Az öröklétről.
A legtöbb vallás, a lélek halhatatlanságát, annak örökkévalóságát hirdeti. A Buddhizmus azonban a lélek testből testbe történő vándorlásából való végső megszabadulást, mint a léleknek a semmibe oldódását preferálja. Ennek eléréséhez azonban időbeli korlátot nem állít fel a lélek számára. Ami azt jelenti, hogy több milliárd évig is vándorolhat testből testbe a lélek.
Az ateisták és szkeptikusok tagadják a lélek valóságos, vagyis objektív voltát. Az agy biokémiai, biofizikai tevékenységének tekintik azt, ami az énkép megnyilvánulását eredményezi. Amely énkép, a lélek fogalmával, annak funkciójával mutat hasonlóságot. Az agy azon tevékenységét, amelyet gondolkodásnak, a józanész használatnak nevezünk, elkülöníti a tudomány. Elkülöníti azon automatikus, az ész által kontrolálatlan tevékenységétől, amit automatikus, ösztönös, vagy tudatalatti tevékenységnek nevez. Az ösztönös, a tudatalatti agytevékenység, mint a test automatikus létfenntartója, a géneken keresztül örökölhető a szaporodás során.
A tudatosnak nevezett agytevékenység, amit más néven a lélek szellemi erőfeszítésének, tudásszerzésnek tekintünk, szintén áthagyományozható az utódok számára. Ez a hagyomány, tradíció képezi a túlélés, a felhalmozás, a fölösleg-termelés, a társadalmi berendezkedések, a vallások, a művészetek és a tudomány szellemi bázisát. Az ingatlan és ingó tárgyak, anyagi dolgok is örökölhetők. Azonban jó, ha tudjuk. A Földön álló monolitokból készült szakrális építményeken kívül nagyon kevés dolog az, aminek kora meghaladja a tízezer évet. Ehhez képest az Ember átlagos életkora elenyészően kicsi. A mulandóság ténye nagyon frusztráló a szellemi tevékenységet végző, gondolkodó Ember számára. Ezért állandóan feszegeti az időbeni létezés korlátait. Miközben azzal vigasztalja magát, hogy halandó testét a lelke, lényének lényege túléli. Az egyéni lélek halhatatlanságát, az általa létrehozott szellemi termékek időtállósága, vagyis a megtartó emlékezet, mint az agyakban és az anyagban tárolt információhalmaz fennmaradása jelenti. Minden emlék információtárlókban, adathordozókban őrződik meg. Az a kérdés, hogy valójában megőrizhető e felejtés, azazinformációvesztés nélkül egy adathordozó a végtelenségig? Nem tudhatjuk?
Az információ fogalma többféleképpen definiált. Egy változat szerint az információ, a valóság visszatükröződése az észlelő számára. Ha a valóság egy információkból összeálló tükörképként mutatkozik a szemlélője számára, akkor maga a tükör, a tükröző felület teszi virtuálissá számunkra a képet. Mi töltheti be egy virtuális képet adó tükör szerepét? Szerintem az úgynevezett Akasha krónika, vagyis az emberiség közös tudatmezője, memóriája, a szellemi emléktára. Ebben a tükörben látott kép azonban mindig szubjektív, mert az egyéni szemlélő információt befogadó, feldolgozó képességétől függő. Mivel az agyunk befogadó és feldolgozó képessége korlátozott, ezért az objektív valóságot, a teljes információmennyiséget az egyén nem képes befogadni, megismerni.
Mivel az észlelt Univerzum az elfogadott kozmológiai elmélet szerint 13,7 milliárd éve keletkezett és egyes jóslatok szerint anyaga és energiája meg fog semmisülni. Tulajdonképpen az Univerzum is halandó. Az öröklét ideáját és a memóriánkat megjelenítő közös tudatmező, a valóság tükrözője is vele pusztul el. De megmarad a megnyilvánulatlan, megismerhetetlen, információhalmaz, a szellem terméke, mint az objektív valóság.
