A világmindenség dualisztikus felfogása.

      A kvantummechanika koppenhágai értelmezése szerint, a megfigyelőnek nélkülözhetetlen szerepe van a hullámfüggvény összeomlasztásában, vagyis egy szuperpozíciós állapotban lévő részecske megfigyelhetővé tételében. A megfigyelő, vagyis a tudatos észlelő valóságformáló szerepe nem hagyható figyelmen kívül. A véletlenszerűség és az előre meghatározottság két arca a valóságnak. A valóság szemlélőjének és ezáltal alakítójának ezért mindkettővel szembe kell nézni. A valóságról történő elmélkedés, fantáziálás, filozofálás joga mindenkinek megadatott. A valóság saját érdekek szerinti átformálása, azonban meglévő és megszerzett képességek felhasználásának függvénye is. Nem elhanyagolható ezek között a leképezés, vagy vizualizálás képessége. Ennek igénybevétele ajánlatos az alábbi felvetésem/feltevésem olvasása során.

Ha képzeletünkben a Mindenséget egy Euklideszi pontba szeretnénk tömöríteni, akkor annak a pontnak egy energiaforrást és egy energianyelőt kell tartalmaznia egyszerre, mivel csak így képes biztosítani a mindenség végtelen és szimmetrikus energiáját. Kettő az egyben, máris egy ellentmondás? Nem, mert egy érmének két oldala van még akkor is, ha a kiterjedésétől történetesen eltekintünk. A végtelen mértékű energia végessé, csak egy újabb kiterjedés nélküli pont vizuális megjelenítésével válhat. Ez a második pont az, ahol semmi energia sincs, nem lehet jelen.

A végességnek ilyen módon, vagyis a semminek a megjelenítésével megszületik valami és semmi dualitása, a végtelen/véges egyetemes világ, vagyis a Világegyetem.

Ha a végtelen energiát egy egydimenziós húrral, vagyis egy speciális ellipszissel, a körrel szemléltetjük, akkor e kör két átellenes pontja, az aktív forrás-nyelő P1 és a passzív hatástalan P2, vagyis a holtpont. A végtelen számú pontokból álló energiakörön egyetlen pont, a P2 holtpont található, amely megszakítja, végessé teszi az energiakört, kijelölve a két erősödő-gyengülő körívet, melyet a vele szemben lévő forrás-nyelő P1 pont generál. A kör egyik íve az aktívtól a passzív felé haladva gyengülő hatású, a másik íve a passzívtól az aktív felé haladva erősödő hatású. Ahogy a forrás-nyelő pontban található a ki-be irányultság, úgy a holtpontban is van egy, amely a gyengülés-erősödés irányultságát „tartalmazza”. Ezzel ciklikussá, a holtpontban megszakítottá téve az energiakört.

A továbbiakban az energia szó eredetét és az energia egyéb tulajdonságait taglaljuk.

Az ógörög kifejezés bűvös cselekedetet, isteni tettet jelent. Manapság általában munkavégző képességet értünk az energia szó alatt. A tudomány, négy alapvető fizikai kölcsönhatásra tagolja az energiát, ahol az erő, mint hatás megmutatkozik. Az erős magerőre, a gyenge magerőre, az elektromágneses erőre és a gravitációs erőre. Habár ez utóbbit egyesek geometriai térgörbülettel magyarázzák. Az energia két tipikus állapota a helyben tárolt, vagy helyzeti energia, illetve a felszabadult, vagy mozgási energia.  A helyhez, vagyis a testhez kötött energia képezi annak tömegét és az impulzusát. A hatóerőket testek között közvetítő, a kölcsönható energia képezi a mezőket, vagy hullámtereket, amelyek folytonos mozgásban vannak. A testek is csak úgy, mint viszonyítási pontok tekinthetők állónak. Ezért a részecske és a hullám megkülönböztetés is viszonylagos az Energia szempontjából. A végtelen energiakörünk két pontja P1 és P2 is csak egymáshoz viszonyítva tekinthető állónak, mivel a LÉT, a létezés, maga az abszolút mozgás. Minden mozog!

Az energia megmaradási törvénye kimondja, hogy egy zárt rendszer teljes energiája, vagyis az egyes összetevők energiájának összege nem változik a fizikai átalakulási folyamatok időbeli eltolódása során.  Esetünkben a mindenséget szemléltető energiakört, a rajtalévő két „fix” ponttal egy zárt rendszernek tekinthetjük. Amelyben a P1 jeleníti meg a végtelen nagy erőt, aktivitást, sebességet, sűrűséget és hőmérsékletet. P1 az abszolút lét (Isten), a létező (valami), vagyis az energiakör oka. A P2 holt pont jeleníti meg az erőtlenséget, a passzivitást, a mozdulatlanságot, az ürességet, az abszolút 0 K hőmérsékletet, vagyis a semmit.

A P1-ből kiinduló mozgás lassuló, az erőhatás gyengülő, a rezgésszám csökkenő, a hullámhossz növekvő. A P1-be tartó mozgás gyorsuló, az erőhatás erősödő, a rezgésszám növekvő, a hullámhossz csökkenő. A P1-hez tartozó sajátidő, mint időkvantum végtelen kicsi, amely a félkör mentén, a lassuló mozgással egyre növekvő. A P2-höz tartozó sajátidő, időkvantum végtelen nagy, amely a félkör mentén, a gyorsuló mozgással egyre csökkenő.  Az idő kvantumainak, mint a mozgás pillanatnyi sebességéhez tartozó mennyiségének, a megváltozási (növekvő-csökkenő) tendenciája P1-> P2-> P1-> P2…. stb. felé mutat, amely egy megváltoztathatatlan irányultságot eredményez. Az egyes időtartamok, mint a kiterjedt entitásokhoz tartozó sajátidők relatívak, azaz különböző nagyságúak. A különböző méretű tereket kitöltő entitások sajátidő elfogyásának, vagyis az entitások elmúlásának az irányultsága a jövőtől a jelenen át a múlt felé mutat. Ez az irányultság, maga a megváltozások folyamata, vagyis az evolúció. Amely biztosítja, hogy lesz tér-idő, van tér-idő, volt tér-idő az Energia különböző létformáinak megnyilvánulása számára. Ez azt is jelenti, hogy az egydimenziós energiakörünk időnként kétdimenziós gömbfelületté terjed ki, amely egy háromdimenziós gömböt alkot. A hely, mint a pont, a kiterjedés, mint a dimenzió, az időkvantum, mint a sajátidő, változásbeli (mozgásbeli) státusza határozza meg, hogy éppen mit jelenít, illetve nyilvánít meg az Energia.  Tulajdonképpen nem a semmiből, hanem egy aktív pontból kiterjedő 1->2->3 dimenziós világegyetem megvalósulása ezek alapján lehetséges, de csak egy második pont, a holtpont feltételezése által.