A nagypiramis építésének folyamata és technológiája, az elképzelésem szerint.
Bevezető.
Az egyiptomi papságnak, mint a titkos tudás őrzőinek, meghatározó szerepe volt abban, hogy e szakrális társadalom a leghosszabb ideig regnálhatott a Földön. A Héliopoliszi papok, annyi tudást halmoztak fel az idők folyamán, aminek egy részét szigorúan titokban tartották, viszont amit kiadtak belőle, azt a tudást az Egyiptomi társadalom javára fordították. Talán még a nem kedvük szerint uralkodó királyaik ellenében is. Az egyiptomi papoknak egy kasztja, az alkimisták, olyan szellemi elitklubot hozott létre, amely mai terminológiával élve a „mély államot”képezte az éppen regnáló államhatalmon belül. Az uralkodó és az udvartartás számára egy titkos tanácsadó testületként is működhetett. Ezzel, mint egy közvetítőként szolgáltak az istenek és az emberek között. Így a ma is látható piramis komplexum terve is e tanácsadó testülethez, az alkimistákhoz köthető. Ennek az elit klubnak, tagja lehetett Hemiunu is, aki mint a nagypiramis tervezőmérnöke, kellő ismerettel rendelkezett ahhoz, hogy sikerre vigye az építkezést. Mint minden jó építész, a tervrajzokat makett formában elkészítette, hogy azon végig szimulálja magát az építkezést. (Egy 20 évre szóló projektet, nem lehet csak rögtönzésekkel „életben tartani”). A jó logisztika és a technikai újításoknak köszönhetően, lehetett időben kész a nagypiramis. Hemiunu, mint a jó menedzser, kiválogatta és kiképezte a különböző szakmák vezetőit, (adeptusokat) az összehangoltságot igénylő munkára. Gondolom ők is részt vettek a maketten való építkezés szimulációján, hogy a teljes képet egybefüggően lássák, és megismerjék a lehetséges, de elkerülendő buktatókat.
A tervező, kivitelező helyébe képzelem magam, és megpróbálom felvázolni az építkezés folyamatát.
A tervek és az eligazítás ismeretében hozzáfoghatunk a munkához. Szerintem a kockakövek valamint a burkolóanyag bányászata, már az első „munkanaptól” teljes intenzitással megindult. A piramis alapjának kitűzéséhez is már tereprendezésre, geológiai, bányászati előkészítésre és elég sok jó minőségű eszközre, szerszámra van szükség. Az építőanyag egy típusának, a burkolókőnek ráadásul nagyon pontos méretű sarokköveknek kell lenni, mivel a további tájoláshoz, a piramis mind a 218 rétegének mérettartáshoz is referenciaként szolgálnak egészen a csúcskő felrakásáig.
A kőfejtésről egy pár sort. A hagyományos bányászati technikák, vagyis a „technológiai újítás” előttiek, elég fáradtságos és időigényes munkával jártak. Mivel a bronzkorban vagyunk, a fémek közül ez volt az ismert és elterjedt megmunkáló eszközök egyik elterjedt anyaga. A gránit és a bazalt jóformán ellenállt a bronznak, csak karcolgatni tudta. A diorit golyókkal való kőzúzás, és a tűzzel hevített, majd lehűtött pattintás, nagyon lassú és energiaigényes. A csiszolóanyaggal, kvarchomokkal való anyagleválasztásról már nem is szólva. Ezért feltételezem, hogy volt a tervező „tarsolyában” ennél hatékonyabb megoldás. Mire is gondolok? Az alkimista papok lehetséges, hogy ismerték a vasat, (nem csak a meteorokból származót) és annak ötvözéséhez való anyagokat is. Készíthettek olyan kohókat, amiben edzhető acélt állítottak elő. Ebből pedig olyan alapszerszámokat készítettek, amikkel hatékonyan faragták a gránitot is. (Fúrók, fűrészek, vésők, hasítóékek) Ezek használata nagyságrendű ugrást jelentett a munka hatékonyságban.
Vízszintes helyzetű íjfúró, a kváderkő anyakőzetről való leválasztásához. 1.ábra
Lendítőkerekes csiszoló és fűrészelő szerkezet, a kváderkövek lapcsiszolásához, illetve darabolásához. 2.ábra
A leendő piramis helyének és alapjának égtájilag, vagyis északra történő betájolása, a plató letisztítása a kitűzéshez nem jelenthet gondot az asztronómiában, matematikában jártas beavatottaknak, az építőnek. Maga a kitűzés, nem csupán a karók leverése, hanem az első alapsor, és az első keret nagypontossággal történő lerakása nagyobb keménységű kőből, vagy gránitból. Ehhez kialakítanak egy olyan vízszintesen kövezett kiszolgáló utat, ami körbeveszi a piramis alapot, mivel a későbbiekben mind a négy sarkon, és a kisebb lejtésszögű éleken, a létraszerű felvonópályán fognak köveket szánkóztatni az építési területhez, vagyis a kirakási szintre. A keleti Nílus felöli oldalon, a kikötőtől fokozatosan emelkedve kialakítanak egy maximum 15°-os lejtőt, amit csak az addig felrakott sorokig, a legnagyobb súlyú és a speciális kövek felhúzásához, későbbi felhasználásához használnak, majd azt elbontják. Ezek közé a kövek közé tartozik a csúcsgúla is. Ezeket középre, vagy a felhasználási helyéhez közelre szállítják, és addig ott helyben emelgetik, amíg a tervezett szinten, a helyére nem kerül. A belső járatok és kamrák kialakítása is a négy sarok bázisszintje szerint, a platóréteg emelkedése követi. Ezt a tervrajz tartalmazza, amit kőrétegenként, a sarokkövekhez szintezve és tájolva követni kell a dolgozóknak.
Magáról a tájolásról és mérésről részletesen. Mint a korabeli ismeretek és eszközök felhasználója, nem lépek ki nagyon, a kor adottságaikból. Tehát kő, fa, bronz, kötél, vászon, kátrány, és a „titkos edzett acél” áll rendelkezésemre. Ezekből kell olyan eszközöket készíteni, amikkel az ismert pontossággal dolgozhatunk. Azért azt feltételezem, hogy a jól képzett mesteremberek tudtak 0,5-0,05mm tűrési pontossággal dolgozni, amivel egy korabeli mérőeszköznek rendelkezni illik. A kitűzéshez szükséges mérő „műszerek” a következők. Négy darab gránitból készült 1mx1m szintezőlap, amit a derékszög és párhuzamosság szabályai szerint tükörsimára csiszolnak. Belevésnek a rajzon ábrázolt víztároló vályút, a vízszintezéshez. Kell hozzá 12db ébenfából faragott tájolókocka, mivel mérettartónak kell lennie, amit a mellékelt rajz alapján, azonos méretű résekkel készítenek el.
3.ábra
Használatuk a következő: A zsinórral kimért alap mindegyik sarkára helyeznek egy szintezőlapot, majd felöntik a vályút vízzel. Addig egyengetik alatta a talajt, amíg a szintezőben lévő víz párhuzamos nem lesz, a szintezőlappal. Majd ezt követően a többi sarkon is beállítják a vízszintet. A pontosan derékszögű és párhuzamos lapok saraira helyezik a tájolókockákat, a nyílásaikkal lefelé. Mivel napközben olyan meleg van, hogy „hullámzik a levegő”, az éjszakai sötétben és hűvösben végzik a gránitlapokkal a pontos szintbe állítást, azok összehangolását. Addig mozgatják a lapokat, amíg a kockákon lévő kivágásokon átnézve, látniuk kell a szemben lévő kocka mögé rakott lámpás fényét. Ez a (lézer) fény jelzi, hogy azonos szintben, párhuzamban, és derékszögben állnak egymáshoz a szintezőlapok. Ezt a pozíciót levetítik a talajra, és azon bejelölik a sarokkövek helyét. Majd ráhelyezik a négy Turai mészkőből „készre faragott” saroköveket, ami egyben már a burkolója is lesz a piramisnak. Majd azok tetejére illesztve, megismétlik a gránitlapokkal való pozicionálást. Ha szükséges, akkor négy sarokkő magasságát is korrigálják. Mivel elég hosszú az alapél, vagyis a sarkok közti távolság 232.4m, a közéjük rakott köveket is ezzel tájolják egyenesre. A felezőponton lévő (sorzáró) kővel korrigálják a kövek méreteiből összeadódott mérethibákat úgy, hogy kisebb, vagy nagyobb lesz ez a kő a többinél, a hézagmentes beillesztés érdekében. Ezen a kövön bejelölik az alapél pontos felét. Itt jegyzem meg, hogy egy mai felvételen jól látszik, hogy a burkolatnélküli piramisnak nem négy, hanem nyolc lapja van.
Ha feltételezzük azt, hogy a burkolókövekkel rendelkező piramison is ez lenne látható, akkor a soronkénti felezőpontoknak komoly jelentősége van a belső szerkezetek kimérése, tájolása szempontjából. Nem mellesleg, a sarkokon való fénnyel való betájolásba nem zavar bele a felezővonal „behúzása”, középponthoz való közelítése. Mivel a talajról nézve ez a lapokon lévő „elhajlás” nem látható, a piramis szabályos gúlának látszik.
Ezzel kész a bázis, ki lehet tölteni a már nem annyira pontosan megmunkált kockakövekkel,(kváderkővel) az első szintet. Minden újabb szint felrakása előtt, a négy sarkkövet az alatta lévőre rakják, majd beállítják. Az alatta lévő sorhoz igazodva, kirakják a keretet, amit aztán kitöltenek. Ha közben a szintezőlapokat 45°-ra elforgatják, akkor a placcon lévő szintmagasságokat is kimérhetik, beállíthatják és kitűzhetik a belső területen készülő helységek szintjeit is.
A következő ábrán, a tájolás látható. 4.ábra
Egy ekkora mértékű munkához rengeteg anyagra van szükség. Ezért a helyszínről és a legközelebbi bányákból fejtik ki az építőanyagot, aminek termelékenysége meghatározó az építési idő szempontjából. Ami azt jelenti, hogy a fáraó halála előtt, illik el készülni vele. A hagyományosnak ismert technikákkal kifejtett kövek darabszáma már köztudott. Ha azonban új módszerrel és új szerszámokkal dolgozunk, az időegységre jutó darabszámot növelni lehet. Erre van egy javaslatom, amit a mellékelt ábra mutat. Mivel kockaköveket kell kifejteni, egymásra merőlegesen haladó fejtési fronton dolgozhatunk, méghozzá több szinten is egy időben. Amennyiben több brigádot hozunk létre, például sorkijelölők, kifejtők, formára igazítók, fűrészelés, lapcsiszolás, meddőkőzet elhordók, egyéb technikai kiszolgálók, akkor a naponta beépítésre szánt kvóta felett is készülhetnek kövek. Így a precíz, több napig is eltartó munkához van ideje a mestereknek. A bázisul szolgáló sarokkövekre és az egyéb illesztési, finomcsiszolási feladatokra gondolok.
A kifejtés és faragás, csiszolás után következik a szállítás.
Erre a nem helyben bányászott kövek esetén, adott útvonal a Nílus folyó. Ebben az esetben az ismert speciális kőszállító bárkák is adottak. A bárkára való fel és lerakás folyamata, technológiája az, ami daruzással, görgőzéssel, szánozással a már ismert módon megoldható. A kövek végleges helyére rakása az, ami igazi kihívást jelent a kövek mennyiségét, darabszámát (2.5 millió db) tekintve. A speciális szállítási útvonalak, mint a kikövezett út, rámpa, a speciális szállító eszköz, és szerkezet felhasználása, meghatározó jelentőséggel bír. Erre is van egy alternatív javaslatom, ami a mellékelt ábrán látható.5ábra
Ennek van egy másik változata is, amit a piramis élein való kőszállításhoz lehet használni. A mechanizmusok lényege, a kilincsmű, vagyis a visszacsúszást megakadályozó szerkezet. Erre is van egy ábra.6.ábra
A szűk helyen, daruzás nélkül történő emeléshez erőkarokat, alátéteket használhattak.7.ábra
Ezek az általam vázolt szerkezeti megoldások, nem találhatók meg a régészek által felszínre hozott tárgyak között, de nem zárható ki az, hogy Kheopsz és utódai használták ezeket. Mivel azt gondolom újdonságnak számítottak, valószínű, hogy nem terjedt el annyira, hogy könnyen megtalálják e szerszámokat. Főleg, ha elrejtették őket. Mivel a Gizai piramis komplexum felépítése, egy prosperáló korszakban, egy technológiai ugrásnak köszönhető, nem lepődhetünk meg azon, hogy az utána következők, már nem tudták azt méretébenfelülmúlni. Külön megjegyzendő, hogy a papi kasztnak egy bezárkózó, titkolódzó csoportja, az alkimisták, lehetőséget kaptak, vagy talán felkérték őket a projekt véghezvitelére.
Külön említést érdemel a piramisban lévő kamrák, helységek kialakítása. Itt azt is meg kell említenem, hogy elméletileg a király temetkezési helyének készült, de lehetett mellette más, az alkimisták számára készült funkciója is. Az egyéb vallási ceremóniák számára készült helységek, a templom, bárkatároló, a piramison kívül épült, így annak kivitelezése egyszerűbb volt.
Most nem szeretnék a valós funkciók találgatásába fogni, hanem a gyakorlati kivitelezést taglalnám.
A bányában előkészített kövek a helyszínre szállítás után, időrendi felhasználás szerinti tárolókba kerülnek, ahol szétválogatják a szerint, hogy mi lesz a funkciója. A sarokkövek és a burkolókövek nagyobb méretpontosságot igényelnek, ezért ezeket a legjobb szakemberek úgymond kalibrálják, méretre igazítják. A soronkénti felrakás mellett, a belső helységek szintenkénti kialakítása, a tervrajznak megfelelőnek kell lenni, ami gondos illesztéseket igényel. Itt van jelentősége a lapcsiszolásnak, a hézagmentességnek. Mivel a legnehezebb köveket nem lehet meredek lejtőn és a létracsúszkán a saját szintjére húzni, ezeket az aktuális alsóbb szinten kell emelgetni, amíg a végleges helyükre nem kerülnek. Itt van jelentősége a jó emelőknek, mert a magassággal a munkaterület felülete csökken. Egy akkora teraszállvány, amin elférnek az utolsó kövek és a munkások a befejezéshez. 8.ábra
Amikor felrakták a piramidiont, bevonták arannyal, vagy elektrum lemezzel, az állványzat fokozatos leeresztése mellet, az esetleges hibákat kijavították, letakarították a burkolatot. Ezzel elkészült az ókor legmagasabb építménye,amit csak a XX. században múltak felül.
