A valóságról.
A valóság értelmezése Wikipdia szerint:
„A valóság a természet és az anyagi világ tudatunktól függetlenül létező része, mindaz, ami megfigyelhető, megérthető és a tudomány, a filozófia vagy más analitikus rendszerbe sorolható. A valóság alapvető jellemzője az, hogy objektív, magyar szóval tárgyilagos, vagyis független a megfigyelőktől, azok helyzetétől, mozgási állapotától és az eszközöktől, amiket a valóság megfigyelésére a megfigyelő felhasznál, valamint független a megfigyelő prekoncepcióitól, értékítéletétől, nézeteitől is. A valóság megtapasztalásának vannak korlátai, de a megismerésére tehetünk erőfeszítéseket. A tudományos megismerés célja az objektív valóság feltérképezése.
Másrészt a valóságot lehet teljesen szubjektívként is definiálni, ha a megismerésre gondolunk. Ez a megismerő személyétől teljesen függő, mivel egyéni megismerési képességei adják meg a végső következtetéseit. Eszerint mindenkinek saját valósága van, ebben él és minden aktusban, amikor a valóságával kapcsolatba kerül, azt alakítja is tudat alatt; gondoljunk a természet, emberek, önmagunk megismerési folyamatára. Minden hatással van mindenre, amivel kapcsolatba kerül. Eszerint folyamatosan változó. Természetesen ez nem zárja ki a végső, teljes, ember számára fel nem fogható valóság létezését, objektív voltát, és kizárólagosságát.
A tudatunktól független valóságról évezredek óta folyik a filozófiai párbeszéd és vita. Ennek a valóságnak létezéséről, mibenlétéről - lásd: lételmélet, (ontológia) - és megismerhetőségéről, illetve a megismerés lehetséges módszereiről - lásd: ismeretelmélet, (episztemológia).
Viszont mindaz, ami megfigyelhető, az a tudatunk része, tehát az is jelentős kérdés, hogy vajon létezik-e valami a tudatunktól függetlenül?
Ha két vagy több személy elfogadja egy esemény vagy tapasztalat valamilyen értelmezését, akkor erről egy konszenzus alakul ki. Ha ezt néhány egyén vagy csoport elfogadja, akkor ebben a csoportban ez az értelmezés 'igazsággá' válik. Az egyes csoportok más és más elfogadott igazságokkal bírhatnak. Erre jó példák a vallások.
Az igazságról alkotott más feltételezések szerint az igazságnak végső, legfelsőbb értelme van, ami független a szubjektív behatásoktól. „
A saját szubjektív véleményem.
A semmi nem tartozik a valós dolgok, az objektív valamik közé, mert még az űr, az üres hely, a tér is objektív valóság. Ezért a semmi, a nemlét, a nincs megnevezésére szolgáló, szubjektív jelző, egy címke. Mivel a lét objektíve van, és nem tud nem lenni, semmivé válni, ezért örök és való, vagyis az abszolút valóság.
Ha megpróbáljuk a lehető legtömörebben összefoglalni az objektív és szubjektív valóság alkotóelemeit, törekszünk leredukálni azt, ami minden megfigyelő számára van, akkor az anyag és a róla szóló információ elválaszthatatlan együttesét kapjuk. Ha az ekvivalencia elv alapján az anyag egyenlő az energiával és az információ egyenlő azzal, amit az észlelő tudat érzékel és tárol, akkor ez azt sugallja számomra, hogy elválaszthatatlanságuk okán, az energia is egyenlő a tudattal, vagyis megfeleltethetők egymásnak. (Pl. akaraterő, a gondolat ereje)
Ha lehetséges az, hogy az abszolút lét „öntudatában” összpontosuljon az energia/anyag, akkor ott nem lehet különbséget tenni objektum és szubjektum között. Ezzel eljutunk arra a filozófiai posztulátumra, hogy minden EGY. Az egy MINDEN.
A tudatos szemlélőn múlik, hogy mely nézőpontból fókuszál a valóságnak egy kiválasztott elemére, a nézett pontra. (Az önvalóra, vagyis a szemlélőre, a szubjektumra történő (ön) fókuszálás vezet el a megvilágosodáshoz, amely az említett posztulátumot eredményezi.)
Felmerül a kérdés, hogyan történhet meg ez egyetlen szemlélő alany esetében?
Amikor a lét tudatával és minden energiájával önmagára fókuszál, akkor a tudat által féken tartott energiái, (mágnes, elektromos, gravitációs=anyag) egy különleges (szinguláris) helyen, az öntudatban összpontosulnak. Ezt a különlegesen ritka, tér és idő nélküli mozdulatlan állapotot nevezzük a végtelen lehetőségek megvalósulására várakozó, avagy a mozgással létezésre felkészülő lét, statikus állapotának. Amikor valójában minden csak EGY.
Amikor az önfókuszálás megszűnik, a mozdulatlanságot, a látens, fékezett erőt felváltja a mozgás, az energiaformák erőt felmutató és felhasználó megnyilvánulása, akkor valósulnak meg a térben és időben létező véges valóságelemek, a szubjektumok és objektumok sokasága. Amikor valójában MINDEN az egyből származik.
A következő kérdés, hogy mennyi ebből az igazság?
Amikor minden objektív energia/anyag az egyben, a szubjektív öntudatban van fókuszálva, akkor az abszolút és igaz. Amikor a szubjektív tudatok és az objektív energiák/anyagok sokasága alkotja a mindent, akkor az igazság relatív, hamis, mert a szubjektumoktól függő. Tehát az elmélkedés egyik fele igaz, a másik fele az igazságok sokasága a hamisságban. Az egyik fele a való, a másik fele a valóság.
