A petitio principii, vagyis az érvelési hiba, valóban hiba-e, az objektív idealizmus szempontjából?
A teremtett világon túli, azt meghaladó objektív szellemi létező, az idea, mindenhatósága, megnyilvánulhat abban, hogy végtelen lehetősége folytán, végtelen sok univerzumot, mint egy „tükröt” teremthet magának, amelyben végül felismerheti önmagát.
Az idea, a gondolat teremtő ereje, végtelen sok próbálkozás után, egy legyen aktussal, létrehozta azt az univerzumot, amely az evolúció segítségével „kifejlesztette” a Homo sapiens, a gondolkodó embert, aki öntudatra ébredésétől fogva természetesnek, magától értődőnek vélte a nálánál magasabb rendű szellemi lények, fenomének létezését. Ezzel a tükörképpel, mint a szubjektív tudattal szembesül az objektív tudat, vagyis az ősidea, amely felismeri benne önmagát. Azt is mondhatnám, hogy a szubjektív tudatú ember által válik Istenné az Isten, aki teremtményét, az emberi tudatot, „önmagáról” mintázta. Ezzel a szembesüléssel az érvelési kör is bezárul, amikor az objektív és szubjektív tudat, a teremtő gondolat, a szellem egységében találkozik. Ezt a találkozást vetítik előre, vagy készítik elő a monoteista vallások. Az ateisták azonban elzárkóznak ettől a találkozástól, mondván, hogy a tükör nem láthatja azt, aki előtte áll.
Ami az evolúciót illeti, tekinthetjük a teremtő gondolat szüntelen próbálkozásainak, ami a „véletlen” mutációkban nyilvánul meg. Minden egyes mutáció, egy új univerzum teremtésére irányuló kísérlet, próbálkozás annak a „célnak” az elérése érdekében, hogy a tükörben látott kép felismerhetővé váljon. Ilyen szempontból, az evolúció tulajdonképpen a „tükör” csiszolási folyamata, amely látszólag céltalanul is arra szolgál, hogy visszatükrözze az objektív valóságot. Mivel a teremtett EMBER társas lény, vagyis egymagában csak egy ideaként létezhet „halhatatlanul”, a fizikai léte szubjektív tudatú egyének halandó sokaságában nyilvánul meg. Ebből adódóan az EMBER ideája, gondolati, tudati megfelelője halhatatlan, vagyis nem fizikai létező. Az ezoterikus gondolkodók által felmutatott Kozmikus Ember ideája az, ami a legjobban megközelíti azt a képet, amit az Isten hasonmásaként elképzelhetünk mi, mint szubjektív tudatú lények. Viszont az emberiség kollektív tudata, vagy másként fogalmazva a pszichológiai mezőben őrzött emberkép, már összehasonlítható avval a képpel, amit a Kozmikus Emberről alkottunk.
