A nagy szétválasztás elmélete.
Az istenhívők és filozófusok megállapítása szerint a Minden EGY, az egy MINDEN. Ez a megállapítás azt feltételezi, hogy csak Egy, háttérnélküli, mindent magába foglaló „halmaz” létezik, amelynek tér és időbeli kiterjedtsége, vagy ennek hiánya nem releváns a léte szempontjából. Csak az egy Lét osztható több létezővé és a több létező redukálható le egy létté érdemi, vagyis minőségi változások közepette. A semmi, ami a nem lét, érdemben nem osztható és nem szorozható sem a léttel, sem önmagával. A semmiben még lehetőség sincs, ezért még üres halmaznak, egy valaminek való tároló helynek sem tekinthető, mert még a szinguláris hely is valaminek számít.
A tudományosan, racionálisan gondolkodók, magukat materialistának nevező emberek konszenzus által megállapított álláspontja szerint, a ma látható világmindenség, az univerzum teljes anyagmennyisége, energiája, a tér és az idő előbukkanásával kezdte meg fejlődését, tágulását, abból a végtelen sűrű és végtelen forró kezdeményből, vagyis abból az energiából, amely a Planck távolságnál is kisebb, tehát a határozatlansági reláció által megszabott feltételek közepette összpontosult egy különleges helyen.
A határozatlansági tényezőből adódóan, a kezdeti T0 pillanatig nem tudják visszakövetni a fejlődés menetét, mert a feltételezett különleges hely, a szingularitás, a végtelen sűrűség és végtelen hőmérséklet fizikailag nem, csak matematikailag kezelhető mennyiségek. Mint ahogy a Planck távolság és Planck idő alatti, határozatlansági tényező uralta tartományról szintén nincsenek érdemben felhasználható, következtetésre, jóslásra alkalmas információink. A tudósaink számára mégis ott marad valami, ami ugyan van, de nem igazán tudják, mihez kezdjenek vele.
Ekkor lépnek elő a spekulatív elméletek, amelyek válaszokat találnak a megoldatlan kérdésekre. Az alábbiakban is egy elképzelt válaszról, egy nagyon spekulatív, szubjektív megoldásról lesz szó.
Az elméleti és a kísérletező fizikusok azon dolgoznak, hogy a négy ismert kölcsönhatás erőit egyesítő elméletet TOE alkossanak, amivel igazolják, megerősítik egy elfogadott elméletnek és egy arra épülő modellnek SM a helyességét. Tulajdonképpen nem mást, minthogy a szimmetriák jegyében az elektromosság, a mágnesesség, a radioaktív bomlás gyenge ereje, az atommagot egyben tartó erős erő és a gravitáció, egyazon közös tőről fakad. A Nagy Egyesítő Elmélet megszületése a gravitáció geometriai értelmezésével, a gravitációs erő folytonossága, távolhatása miatt, na meg a kvantumgravitáció hiánya miatt, még várat magára. A húrelméletek matematikai egzaktságát, amely 11 dimenziót igényel a gravitáció kvantálásához, valamint az erők egyesítéséhez, sokan nem vitatják. Azonban mindezt nehezen emészti meg a 3 dimenzióhoz idomult agyunk és gondolkodásmódunk. A húrelmélet kísérleti igazolására pedig jelenleg nincs lehetőségünk és kevés az esélyünk.
Az én elmeszüleményem azonban, az eleve adott, a legnagyobb energiaegység, a kompakt csomag szétválasztásával, osztályozásával próbálkozik. Abból indulok ki, (amiből a világmindenség is), hogy a kezdettelenül meglévő potenciális erő, (munkavégző képesség) egy pontban van, vagyis egyetlen energiapólusban összpontosul. Ez az erő, mint potencia, a végtelen lehetőségével nem veszhet el, nem válhat semmivé. Viszont a kibontakozó lehetőségei révén különböző típusú, egymástól eltérő irányú és mértékű (erő) hatásokat is eredményezhet.
Az egységből, mint az egyetlen pólusból való kitörés, az emanáció aktusa hozza létre a mozgást. A mozgás, mint az erő bejárt útja, a hatásvonalat, a kiterjedt dimenziókat, a vonalat, a síkot, a teret és a térfogatot valósítja meg. Ezeknek a behatárolása, végpontok közé szorítása pedig az időt képezi, ami mérhetővé teszi a távolságokat és a teret. Az idő tartamainak, folyásának megmérésére pedig a ciklusok, vagyis a bejárt úthosszak szolgálnak. Ez a felismerés kapcsolja össze egymással a teret és az időt, egységes téridővé.
Egy ciklus lehet az erő forráspontból történő kiáradása, egy pedig a visszatérése a forráspontba. Ami megfeleltethető a taszító és vonzó erők hatásának, amit a jelen ismeretink alapján csak az Északi és Déli, azaz két pólussal rendelkező mágnesnél tapasztalunk. Külön É és külön D természetes mágneses pólust nem ismerünk. Mint ahogy az is tapasztalható, hogy a mágnes taszítása és vonzása nem terjed ki a végtelenbe, vagyis egy véges távolságon belül fejti ki a hatását. Egy bizonyos ponton, vagyis a holtponton túl erőtlen, hatástalan.
Az elmélet kiinduló pontja, vagyis az elsődleges forráspont körül mindenirányban elforduló mágneses erővonalak hatása betölti a holtpontig, tulajdonképpen a rotáció által kialakított gömbfelület által bezárt térfogatot. Ezzel kialakult az egy térben ható mágneses és a forgás miatti elektromos töltés, amely vonzó is meg taszító is, amellyel kiegyensúlyozzák, semlegesítik egymás hatását. Az erő jelen van egy abszolút vonatkoztatási, vagy inercia-rendszeren belül, de hatása a szimmetria végett nem észlelhető. Az abszolút, tehát minden irányban, minden lehetséges sebességgel mozgó inerciarendszer, egy külső vonatkoztatási rendszer, avagy külső nézőpont hiányában nem észlelhető, de kellő elvonatkoztató képességgel magunk elé képzelhető.
Nézzük hol is tartunk a szétválasztás folyamatában.
Az egy pontban összpontosuló erő kiáradásával, a mozgással megszületett a három dimenzió, a ciklusok, a hat irány, a tér, és az idő. A mágneses tér és az elektromos töltések. Az elmélet szerint a gravitációnak, mint hatóerőnek is ebből az elsődleges forráspontból kell származnia. Ha a gravitáció is erő, akkor annak is van vonzó és taszító térhatása.
/Ha a tér görbületének, vagy netán a dimenziók eltorzulásának tekintjük, akkor a tapasztalatunk alapján csak a tömegvonzó hatását vehetjük figyelembe. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy a belátható univerzum tágul, amit gravitációsan taszító erőnek, vagy egy sötét, ismeretlen energiának tulajdonítunk. De nevezhetnénk akár a tér dimenzióinak visszagörbítő, kisimító hatásának is./
Mivel ezek az ellenkező hatású gravitációs erők is szimmetrikusak, kiegyensúlyozzák egymást, van egy ismeretlen méretű gömbünk, amelynek központjából három különböző típusú erő fakad ki és nyelődik el ciklusidejük alatt, melyek taszító és vonzó hatással és pontkörüli mindenirányú forgással is rendelkeznek. Mindezek azonban a szuperszimmetria és megfigyelő hiánya miatt, nem érzékelhetők, észlelhetők. Mindezek ellenére az elképzelt struktúra nem a semmi, hanem a valós hely a végtelen sok lehetőség további kibontakozása számára.
Azt hiszem már csak a forrás és nyelő pontok szétválasztása és megsokszorozása maradt hátra, amelyek természetesen a létezés gömbjének belsejében kaphatnak helyet. Mivel a gömbünk a lehető és létező legnagyobb dinamikus struktúra, melynek határtalan felülete választja el azt, ami van attól, ami nem is lehet. Kézenfekvő, hogy ezek a megosztással létrejövő másodlagos pólusok a lehető legkisebb dinamikus struktúrát, gömböcskét alkossák. Tehát szétválasztásra és egyben megsokszorozásra kerül a mágnesség, taszító és vonzó pólusa, az elektromos töltés taszító és vonzó pólusa, valamint a gravitáció, taszító és vonzó pólusa. Ez utóbbinál van azonban egy kivétel, illetve be-vétel. A gravitáció, taszító pólusai, az elsődleges forráspontban egyesülve bent maradnak, onnan fejtik ki a hatásukat. Elméletileg 7db pólustípus van, de gyakorlatilag 6 elkülönült típusként funkcionál. Öt kihelyezett és egy az eredeti helyén maradt típus. A megosztott, megsokszorozott forrás, illetve nyelő pólusok mennyisége ismeretlen, de véges számú. Ezek elsődleges pólusból kihelyezett példányai alkotják a kvintesszenciát, amelyből 5db pólus együttes, additív hatásterének nagysága sem haladja meg a Planck távolságot, illetve térfogatot, vagyis a határozatlansági tényező uralta tartományon belülre esik a kvintesszenciának egyetlen kvantuma.
Megtörtént a nagy szétválasztás, melynek során megszületett az alapanyag, aminek kvantumaiból, összevonás, egyesülés során keletkeznek majdan, a már ismert részecskék korpuszkulák. De sohasem mérhető meg a legnagyobb, illetve a legkisebb objektumok, az éter kvantumok pontos mérete a határozatlansági reláció és az ehhez hiányzó vonatkoztatási rendszer miatt. Erre szokták mondani, hogy nesze semmi fogd meg jól. De mivel tudjuk, hogy az univerzum nem a semmiből keletkezett, kiindulási alapnak talán elfogadható. Az Univerzum ebből a kiindulási alapból, az éterkvantumokból felépülő struktúrák együttműködésével formálódik ki. Egy megfelelően bonyolult szerveződésű struktúra, az agy kifejlődése után, a szubjektív szemlélő megjelenésével már észlelhető formában is.
Azt mondja a tudomány, hogy a létező valóság az anyagban rejlő természeti törvényeknek engedelmeskedve egzisztál, fejlődik, stagnál és hanyatlik. Nem bújhat ki alóla Semmi és Senki. Ezen természeti törvények megismerése az Ember feladata és érdeke túlélési, fennmaradási esélyének növelése érdekében.
Felmerül azonban a kérdés, hogy MI, vagy KI alkotta meg a természeti törvényeket?
1. Az anyag spontán önszerveződése folytán keletkezett, úgymint az értelmes lények kialakulásához egyedüli, lehetséges és szükséges megoldásnak az információhalmaza. Az anyagba kódolt értelem?
2.Egy tudatosan megtervezett végrehajtási utasítása, keletkezési, fennmaradási és pusztulási törvénye, egy felsőbbrendű értelmes, intelligens, kreatív személyiségnek a Mindenható Istennek?
A választást az olvasóimra bízom.
