Minden lehetséges

Egy világkeletkezési elmélet a sok közül.

A mai tudományos felfogás szerint, a természet törvényeit nem lehet bebizonyítani, azokat csak a megfigyelések tapasztalataival lehet alátámasztani. A tapasztalatokból levont alapfeltevések, vagy axiómák, már nem igényelnek további megerősített bizonyítást. Mint ahogy az észlelőnek sem kell bizonyítania saját létezését önmaga számára. A lét és tudója, vagyis a megtapasztalója, elválaszthatatlan egymástól, mint a léttudat és én tudat.

Az idealizmus elsődleges létezője az Abszolútum, az Egy-lét a Mindenség. Ennek szingularitása, az archimédeszi pont, a tér és idő nélküli lét az, ami passzív állapotban van, de lehetőségként, magában őrzi amegnyilvánult világot is. A kiterjedés aktusa létrehozza a kiterjedt dinamikus kezdőpontot, a lehetőségek megvalósulásnak első színterét, az aktív erők  létezést, amelyet térben és időben csak önvaló, az Abszolútum korlátozhat. Ami azt jelenti, hogy addig tartózkodik ebben a dinamikus létezés állapotban, amíg újra a szingularitásba nem vonul.

Ő az, Aki öntapasztaló, de a teremtményei számára,a tőle elkülönült objektív entitásoknak, tapasztalhatóságon túli, transzcendens létező, az ISTEN.

Az isteni önkorlátozás egyik oka, a lehetőségek számának végtelensége. A megvalósuló lehetőségek térben és időben létezőként egyre gyarapodó információt képeznek, amelyek észlelése, tárolása, feldolgozása, csak véges térben és időben lezajló folyamat lehet a megérthetőség, a megtanulás, a valós tudás érdekében. A végtelen információról nem lehet konkrét, valós idejű ismerete, tudása a teremtménynek. Az önkorlátozás /önfeláldozás/ másik oka a Lét forrásának, a dinamikus kezdőpontnak véges számban történő megsokszorozódása. Az egész részekké való bontása. /Az isteni lét, egy részének anyagi létté konvertálása./Ami egy elkülönült térben és időben megvalósuló lehetőségek anyagi megvalósulását, az univerzum megteremtését teszi lehetővé.

A materializmus elsődleges létezője az anyag. Az anyag, általános definíciója szerint észlelhető, tapasztalható, különböző tulajdonságokat felmutató, strukturális közeggel rendelkező, objektum. A mai tudomány, az anyagra jellemző sokféle megjelenési formát és tulajdonságot leredukálta az energia létére, amely a megmaradási törvény alapján nem keletkezik és nem vész el. Az energia mezőik, mint mágneses, elektromos, gravitációs erőhatások, kölcsönösen hatnak egymásra a közvetítő kvantumaikon, az elemi részecskéiken keresztül. A hatáskvantum, mint a legkisebb tapasztalható energiaegység, fontos tényezője a fizikai ismereteinknek. Ismeretes azonban egy olyan energiát tartalmazó „mező” is, amit vákuum kontinuumnak nevezünk, amely azonban csak virtuális részecskéket tartalmaz. A virtuális részecskék még nem rendelkeznek megtapasztalható tulajdonságokkal, mivel nem valósultak meg. A valós részecskék éppen a megmérhető hatásukról ismerhetők fel. A fizikai kísérletek bizonyították az anyag kettős természetét, miszerint hullám és részecske formájában is megtapasztalható egyazon entitás, mint például az elektron. Az univerzum anyagi tere, vagyis az energiamezői még sok felfedeznivalót rejtenek előlünk.(sötét anyag, sötét energia) Viszont az üres tér, tehát a semmi az, aminek nincs rejteni valója előttünk. Ezért az űr szolgálhat színpadként egy kozmikus előadás számára. A tiszta energia, úgymint a tiszta tudat is észleléstől mentes, vagyis minden észlelő elől rejtőzködő. Egy különlegesen összpontosított (szinguláris) állapotában még a színpadot is magában rejti a díszletekkel, szereplőkkel és a nézőkkel egyetemben. A tiszta energia léte a potencia, a végtelen sok lehetőség rejteke. A lehetőségek megvalósulása, a rejtélyek feltárulkozásának folyamata az észlelés és a tapasztalás alanya a lét tudata, amely a tiszta energiának úgymond, a nem anyagi aspektusa. Nem anyagi, szellemi konstrukció a szám is. A számok olyan absztrakciók, amelyek segítségével modelleket alkothatunk a mennyiségek alkotta világról. A minden is egy fogalom, amely kifejezi a létező és nem létező elgondolhatók összességét. Ezért a nulla, a semmi is beletartozik az elgondolhatók közé, vagyis a minden egy eleme. Amikor minden egy pontban egyesül, minden pont összpontosul egy kiterjedés nélküli pontban, akkor szingularitásról beszélünk. A szingularitásban van minden. A kiterjedéssel kiszabadulhat minden a szingularitásból. Az első 3 kiszabaduló, kiterjedő a dimenzió, vagy szaporodó pontok alkotta vonal. Ameddig a kiterjedés, mint esemény tart, addig végtelen dimenzióról beszélhetünk. Amikor a kiterjedés eseménye megszűnik, a vonal végessé válik. A 3 dimenzió végpontjainak száma 6.  Meg van a pozitív egész számok első halmaza 3+6=9. Ezek egy helyről, a szingularitásból származnak. Ezért az elő helyi értéket jelenítik meg. A következő helyi érték megjelenése a nulla 0, vagyis az a nem szám, amely a számok helyi értékét megnöveli. A 9+1 értékes számmal és értékes hellyel növelt szám a 10-es. Visszatérve a végpontok alkotta számokhoz 4,5,6,7,8,9. Ez a hat szám és az 1,2,3, amelyek a szingularitásból származnak, valamint a helyi értéket növelő 0, nagyon sok lehetőséget hozott magával. Többek között a csoportokba, vagy halmazokba rendezés lehetőségét. A halmazok megkülönböztetése érdekében újabb fogalmakat, elnevezéseket kell alkalmaznunk. A számokkal foglalkozó tudomány a matematika, megalkotta ezeket a fogalmakat és a következő csoportosítást hozta létre.

A pozitív egészek 1,2,3,4,5,6,7,8,9 és a 0 képezik a természetes számokat, amit N (naturales) jelöl. A bevétel és kiadás analógiájára a pozitív és negatív, vagy egész számok halmazát, amit Z (zahlen) jelöl. A mérések során alkalmazható racionális számokat a Q (quotientis) jelöli. Az irracionális számokat Q* jelöli. A két csoportot együtt valós számoknak nevezik és R(real) a jele. A következő számhalmaz a komplex számok halmaza jele a C(complex). Bár a számhalmazok száma tetszőlegesen bővíthető, a kvaterniók halmazánál többet a gyakorlatban még nem alkalmaznak. A kvaterniókat Hamiltonról nevezték el H-nak.         

A következő különleges halmaz a prímszámoké, amit a P jelöl. /N Z Q R C H P/  Érdekes egybeesést mutat a jelölt halmazok száma (7), és a hat végpont és a szingularitás hetedik pontjával. Egy egészen különleges csoportosítás alapján kijelöltek hat számot, illetve azt jelölő szimbólumot, amelyek az univerzum és a benne lévő értelmes lények kialakulására nyújtanak kivételes lehetőséget.

„Az első szám az (N) amelynek értéke 1 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000. Ez az atomokat összetartó elektromos erőnek és a köztük fellépő gravitációs vonzóerőnek az arányát adja meg.

A második szám e (epszilon), amelynek értéke 0,007, azt adja meg, hogy az atommagok mennyire szorosan kötöttek, és hogyan formálódott ki minden - Földünkön is létező - atom. Ennek értéke szabályozza a Nap energiatermelését, továbbá azt, hogy a csillagok hogyan változtatják a hidrogént a periódusos rendszer valamennyi elemévé.

A harmadik az W (ómega) az univerzumunkban levő összes anyag mennyiségét méri - a galaxisokét, a diffúz gázfelhőkét és a „sötét anyagét". Ez az W árulja el nekünk az összehúzó gravitációnak és az univerzum tágulásának viszonyát.

A negyedik a l (lambda) új erőhatás - a kozmikus „antigravitáció" - befolyásolja univerzumunk tágulását, jóllehet milliárd fényévnél kisebb méretekben nincs kimutatható hatása. Ahogy táguló univerzumunk egyre sötétebbé és üresebbé válik, úgy gyűri egyre inkább maga alá ez az erő a gravitációt és a többi erőhatást. Szerencsénkre (és az elméleti szakemberek nagy meglepetésére), a kozmológiai állandó l értéke nagyon kicsi.

Az ötödik szám a Q Univerzumunk szerkezetét egyetlen Q szám határozza meg, amely két alapvető energiafajta aránya, és értéke 1/100 000. Ha Q valamivel kisebb lenne, az univerzum élettelen volna és szerkezet nélküli, ha pedig sokkal nagyobb lenne, akkor olyan viharos hely volna, amelyben sem csillagok, sem bolygórendszerek nem maradhatnának fenn, és amelyet hatalmas fekete lyukak töltenek ki.

A hatodik szám a D (dimenziók) száma, ami 3.”

 „Bámulatba ejtő, hogy egy táguló univerzum, amelynek kiinduló pontja olyannyira „egyszerű", hogy csupán néhány számmal meghatározható, hogyan fejlődhetett (feltételezve, hogy e számok „össze voltak hangolva") a mi komplex szerkezetű univerzumunkká.”

Idézet:  Csak hat szám Martin Rees

 E bevezető után egy kis ízelítő, a lehetőségek számszerű megvalósulásának sorából.

0. A lét időtlenül egy szinguláris pontban van, mint a végtelen lehetőségű tudat formanélküli, észlelésmentes tiszta energiájú állapota. A végtelen lehetőség, mint a tudat potenciális ereje kiterjedés nélküli féken tartott, vagyis összpontosított állapotban van. Ez a kezdőpont, a létezés oka. Mivel a formanélküli tudat észlelésmentes állapotban van, ezért kiterjedt tudatformákat, észlelhető dimenziókat alkothat lehetőségeiből a tiszta energia kiáradása során.

 1. Ezzel az első lehetőséggel kezdetét veszi az időben és kiterjedésben történő létezés, amelynek három szükséges alapfeltétele a tudatos akart-erő, úgymint a létezés erős vágya, a mozgás-terjedés, mint a kiszabadulás vágya, valamint az anyag, úgymint a szinguláris pontban tárolt, befagyott energia. A potenciális, vagyis féken tartott erő kiterjedése a mozgás, amely hat irányban három egymásra merőleges tengelyt, (1D) alkot. Amíg a kezdőpontból kiterjedő hatirányú mozgás józanésszel követhető (észlelhető), addig a pontig terjed a létezés. Mivel a terjedésnélküli (holt) pontokban tárolt erő-energia az anyag, úgymint elrejtett tudatforma, ezért a hat holtpont észlelő alanya, a szubjektív kezdőpont számára anyagi objektum. Egyszersmind egy valós irányt és távolságot meghatározó időpont is, mint a forráspont előtt, mögött, fölött, alatt, tőle jobbra, tőle balra, azonos távolságban és azonos időben lévő pontok. A létező jelenlét határpontjai.

2. A következő aktivizálódó lehetőség a holtpontból történő beterjedés, amely a kezdőpont felé történő mozgás, melynek időtartama azonos idejű a kiterjedés tartamával.

Ez a kezdőpontból holtpontig, hat vonalon történő folyamatos ki-be terjedés, a létezés leg misztikusabb (tudat) formája, vagyis az egypólusú taszítás-vonzás, (mágikus) a mágneses erő hatása.

3. A következő aktiválódó lehetőség a taszító-vonzó erők vonalkörüli forgása, vagyis a tengelykörüli perdülés. A hat irány vonalán elforduló taszító-vonzó erő, az elektromos erő hatása.

4. A következő aktiválódó lehetőség a kezdőpont, mint forgáspont körüli háromtengelyes, azaz mindenirányú elfordulása. A mindenirányú elfordulás, vagyis az abszolút rotáció létrehozza a háromdimenziós hatás terét, a tudat erejének létező gömbjét. Mivel a hat holtpont, egyben időpont dinamizálva lett, az idő végtelen folyású külső gömbfelszínt képez. A forráspont és a holtpontok közötti ki-be áramlás, pedig végtelenített ciklusidők sorozata. Ez a megmérhetetlen méretű, az örökké jelen időben lévő, a végtelenségig összekuszált erővonalakból formálódó stacionárius gömb, a dinamikus kezdőpontnak a megszületése. A Létezés féktelen életerejének, az örök jelenbe „korlátozottságtól” felbőszült állapota, a Misztikum, amely az észlelés, a megértés, a megméretés elöl történő teljes elzárkózás tudatformája. Más néven a káosz.

 5. A következő lehetőség aktualizálódása: A taszító és vonzó erőhatások elválasztója a holtpont és a forráspont iránytengelye, amely körül a mágikus erővonalak (elementáris sebességű) elfordulása, perdülte, kialakítja az erő elektromos hatását. Ez a térformáló forgás, (amelynek sebessége megegyezik a kiáradás maximális kezdősebességével) biztosítja az elektromosság kifogyhatatlan forrását, a töltést. A két egymásra merőleges forgás, mint a mágneses és elektromos hatás együttesen alakítja ki az elektromágneses mezőt, a közös hatásuk felületét, a csepp alakúra formált hatásteret. Ez a forráspontjuknál összekötött hat elsődleges, vagy fundamentális hatástér megszületésének pillanata.

 6. A következő aktivizálódó lehetőség az öröklét, vagyis a forráspont megsokszorozódása a hat buborékon belül. A dinamikus kezdőpont, a létezni lehető legnagyobb méretű gömb.  A buborékokat hézagmentesen kitöltő dinamikus kezdőpontok viszont, a létezni lehető legkisebb, kiterjedt méretű gömbök. Mivel véges számú dinamikus forráspont, azaz időben tárolt tiszta energia lehet a zárt buborékokban, ezért ezek képezik azt a szubsztanciát, amit akár elő-anyagnak, vagy éternek is nevezhetünk. A buborékok hézagmentesen telítve vannak az éterrel, ezért hiányzik belőlük a szabad mozgástér, az űr, a semmi. A megszámolhatatlanul sok, de véges számú éterkvantum egyenként is 3D koordinációs rendszer a benne lévő forráspont, mint origó miatt. Ezért a létezni lehető legnagyobb méretű dinamikus gömb, a háromdimenziós valós és virtuális terekből összeálló struktúra, a hipertér.

 7. A következő aktivizálódó lehetőség a semmi, az űr, vagyis a mozgástér vákuumként történő megjelenése az éterrel kitöltött buborékokon belül. Ez egy időben hosszan elhúzódó precízen finomhangolt folyamat, amely a gömböt, vagyis a hiperteret (káoszteret) is tágulásra készteti. A buborékokban megjelenő vákuum hatására limitált számú éteregységek, szabadulnak ki a szintén gömb alakot formáló mozgástérbe, ahol önálló mozgásba kezdenek.

Az abszolút rotációt végző buborékokban megjelenő űrben, a kaotikusan mozgó éteregységek képeznek egy vastagodó falú, virtuális gömbhéjat, a szuper-folyékony, vagy hamis vákuumot. Másképpen fogalmazva a szuperpozícióban lévő, azaz minden lehetséges szabadhelyet betöltő, még hullám állapotban lévő, leendő korpuszkuláris részecskéket tartalmazó közeget. Ez a valós-virtuális közeg kettős természetű, mivel szuper-folyékony éterkvantumokból álló folytonosan hullámzó 3D-ben kiterjedt mezőt alkot.  

 8. A következő aktivizálódó lehetőség (esemény), a forráspont által szemlélt valószínűségi hullám összeomlasztása, vagyis az első korpusz, vagy fizikai részecske megszületése (foton). Az események, mint lehetőségek folyamatának során megismert leptonok, bozonok, fermionok, barionok stb, vagyis az univerzumot képező valós anyag hamis vákuumból történő kicsatolódása.

9. Az egyre gyarapodó tudatformák és azok anyagi megtestesülései a szemlélő emlékezete, az időben és térben tárolt tudása, vagyis a memóriája által kerül megőrzésre.

A tudatformák fejlődése az ész-lelés, az új információhoz jutás során történik. A memória által megőrzött anyag továbbfejlődését az evolúció, kiválasztó folyamata biztosítja.Az evolúció feladata az új információk felhasználása és a régi feleslegessé vált információk elkülönítése, archiválása a memóriában. Mivel a Lét a Tudat és az Anyag egy és ugyanaz, nem vész el, csak átalakul. A létezés három alapelve szerint a tudatos anyag folytonos mozgásban van. A folytonosság, vagy folyamat, fejlődési, stagnálási és hanyatlási szakaszokra bontható. Ez vonatkozik az univerzumot képező minden entitásra és éterkvantumokból kialakult korpuszkulára.

10. A dinamikus kezdőpont, a létező gömb semmivel történő kitágulása (BB) megszüli magában az univerzumot, amely az eredeti méretére való zsugorodással, a semmi eltűnésével megszűnik benne létezni. Bekövetkezik a világvége.

∞   Ugyanakkor a dinamikus kezdőpont létezési ideje, ki-be lélegzése a végtelen számú lehetőség univerzumok léteztetése általi megvalósítása, végtelen hosszú ideig tart. Ha esetleg valamikor eluralkodik a káosz, vagyis betelne a mindenség memóriája, akkor a dinamikus kezdőpont újra összpontosít, vagyis a szingularitásba vonul.

A lét, a létezés pillanatnyi, nem észlelhető szünete után, a létezés megújult erővel és kibővített memóriával feltámad az emanáció aktusa során.

Az emberi lét formája, a tudat megtestesülése önmagunk által is alakítható, átformálható a létezése, élete során. Ami a legtöbb fizikai és szellemi energiát igényli az a külső körülményekhez való alkalmazkodás, a környezetünkbe való tökéletes beilleszkedés megvalósítása. Ehhez nagyban hozzájárul önmagunk testi és lelki megtanulása, az alapos önismeret. Elvégre információ gyarapítás céljából születtünk erre a világra.

Miért látjuk a múltat?

A jól ismert kozmológiai ábrán 2dimenzióban ábrázolják a teret és 1dimenzióban az időt. A 3dimenziós látványt, a pohárformát, az időben egymásra rakott 2D-s térsíkok alkotják.  Az ábra szerinti szemlélő a térsíkra merőleges,vagyis az idő dimenziójával megegyező tér irányból tekint a múltba.

Ha azonban csak két dimenzióban látnánk a teret, akkor csak a jelen pillanatát látnánk, annak is csak azt a részét, ami észlelhető számunkra ezen rövid idő alatt. A fénysebesség, valamint az információterjedés határos volta miatt, vajmi keveset érzékelhetnénk a valóságból annyi idő alatt, amit jelenleg időkvantumnak, vagyis a még kauzálisan érzékelhető időnek (Planck idő 5,391 24 (27)·10‒44 másodperc) nevezünk.

Ezért úgy gondolom természetes, hogy legalább egy térdimenziónak párhuzamosnak kell lennie az idő dimenziójával ahhoz, hogy térben és időben megőrzött (fény) jelekből, láthatóvá váljon számunkra a múlt. A modern űrtávcsövek segítségével, a fénysebességgel érkező jelekből, mint a távoli múlt eseményeiből, alkotunk képet galaxisok milliárdjairól. Amikor a naplementében gyönyörködünk, akkor a Nap 8 perccel korábbi állapotáról kapunk pillanatképeket, amiket azután egymásra halmozva folyamatos képpé alakít az agyunk. Még a saját tükörképünket is a múlt jeleiből, vagyis tér-idő kvantumokból állítja össze agyunk.

A gondolataink is megelőzik szavainkat, azoknak kimondásához szükséges idővel. Tulajdonképpen a téridőkvantumok egymásutániságával elkülönült jelekből összeálló információk formájában észleljük a valóságot. Ezen téridő kvantumok láncolata, egymást követő jelcsoportjai biztosítja számunkra a kauzalitást és az idő entropikus irányát . A háromdimenziós tér és időkvantumok halmazából álló 4D téridő ad számunkra olyan viszonyítási eseménypontokat, amelyek koordináta rendszerekbe illeszthetők. Mivel az időnek, valamint a térnek egy a nézőpontunkba beérkező iránya párhuzamos, vagy másként szólva vektorai lefedik egymást, jogosan nevezzük téridőnek azt a halmazt, amiben az észlelt események vannak. Mi számít eseménynek a téridőben? A tudományos megfogalmazás szerint, annak minden pontja egy eseményt jelöl. Szerintem viszont az egy időkvantum alatt létrejött három térdimenzió, vagyis a 3 D-s kiterjedés, mint egy térkvantum egzisztálása az, amit egy a priori, (pontszerű) eseménynek nevezhetünk. Ha minden időkvantum alatti esemény, kiterjedésnek mondható, akkor nem csodálkozhatunk a tér tágulásának hallatán. Már csak az a kérdés, hogy a terjedés, úgymint mindenirányú mozgás, hogyan értelmezhető viszonyítási pontok nélkül? Bizonyára sehogy. Ezért ha azt mondom, hogy az idő múlásával növekszik a tér, akkor csak abszolút időt és abszolút teret érthetek alatta. Ha viszont már anyagi, vagyis érzékelhető viszonyítási pontjaim is vannak, akkor azok relatívvá teszik a tér-időt, mint a vizsgált lokális eseményteret. Úgy tudom, hogy viszonyítani csak anyagi testel rendelkező, információ feldolgozó és döntéshozó képességgel bíró lények képesek. A többes szám azért ildomos, mert csak egyetlen egy, anyagból álló tudatos lény nemigen létezhet az univerzumban. (Az anyagon túli tudatos létező most nem kap szerepet)

Amióta tudjuk, hogy az anyag-energia egymásba átkonvertálható, a megjelenési formájuk alapján különböztetjük meg őket úgymint, nyugalmi tömeg, mozgási tömeg, impulzus,  hullámtér,vagy mező, sugárzási tér, egyszóval eseménytér. A tömeggel rendelkező testnek tehetetlensége, impulzusa, helyzeti és mozgási energiája is van aszerint, hogy milyen a sebessége, gyorsuló, vagy egyenletes sebességgel mozog. A hullámtér, vagy energiamező is állandó mozgásban van, aminek felső határa a fénysebesség. Hogy az anyagmentes téridő kiterjedésének milyen sebessége van, azt csak a benne lévő anyag viszonyítási pontjainak megváltozásából lehet meghatározni a távolság és az időtartam függvényében. A látható, érzékelhető anyagi objektumok mozgása alapján gyorsulva tágul a tér, amit a kozmológiai gravitációs és Doppler féle vörös eltolódások figyelembe vételével számoltak ki. Ami azt is jelentheti, hogy minél messzebbre nézünk a múltba, annál gyorsabban távolodónak látjuk a jelforrások objektumait. Találtak már olyan távolodó objektumot, aminek „sebessége” jóval meghaladja a fényét, ami paradoxonnak számít. Az is lehet, hogy a jel forrása már nem létezik, csak az útjára bocsájtott jelét detektáljuk.

De mi van akkor, ha az időkvantumok vektora egybeesik a tér egy irányvektorával, ami esetünkben az Eukleidészi egyenes látóirány is egyben és ezt egydimenziós jelként értelmezzük? Ha most a 4D értelmezésből elhagyunk két térdimenziót és a hozzájuk tartozó, velük párhuzamos időkvantumokat is levonjuk, akkor közelebb kerül hozzánk az objektum? Ha csak 1/3 idővel számoljuk a múlt távolságát, akkor közelebb kerül az objektum és kisebb lesz a távolodás „sebessége” is. Így a távolodó objektum sebessége nem haladja meg a fénysebességet, amit az anyagi testeknek amúgy sem illik átlépniük. Felmerül a kérdés, hogy mennyi az annyi? Vagyis mekkora idő-tartam valójában az időkvantum, ha anyagmentes térre, vagy anyaggal bíró térre értelmezzük? Mivel az Általános relativitáselmélet szerint, az anyag elgörbíti a téridőt, de nem változtat a látóirányon, így rövidebb lesz az egydimenziós egyenes idővektora, vagyis vele a múlt távolsága is.

Az anyag-energia terjedése kisebb időkvantumok szerint, vagyis rövidebb távolságra terjed az üres téridő kvantumához viszonyítva. Mivel az anyag viszi a relativitást az időbe, az anyaggal terhelt téridő kvantuma relatívan kisebb az üres, vagyis az abszolút téridő kvantumánál. Hogy pontosan mennyivel, azt az Általános relativitáselmélet képleteivel valaki ki tudná számítani, de erre én nem vállalkozom. A mai kozmológusok szerint abszolút tér és idő nem létezik, ezért nem is számolnak vele. Ugyanakkor az univerzumunk gyorsuló tágulásáért egy ismeretlen sötét energiát tesznek felelőssé.

A címben feltett kérdésre válaszolva: azért látjuk a múltat, mert az anyaggal terhelt téridőben fénysebességgel felénk terjedő jelekből információt kapunk, amit pillanatképekké rögzít az agyunk. Ameddig a szem ellát, a múlt képei peregnek le előttünk időkvantumonként, a mozgás és mozdulatlanság érzetét keltve. De azt nem tudjuk, hogy mekkora az időkvantum, ami a jelet adja.

Szemlélő, tapasztaló nélkül létezne ugyan a valóság, de akkor kit érdekelne a múlt látványa, a jelen tapasztalása és az előttünk álló jövő?

A világmindenség dualisztikus felfogása.

      A kvantummechanika koppenhágai értelmezése szerint, a megfigyelőnek nélkülözhetetlen szerepe van a hullámfüggvény összeomlasztásában, vagyis egy szuperpozíciós állapotban lévő részecske megfigyelhetővé tételében. A megfigyelő, vagyis a tudatos észlelő valóságformáló szerepe nem hagyható figyelmen kívül. A véletlenszerűség és az előre meghatározottság két arca a valóságnak. A valóság szemlélőjének és ezáltal alakítójának ezért mindkettővel szembe kell nézni. A valóságról történő elmélkedés, fantáziálás, filozofálás joga mindenkinek megadatott. A valóság saját érdekek szerinti átformálása, azonban meglévő és megszerzett képességek felhasználásának függvénye is. Nem elhanyagolható ezek között a leképezés, vagy vizualizálás képessége. Ennek igénybevétele ajánlatos az alábbi felvetésem/feltevésem olvasása során.

Ha képzeletünkben a Mindenséget egy Euklideszi pontba szeretnénk tömöríteni, akkor annak a pontnak egy energiaforrást és egy energianyelőt kell tartalmaznia egyszerre, mivel csak így képes biztosítani a mindenség végtelen és szimmetrikus energiáját. Kettő az egyben, máris egy ellentmondás? Nem, mert egy érmének két oldala van még akkor is, ha a kiterjedésétől történetesen eltekintünk. A végtelen mértékű energia végessé, csak egy újabb kiterjedés nélküli pont vizuális megjelenítésével válhat. Ez a második pont az, ahol semmi energia sincs, nem lehet jelen.

A végességnek ilyen módon, vagyis a semminek a megjelenítésével megszületik valami és semmi dualitása, a végtelen/véges egyetemes világ, vagyis a Világegyetem.

Ha a végtelen energiát egy egydimenziós húrral, vagyis egy speciális ellipszissel, a körrel szemléltetjük, akkor e kör két átellenes pontja, az aktív forrás-nyelő P1 és a passzív hatástalan P2, vagyis a holtpont. A végtelen számú pontokból álló energiakörön egyetlen pont, a P2 holtpont található, amely megszakítja, végessé teszi az energiakört, kijelölve a két erősödő-gyengülő körívet, melyet a vele szemben lévő forrás-nyelő P1 pont generál. A kör egyik íve az aktívtól a passzív felé haladva gyengülő hatású, a másik íve a passzívtól az aktív felé haladva erősödő hatású. Ahogy a forrás-nyelő pontban található a ki-be irányultság, úgy a holtpontban is van egy, amely a gyengülés-erősödés irányultságát „tartalmazza”. Ezzel ciklikussá, a holtpontban megszakítottá téve az energiakört.

A továbbiakban az energia szó eredetét és az energia egyéb tulajdonságait taglaljuk.

Az ógörög kifejezés bűvös cselekedetet, isteni tettet jelent. Manapság általában munkavégző képességet értünk az energia szó alatt. A tudomány, négy alapvető fizikai kölcsönhatásra tagolja az energiát, ahol az erő, mint hatás megmutatkozik. Az erős magerőre, a gyenge magerőre, az elektromágneses erőre és a gravitációs erőre. Habár ez utóbbit egyesek geometriai térgörbülettel magyarázzák. Az energia két tipikus állapota a helyben tárolt, vagy helyzeti energia, illetve a felszabadult, vagy mozgási energia.  A helyhez, vagyis a testhez kötött energia képezi annak tömegét és az impulzusát. A hatóerőket testek között közvetítő, a kölcsönható energia képezi a mezőket, vagy hullámtereket, amelyek folytonos mozgásban vannak. A testek is csak úgy, mint viszonyítási pontok tekinthetők állónak. Ezért a részecske és a hullám megkülönböztetés is viszonylagos az Energia szempontjából. A végtelen energiakörünk két pontja P1 és P2 is csak egymáshoz viszonyítva tekinthető állónak, mivel a LÉT, a létezés, maga az abszolút mozgás. Minden mozog!

Az energia megmaradási törvénye kimondja, hogy egy zárt rendszer teljes energiája, vagyis az egyes összetevők energiájának összege nem változik a fizikai átalakulási folyamatok időbeli eltolódása során.  Esetünkben a mindenséget szemléltető energiakört, a rajtalévő két „fix” ponttal egy zárt rendszernek tekinthetjük. Amelyben a P1 jeleníti meg a végtelen nagy erőt, aktivitást, sebességet, sűrűséget és hőmérsékletet. P1 az abszolút lét (Isten), a létező (valami), vagyis az energiakör oka. A P2 holt pont jeleníti meg az erőtlenséget, a passzivitást, a mozdulatlanságot, az ürességet, az abszolút 0 K hőmérsékletet, vagyis a semmit.

A P1-ből kiinduló mozgás lassuló, az erőhatás gyengülő, a rezgésszám csökkenő, a hullámhossz növekvő. A P1-be tartó mozgás gyorsuló, az erőhatás erősödő, a rezgésszám növekvő, a hullámhossz csökkenő. A P1-hez tartozó sajátidő, mint időkvantum végtelen kicsi, amely a félkör mentén, a lassuló mozgással egyre növekvő. A P2-höz tartozó sajátidő, időkvantum végtelen nagy, amely a félkör mentén, a gyorsuló mozgással egyre csökkenő.  Az idő kvantumainak, mint a mozgás pillanatnyi sebességéhez tartozó mennyiségének, a megváltozási (növekvő-csökkenő) tendenciája P1-> P2-> P1-> P2…. stb. felé mutat, amely egy megváltoztathatatlan irányultságot eredményez. Az egyes időtartamok, mint a kiterjedt entitásokhoz tartozó sajátidők relatívak, azaz különböző nagyságúak. A különböző méretű tereket kitöltő entitások sajátidő elfogyásának, vagyis az entitások elmúlásának az irányultsága a jövőtől a jelenen át a múlt felé mutat. Ez az irányultság, maga a megváltozások folyamata, vagyis az evolúció. Amely biztosítja, hogy lesz tér-idő, van tér-idő, volt tér-idő az Energia különböző létformáinak megnyilvánulása számára. Ez azt is jelenti, hogy az egydimenziós energiakörünk időnként kétdimenziós gömbfelületté terjed ki, amely egy háromdimenziós gömböt alkot. A hely, mint a pont, a kiterjedés, mint a dimenzió, az időkvantum, mint a sajátidő, változásbeli (mozgásbeli) státusza határozza meg, hogy éppen mit jelenít, illetve nyilvánít meg az Energia.  Tulajdonképpen nem a semmiből, hanem egy aktív pontból kiterjedő 1->2->3 dimenziós világegyetem megvalósulása ezek alapján lehetséges, de csak egy második pont, a holtpont feltételezése által.

Egyedül vagyunk az univerzumban? Nagyon jó kérdés.

A XX. század elején még úgy gondolták a csillagászok, hogy a Tejút néven ismert galaxisunk alkotja a világmindenséget. A földönkívüli élet lehetőségét a naprendszeren belül keresték. A technika fejlődésével azonban kiderült, hogy a vörösen derengő távoli foltok valójában galaxisok, amelyek ráadásul egyre jobban távolodnak tőlünk. A Hubble űrteleszkóp felvételei már a galaxisok porfelhőit is megmutatják számunkra. Óriási mértékben kitágult számunkra a belátható Világmindenség.  Az Univerzum méreteit tekintve, szinte magától adódik a gondolat, hogy nem vagyunk az egyedüli lakói. Ugyanakkor hatalmas távolságok választják el egymástól térben és időben, a csillagrendszerek miénkhez hasonló, életre alkalmas bolygóit. Lehetséges az, hogy nem véletlenül? Az a véleményem, hogy nem véletlenül. Szülőbolygónk kivételes helyzete a naprendszerünkben olyan, mintha aprólékosan megtervezett volna. Mivel az erős antropikus elv alapján az élet univerzális szintű finomhangoltság eredménye, ezért általánosan elterjedtnek kell lennie. Másképpen fogalmazva, a szerencsés véletlenek sorozatának, építő jellegű felhalmozódása egy darab kitüntetett bolygón, nem tűnik logikusnak és hihetőnek az ember számára. Ha azonban feltételezzük a célirányos tervezettséget, akkor jogosan feltételezzük azt is, hogy nem vagyunk egyedüli kivételezettek a világmindenségben. Az, hogy szinte elérhetetlenül távol vannak egymástól a civilizációval rendelkező bolygók, szintén része lehet a nagy tervnek. Mivel a földi élet és az emberi civilizáció, a naprendszer zárt halmazának kitüntetett pontja, ahol az egész biológiai aktivitás is zárt rendszert, egy végtelenített táplálékláncot alkot, ezért védelemre szorul a külső hatásokkal szemben. Egy idegen naprendszer bolygójáról származó életforma végzetes mutációkat, vagy akár fajok kihalásait eredményezné az immunitás hiányában. A tápláléklánc kieső láncszemei, globális összeomlását okoznák a bioszférának. A gyorsan mutálódó vírusok és baktériumok így is komoly gondokat okoznak a tápláléklánc csúcsán lévők számára. Egy idegen, nálunk technikailag jóval fejlettebb, de erkölcsileg alantasabb civilizációnak könnyen az étlapjára kerülnénk, ha felhívjuk magunkra a figyelmet, netán meghívjuk őket vacsorára. Bölcs előrelátásra vall a „tervezőtől” ez a téridőbeli szeparáció. A kapcsolat megteremtése két elszeparált civilizáció között, csakis a kommunikáció szintjén ajánlatos, ha az időbeli eltolódás miatt egyáltalán lehetséges. Azonban mindig szem előtt kell tartanunk, hogy akivel szót értünk, lehet a barátunk, de az ellenségünk is. A földön tapasztalt UFO jelenségek, vagyis az azonosítatlan repülő objektumok száma időszakonként változó. Az idegen lényekkel való közvetlen találkozások, szubjektív egyéni tapasztalatok alapján és tárgyi bizonyítékok, vagyis csillagközi űrhajók hiányában nem tekinthetők valós tényeknek.

A Könyv szerint Mózes került legközelebb a tervezőjéhez,(JHVH) de személyesen, kéz a kezéből még ő sem vehette át a parancsolatokat tartalmazó kőtáblákat. A fizikai távolság megtartása, úgy látszik még a bolygó felszínén is kötelező. :° )