Nap méretű gömb felületén, azaz végtelen sok. A végtelen pontok (száma) között nincs különbség, csak az általunk választott, megadott méretek, úgymint a Nap és a mákszem felületének mérete között? Ha egy a nullához tartó, de nem nullaméretű kiterjedt „objektum” felületén is végtelen számú matematikai pont van, akkor minden mérhető, és nem megmérhető kiterjedt objektum a pontok végtelenségével határos? Feltehetően, a gyorsulva táguló univerzum felülete is a pontok végtelenségével határos. Vagyis olyan (matematikai) kiterjedés nélküli pontok veszik körül, mint bármilyen más anyagi kiterjedt objektumot. Felmerül bennem a kérdés, hogy a kiterjedés nélküliség, a dimenziótalanság csak a valós kiterjedtségnek elméleti, „matematikai beburkolásaként” értelmezhető, vagy a valóságot képező tényező? Amennyiben valós tényező, létező a dimenziótalanság, úgy a végtelenbe táguló univerzum nem a semmibe terjeszkedik. A „valós kiterjedés nélküli pontok” megszámlálhatatlan végtelen száma nem csak egy elméleti fikció, nem egy projektív halmaz, hanem a valóság nem megmérhető része, a megmérhetők befogadó halmaza.
Amennyiben ezeket a pontokat egymástól megkülönböztethetetlennek tekintjük, akkor az egy pont, és a megszámlálhatatlan végtelen pontok között, csak a számosságban van különbség. A nulla, mint a számosság része az üres halmazt jelenti, amely nem tartalmazhat még „kiterjedés nélküli valós pontokat” sem. Ezért nem értem, hogy a nulla miért tartozik a számosság fogalmába? (A nulla, a semmi nincs, a számosság van.)
A valós számok végtelen halmaza úgy tölti ki a végtelen számú pontokból álló, már nem üres halmazt, hogy abban a képzetes számoknak is van helye. Persze csak addig, amíg léteztetjük őket a használatukkal. Valójában, amit használunk, akár mint gondolati segédeszközt, az is a valóság része, mivel a gondolatunk teremtette. A tudatunk, a teremtő gondolat ereje is létező, tapasztalható fenomén, még akkor is, ha nem anyagi formát visel. A szellem és az anyag olyan elválaszthatatlanok egymástól, mint a tér az időtől, mert egymás nélkül elvesztik az értelmüket, a lételemüket.
