A határozatlanság is meghatározott?
A határozatlansági reláció szerint, egy valami helyének és az impulzusának pontos értéke, mértéke nem határozható meg egyszerre, csak külön-külön. Vagyis az egyik érték mindig meghatározatlan marad. Tételezzük fel, hogy a mérendő értékek együttes határozatlansága olyan, mint egy eseményhorizont által bezárt terület, ami magában foglalja azt a valamit, pl. részecskét, aminek a pontos tulajdonságai még meghatározatlan értékűek. Minél jobban meghatározzuk egy részecske valamelyik tulajdonságának értéket, annál kisebb lesz az eseményhorizontjának sugara, vagyis a határozatlansági felhő tartománya.
A hullám-észecske kettőség értelmében, egy eseményhorizont nélküli, vagy egy minimális határozatlansági felhő nélküli részecske, egy „abszolút pontosan” meghatározott, megmért részecske nem is létezhet. Ugyan akkor, amit egy kiterjedt határozatlansági felhő vesz körül, az is csak egy tól-ig határig, egy eseményhorizontig terjedhet ki, kettő, vagy több fizikai mennyiség megismerésének viszonylatában. Azaz, a káosznak is van egy határa, mivel semmi sem terjedhet ki a végtelenségig. Talán még a téridő sem. Például ha a TÉR, lenne a bizonytalansági felhő, akkor annak eseményhorizontja, határoló felülete lenne az IDŐ, aminek mértéke véges, úgy ahogy a felhő térfogaté is. A végtelen tér és idő képzete az általunk történő megmérhetőség korlátozottságából, és az elkerülhetetlen mérési hibákból adódik. A fizika területén lévő határozatlanság eltüntetése, az abszolút pontosság elérése, felérne egy csupasz szingularitással, ami azt jelenti, hogy nem lehet a szinguláris pont mellett, s a körül semmi más, még annak feltételezett meghatározója sem.
Viszont ez még nem zárja ki teljesen a csupasz szingularitások létezését. Tételezzük fel, hogy a téridő kvantuma, a legkisebb kiterjedésű, térfogatú energia adag, az a Káosz, aminek a pontos meghatározása egy csupasz szingularitás, a Rend energia lenne. Más néven egy terét és idejét elnyelő, a káoszt elimináló energiapont. Ez az energiapont, pontosan annyi energiát tartalmaz, amely egy tér-idő kvantum létezéséhez szükséges. Ami azt jelenti, hogy véges teret véges ideig tart létezésben. Az idő kvantumának letelte után, csak a csupasz szingularitás VAN, aminek léte időben és térben meghatározhatatlan. Azonban abból a kozmológiai ismeretből következik a léte, hogy a téridő tágul. Csupasz szingularitás van, lennie kell, mert váratlanul és véletlenül térforrássá lép elő. Ennek a posztulátumnak az, az alapja, hogy mérhetően gyorsulva tágul a tér, vagyis gyarapodó a téridő kvantumok száma. Ha ezen, téridő kvantumok és térnyelő pontok száma megmérhetetlenül (végtelenül) sok, akkor ezek alkotják a globális téridőnek, a parányi káoszok és a pontnyi rendek állapota között fluktuáló „végtelen” halmazát. A térnyelő pontok „sajátideje”, vagyis pontként alvó állapota a valószínűségi harang görbe alatti területtel jellemezhető, vagyis egy minimuma és maximuma van. Ezek az értékek, azonban nem ismerhetők meg. Annyit azonban tudhatunk, hogy a minimum értékek körül gyarapodik a térkvantumok száma, a maximumoknál, pedig fogyatkozik. A két szélsőérték találkozása lenne, az ősrobbanás pillanata?
A fekete lyukak eseményhorizontja azonban, nem egy csupasz szingularitás körül található. Ezek eseményhorizontja, egy olyan gömbszerű határfelület, ahol az általános relativitás elmélete szerint nem terjedhet fénysebességű, vagy annál kisebb sebességű hatás a gömbfelületen belülről kifelé mutató irányba. Vagyis a fekete lyuk eseményhorizontja egy olyan sötét membrán, amiből kifelé nem haladhat fénysebességgel semmi. A kvantum effektusok által elpárolgó fekete lyuk, egy elméleti lehetőség, aminek bizonyítása is elméleti és nem gyakorlati úton történik.
Egy téridő kvantum esetében azonban azt jelenti az esemény horizont, hogy a fénysebességnél is gyorsabb, (minimum 2 c) az a hatás, amellyel egy időkvantumig egzisztál, mint a három + egy dimenziós tér. Ennélfogva a fény sebessége végtelen sok parányi eseményhorizont által lekorlátolt, maximális sebesség, mivel a téridő kvantumának eseményhorizontján belül már nem érvényesül, vagyis teljesen hatástalan. Mivel az elektromágneses energia terjedése lassúbbra korlátozott, mint a téridő kvantumok energiája, így annak saját „tere”, a globális téridőbe van ágyazódva. Ezt a beágyazódást úgy kell elképzelni, mint egy vízzel telített szivacsot, ahol a szivacs a téridő, a víz az elektromágneses mező szerepét kapja. A vízben oldott „ásványok” kicsapódása képezi a tömeggel rendelkező részecskéket, amelyek megváltoztatják a vizes szivacs struktúráját, lokálisan eldeformálják a téridő alakját, amely ezzel lassú áramlásra, helyi mozgásra kényszeríti a vizet, a benne lévő kicsapódott anyaggal együtt. A Káosz határozatlanságából kialakul a Rend határozottsága, ahogy a Görögök mondták anno, Káoszból lett a Kozmosz.
