„Az evolúció az a folyamat, amelyben a biológiai populációk örökölhető tulajdonságai megváltoznak az egymást követő generációk során.”
Ez azt jeleni, hogy az egyéni entitásoknak alkalmazkodnia kell a környezetéhez, még az örökölhető tulajdonságokkal is ahhoz, hogy fennmaradhassanak a környezetükben. Ez azt is jelenti, hogy a gének szintjéig terjed le, az élővilág alkalmazkodási késztetése.
Mivel a környezet olyan tág fogalom, akár az univerzum, kezdjük el szűkíteni az adott entitások felé. A Tejút galaxisunkban van a Naprendszer. Mint entitásnak, alkalmazkodnia kell a galaxisban elfoglalt helyéhez, és a benne történő változásokhoz. A változásokból adódóan, akár kirepülhet belőle, vagy olyan eltérő környezetébe kerül, amiben elveszítheti az éppen meglévő (kiszámítható) tulajdonságait. A Nap, mint rendszerének fő alkotó eleme is megváltoztathatja saját tulajdonságát, a rendszerét ért külső behatás miatt.
A Föld bolygónak is alkalmazkodnia kell a környezetéhez, nem csak és kizárólag a Naphoz, mivel a rendszerben minden objektum kölcsönhatásban, „függésben” van egymással. Ennél fogva, a Föld is változtathat a „tulajdonságán”, vagyis a környezetéhez való viszonyán. Ha a Föld közvetlen környezetéhez számítjuk a Holdat is, akkor arra is jelentős hatással van, egy megváltozás. Maradjunk a Földnél. Mivel azon biológiai, életfolyamatok vannak, az egész bioszféra is megváltozási folyamatban van, a Földnek külső környezetéhez való alkalmazkodási „kényszere”miatt. Így a Földön minden élőlénynek a neki „jutott” élettérhez, az ökológiai fülkéhez is folyamatosan alkalmazkodnia kell. Vagy alkalmazkodik, vagy elpusztul. Az alkalmazkodáshoz időre van szükség, mégpedig generációkon, egyedeken átívelő időre. (Nem lehet egy tüdővel rendelkezőnek kopoltyús utóda, csak ha elég idő áll rendelkezésre a genetikai megváltozáshoz.)
Az élő szervezetek, biológiai rendszerek atomokból, azok elemi részecskékből állnak össze. Az határozza meg egy élő rendszernek a bonyolultságát, hogy mennyi atomnak, molekulának, sejtnek, szervnek kell benne összehangoltan működnie ahhoz, hogy egy faj entitása legyen belőle. (filogenezis és ontogenezis)
Ha entitásnak tekintünk egy atomot is, akkor az atomot alkotó elemi részecskéket is annak kell tekinteni. Tehát minden entitásnak alkalmazkodnia kell a közvetlen környezetéhez ahhoz, hogy egy nála nagyobb környezete is, például a Föld is entitásnak legyen tekinthető.
Felmerül a kérdés, hogy meddig terjed ki, hol van az alkalmazkodási „kényszer”határa? Amennyiben lemegyünk az elemi részecskék szintjére, úgy azok tulajdonságainak megváltozását is figyelembe kellene venni. Milyen tulajdonságokat mutatnak az elemi részecskék? A semlegesség, mint egyéni tulajdonság azt jelenti, hogy nem változtatja meg a tulajdonságát a kölcsönhatások során.
Az első semleges tulajdonságot a foton hordozza, a másodikat a Z bozon. A harmadikat a gluon, a negyediket a Higgs bozon, az ötödiket a graviton. A W-, W+ töltéssel rendelkező bozonok. Ezek az erőket hordozó, és átadó közvetítő elemek, az összes energiából felépülő dolgok között. A „részecske” megnevezés itt arra utal, hogy adagokban, kvantumokban adja át az erőt, energiát.
A következő tulajdonság, a spin, vagy sajátperdület, de impulzusmomentumnak is nevezik. Ezeket számokkal kifejezve, ½; 1; 0; jelölik.
A következő tulajdonság a Q töltés. Ezeket számokkal kifejezve, -1/3; +2/3; +-1; -1; 0; jelölik.
Végül a tömeg (tulajdonság), amit egy elemi részecskének tulajdonítanak, és eV/c2; MeV/c2; GeV/c2; dimenziószámmal jelölnek.
Ezek olyan megmaradó tulajdonságai az elemi részecskéknek, amik elvileg nem veszhetnek el, és nem változhatnak meg a kölcsönhatásokban való részvételük alkalmával. Ezek alapján azt állapíthatjuk meg, hogy az elemi részecskék nem olyan módon vesznek részt az EVOLÚCIÓ folyamatában, ahogy minden belőlük felépülő élettelen és élő entitás. Ők azok a nem megváltozók, amikből a megváltozók jönnek létre.
Az anyagnak van egy tulajdonsága a tömege, amit energiává lehet konvertálni. Vagyis, az energiából lesz/van „összegyúrva”az anyag. Az embereknek a tömegről alkotott általános képe az, hogy egy térfogatban összegyúrt anyagnak súlya van a mérlegen. A „nehézségi”gyorsulásból adódó tehetetlenséget, amit a tömegnek kell elviselni, az összetartó erők biztosítják. Az anyagot összetartó erőknek több változata van. A gravitáció, az elektromágneses, és a magerő. Ha feltételezzük, hogy az energia „összegyúrása” elemi részecskévé, majd anyaggá, egy külső összenyomó hatás eredménye, akkor az anyagnak további összenyomása, besűrítése, logikusabbnak tűnik, mint az, hogy az anyag elemi részecskéi húzzák össze, sűrítik magukat tömör testekké. Felmerül a kérdés, hogy mi lehet az a „külső erő”, ami az energiát, vagyis magát az erőt anyaggá alakítja?
Amennyiben a világmindenség a végtelen halmaz, és abban az anyag már véges mennyiség, úgy a végtelen tér-idő (téridő) az a külső erő, ami anyagot prezentál. Írhattam volna teremtést is, de az megtévesztő lenne. Mert erőből, van az anyag is, ami megvolt már akkor, mielőtt más formába „öntötték”, összegyúrták. Ha már elkerültem a teremtés szó használatát, akkor a teremtőt sem ildomos említeni. Marad a véletlen aktor, mint az energia, érzékelő párja. Lehetne azt is mondani, hogy a nyomó és a nyomott közti aktus eredménye az anyag, de ez félreviheti a fantáziánkat.
Végül a következtetés: az energia lehetőségi formában a potencia, ami a nyomó, kiáradó erőben aktualizálódik. Ez lehet akár a téridő struktúrája is. Az energia nyomott formában való megjelenése, az anyagnak minden lehetséges formáját képezi. Tulajdonképpen az anyag, a megváltozási folyamatok résztvevője, aminek legkülönlegesebb formája a TUDAT, amivel ezekről elmélkedtem ebben az írásomban.
