Elsőnek vegyük azt, hogy a végtelen sok téridő kvantum nem a semmi, hanem a végtelen nagy potenciának a téridő kvantumaiban történő megnyilvánulása. Az anyag nélkülinek tekintett űr, így már erővel bír, ezért nem a semmi.
Másodszor pedig, a kontinuum fogalmát csak a folytonosságra, a megszakítatlanságra lehet alkalmazni, amit ebben az elméletben csak a végtelen téridő struktúra fluktuációjára (örökmozgó) lehet alkalmazni.
A következő válasz az, hogy az „ősrobbanás” előtt, a végtelen téridő struktúra létezett, és nem egy ősrobbanás, anyagkeletkezés van benne, hanem sok-sok lokális, véges kiterjedtséggel rendelkező univerzumok. (a sok világ elmélet)
Mivel az elmélet szerint az idő is diszkrét, amely egy pontból kiinduló és oda visszatérő folyamat, az irányultsága a kiindulópontba tartó. Vagyis nincs más, koordináta szerinti kinevezett iránya. Amennyiben a termodinamika által kijelölt időirányt vesszük alapul, akkor az entrópia növekedése jelöli ki az időirányt. Azonban ha az entrópia eléri egy zárt rendszer legnagyobb rendezetlenségi állapotát, az nem a téridő fluktuációja lesz, hanem egy lokális univerzumé. Vagyis az anyagtalan téridő struktúra fluktuációja lesz az általános rendezetlenség legnagyobb értékű mérőfoka.
Egyben pedig van egy legnagyobb rendezettségi állapota is, mégpedig a téridő kvantumok pontszerű potenciaállapota, amiben csak addig a pillanatig vannak, amíg újra téridő kvantumokká nem alakulnak.
Az idő iránya csak az anyagi világban egyirányú, amit a termodinamika mellett, a kauzalitás jelöl ki azzal, hogy a jelen halad a jövő felé, maga mögött hagyva a múltat. De úgy is értelmezhetjük, hogy a jövő jön felénk a jelenbe, és azon átlépve gyarapítja a múltat.
A téridő struktúrában azonban iránytalanul, vagy inkább egyszerre mindenirányban jelenik meg az időadag. Ez pedig a káoszt jelenti a ráció számára. Olyan, mint az összes lehetőség együttléte a hullámfüggvényben, aminek az összeomlása a megvalósult lehetőség.
Az anyag felbukkanása azzal kezdődik, hogy a téridő-kvantumainak egy azonos időben egymással érintkező csoportja, (a lokális tömege), kvarkokat és a gluonokat képezi. Ezek létideje már hosszabb, mint a téridő-kvantumoké. Majd ebből a csoportokból álló halmazból, a kvark-gluon plazmából állnak össze újabb egységek, a protonok, és neutronok. Ezek már örökéletűnek számítanak, mivel ha visszaalakulnak téridő-kvantumokká, abból folyamatosan újabbak keletkeznek. Majd a fotonok, az elektronok és pozitronok, ennek az erőkoncentrációknak, úgymint a plazma halmazának a határáról leszakadó termékei, újabb elemi részecskéi. Az úgynevezett szabad részecskék, amik leszakadtak az erős lokális kötésekről, képezik a sugárzást, amiket mozgásukban nem, csak az ütközésük által detektálható anyagot, a bozonokat és leptonokat képezik. A szoliton, a csomósodott anyag, szét is bomolhat spontán és ütközések által. A gravitáció, vagyis a tömegvonzás csalóka kifejezés, mivel a téridő-kvantumok „összecsomósodása”, az egyidejű lokális létezésüket jelenti. Ha nem lenne ez a szinkronitás „biztosítva” a téridő-struktúra számára, akkor anyag sem létezne. Amikor a fekete lyukakban akkora tömeg koncentrálódik, hogy a középpontjában szingularitás jön létre, az azt jelenti, hogy megszűnik az anyag egyidejű léte, és újra téridő-kvantumok jönnek létre. Ez a szingularitás az ajtó visszafelé, ahonnan az anyag előbukkant. Ez meg arra ad választ, hogy miért véges az anyag, és miért végtelen a téridő struktúrája.
