A mindenható anyag.
Idézett anyagdefiníció, a Wikipédiából: „Arisztotelész szerint a változások - nem csak az érzékszervekkel megfigyelhetőek, hanem mindenfajta változás - elképzelhetetlenek anélkül, hogy közben ne volna valami, ami megmarad - különben lehetetlen volna értelmesen megválaszolni, hogy mi az, ami valójában változik, azaz aminek a tulajdonságai megváltoznak (Metafizika 1096b). A változások lehetnek felszíniek, esetlegesek, amikor a változó dolog lényege (szubsztanciája) valójában nem szenved változást, azaz a dolog más minőségben ugyan, de ugyanaz a létező marad (pl. egy ember levágatja a haját). A változások lehetnek azonban lényegiek, szubsztanciális jellegűek is, amikor a dolog átalakul valami teljesen, lényegileg különbözővé (egy ember meghal, megszűnik élőlénynek lenni). Az utóbbi esetben a változás alapja nem lehet kizárólagosan a lényeg, a szubsztancia, hiszen önmaga is megváltozik; tehát valami másnak kell lennie, amit anyagnak nevezünk. A metafizikai értelemben vett anyag tehát válasz arra a meglehetősen természetesen adódó kérdésre, hogy "minek a változását látjuk, amikor lényegi változást érzékelünk?" s őt (az anyagot) eszerint mintegy az összes szubsztancia tulajdonságaitól megfosztott masszája, "óceánja" formájában lehet elképzelni (amennyiben egyáltalán elképzelhető), amely ilyen értelemben változatlan, bár megjelenési formái (a szubsztanciák, s ezen keresztül, ill. ezen belül a fizikai, érzékelhető tárgyak is) változandóak (amikor félig elmerülünk egy úszómedencében, talpunk talajon, testünk fele vízben, fejünk levegőben "úszik", mindegyik az anyag - meglehetősen különböző - megjelenési formája, amelyeknek jellemzője pl., hogy kiterjedésük van, kitöltik a teret stb.). Következményképp: az anyag az egyik legalapvetőbb ontológiai (lételméleti) fogalom, még a szubsztanciánál is alapvetőbb.”
A fentiekből számomra az következik, hogy az anyag léte állandó, örök, mert nem a semmiből keletkezett és nem válhat semmivé. Azonban az anyag megnyilvánulási formája időben megváltozhat. A metafizikai értelemben vizsgált anyag, megváltozhat olyan extrém mértékben is, hogy emberi ésszel felfoghatatlan, érzékelhetetlen formákat öltsön. A tudományos, matematikai alapú elméletekben szereplő szabad paraméterek eltüntethetetlensége is ezt igazolja. Szerintem ilyen nehezen megfogható, de többféleképpen értelmezhető, definiálható megjelenési formája az anyagnak a tér, amelyet olykor az üres helynek, illetve a megfogható, érzékelhető anyag hátterének, befogadójának tekintenek. Ilyen nehezen definiálható valami az idő is, amit leginkább a változás folyamatának mérhetővé, metrikussá tételére használunk. Ahogy ezt a mérhetőséget a tér esetében is megtesszük a már érzékelhető dolgok segítségével. A tudomány mai álláspontja szerint abszolút tér és abszolút idő, önmagában nem létezik. Azonban e két fogalomnak egy matematikai modell keretein belül egyesített formálja a Minkowszki féle téridő, mintegy valós kontinuumsokaság, már elfogadható viszonyítási alapnak a benne zajló események számára. A téridő egy létezőnek tűnő helyszín, a valóság eseményeinek, vagy annak szimulációja számára. A kérdés az, hogy a valóság eseményei megtörténhetnek e tér és idő, illetve a téridő hiányában?
Az anyag léte, az hogy van, a megváltoztathatatlan és abszolút tény. Az, hogy milyen létformát ölt magára az anyag, az a változó. Az, meg a megváltoztató lehetőség függvénye. Az anyag változásait, fejlődését, hanyatlását meghatározó” természeti törvény” lehet ugyan a véletlen lehetőség, a spontaneitás, de ha minden változást csak a véletlen, vagyis az índetermináció indukál, akkor abból nem lehet más, mint a tartós káosz, a folytonos és követhetetlen változásban lévő rendezetlenség. Azonban a káosznak is van egy speciális megváltozási folyamata, mondhatni spontán fejlődése, ami addig tart, amikor egy attraktorban, a nagy vonzóban felbukkan és felismerhetővé válik a rendezettség, a rend. Az emergens rend megőrzése, fenntartása, fejlesztése azonban nem bízható csupán a véletlenre és az attraktorra. Ugyanis a rend megőrzése értelmet, kiszámíthatóságot, tervezettséget, célnak megfelelő szervezettséget, egy ok-okozati láncot, vagyis a determinációt igényli.
Ahhoz, hogy a Káoszból Kozmosz legyen, az anyagba immanens módon belekódolt értelemre, rendezőelvre van szükség. Ha feltételezzük azt, hogy az anyag értelmes, akkor az a rendben, az emergens rendezettségében kell, hogy megmutatkozzon legelőbb.
A dialektikusnak feltételezett anyagnak legelemibb összetevőiből, úgymint a térforrásokból és térnyelőkből álló végtelen struktúrájú téridőnek, a kaotikusan fluktuáló vákuumnak jellemző tulajdonsága az índetermináció, amit a mikrovilágban tapasztalható határozatlansági elv demonstrál a számunkra. Amint megjelenik a vákuum káoszában a rend, vagyis a tartósan megmaradó, felismerhető, megmérhető anyagi struktúra, akkor ennek megőrzése, további fejlődése érdekében szükséges lesz a vákuum és a tartós anyag közötti kölcsönhatás. A tartós anyag mozgásának időbeli szervezettsége, a kauzalitás, vagyis a determináció. Amit viszont a tartós anyagra vonatkozó megmaradási törvények demonstrálnak a számunkra. Tehát a káoszból felbukkanó rendezett struktúrájú anyag megmaradása, a káoszba való visszasüllyedésig garantált.
Az általános relativitáselmélet szerint a tér tágulhat, zsugorodhat, az ismert (tartós) anyag jelenléte nélkül is (Az általam feltételezett térforrások és térnyelők aktivitásának köszönhetően). A tehetetlen, tömeget képviselő anyag jelenlétében akár meg is görbülhet a tér struktúrája.Ha a térnek jellemző tulajdonsága a gyarapodás, vagy fogyás, a görbülés, mint egy feltételezett valaminek a változásából eredő mozgás, akkor felmerül a nagy kérdés, hogy mitől mozog a tér, vagy mi az, ami mozgatja? Ha valami megszüli, kelti a teret, az attól kitágul, vagyis gyarapodik. Ha zsugorodik, akkor valami fogyasztja, elnyeli a teret. Ezért a változást, mint a mozgást keltő térforrás és térnyelő valamineka feltételezése logikusnak tűnik. Már csak azt kell feltételezni, hogy nem csak prototípusok, azaz egy-egy darab van belőlük. Ha ez a feltétel igaznak bizonyul, akkor az a tér és az idő kvantumosságát is jelenti. Mivel az elfogadott kozmológiai elmélet szerint a tér és az idő egy végtelen sűrű és forró anyagmennyiség kitágulásával keletkezett, tételezzük fel, hogy a térnyelők és térforrások a végtelen sokra felosztható anyag immanens, elemi részét képezik. A térforrások és térnyelők aktivitása és passzivitása lehet időben és térben szimmetrikus és aszimmetrikus is, ami a kvantumos tér dinamikus változásait eredményezi. (A kaotikusan fluktuáló kvantumhab, a dinamikus téridő) A dinamikus téridő további változását, görbülését a benne felbukkanó tehetetlen anyag is befolyásolja.
A tartós anyag, energiává is átkonvertálható. Ezt támasztja alá a rá vonatkozó megmaradási tétel is. Akkor tulajdonképpen a tér és az idő azok az „anyagi eredetű” megnyilvánulási formák, amelyek nem megmaradó mennyiségek. Illetve a térforrások és térnyelők inaktív állapota alatt megnyilvánulatlan, érzékelhetetlen „anyagi”entitások. Ezért érzékelhetetlen ekkor a térnek jellemző tulajdonsága a terjedés, a struktúra mozgása és vele az idő múlásának illúziója is. Azt is mondhatnánk, hogy a mozdulatlan anyag felbukkanó létformája a tér-idő, amelybe újabb anyagi létformák felbukkanása, divergenciája lehetséges.
A következő kérdés az, hogy miért passzívak, illetve aktívak az anyagban rejlő térforrások és térnyelők, különös tekintettel arra, hogy nem csak egy-egy darabot, hanem végtelen sok pontszerű példányt feltételeztünk belőlük. A miértre nem kaphatunk egzakt választ, de a hogyan, megválaszolására tehetünk egy kísérletet.
Ha az anyagban rejlő térforrások és térnyelők kvantumosak, akkor a térnek és az időnek, ahogy az anyag állagnak is kvantumos szerkezetűnek kell lenni.A térnyelők aktivitása, az anyag egy-egy pontszerű kvantumának konvergenciáját, csomósodását mutatja fel. Ha az anyag végtelen számú, kiterjedést nem felmutató pontok halmazát képezi, akkor egyetlen pont is, úgymint az abszolút szingularitás, az képviselheti a végtelen mennyiségű kvantumos anyagot. Az abszolút passzív, mozdulatlan és teljes anyagmennyiségnek nincs érzékelhető hatása. Nevezhetnénk a tökéletes és abszolút vákuumnak, vagy a semminek, ha létezhetne ez a kivételes és különleges állapota az anyagnak.
A térforrások aktív állapotában az anyag egy-egy kvantumának létformája kiterjedő, mintegy a mozgást, a folytonosságot a végtelen teret felmutatva. Ugyanakkor egy térkvantum maximális kiterjedtsége véges és nem haladja meg a Planck hossznyi méretet. Nevezhetnénk egy parányi rezgő húr által elfoglalt helynek is. Az aktív (kiterjedt) és inaktív (pontszerű) térforrások és térnyelők száma viszont megszámlálhatatlanul végtelen. Ők képviselik a folytonos dinamikus hamis vákuumot, amelyből emergens módon az anyag egyéb, tartós létformái születnek.
A térforrások aktivizálódása létrehozza a térkvantumok közötti távolító, taszító hatást, a térnyelőké pedig a közelítő, vonzó hatást. Az időben kaotikusan váltakozó aktív-passzív állapot, a van tér-kvantum, nincs tér-kvantum, lüktető állapotot, a globális és mindenirányú vákuumfluktuációt, a kvantumhabot eredményezi. A térforrások és térnyelők globálisan és időben aszimmetrikusan, vagyis különböző időtartamban váltakozó aktivitása képezi a téridőnek a struktúráját, illetve a metrikáját, görbületét. A kvantumos anyag részecskéinek térbeli sűrűségét és ritkaságát, mint részhalmazok homogenitását és lokalitását. Ez okozza az anyagnak önmagával történő kölcsönhatását és annak térben és időben különböző intenzitását, amit a különböző energiaszintek jeleznek számunkra. Továbbá okozója az elemi töltéseknek és a tömegnek, mint a mozgatással szembeni tehetetlenségnek. Az anyag elemi részecskéinek és a belőlük felépülő összetett anyagi struktúrával rendelkező entitásoknak részben kaotikus és egyben rendezett, egymáshoz viszonyított mozgását is a térforrások és térnyelők általános, globális és lokális aktivitási viszonya eredményezi. Mint ahogy a globális és a lokális inercia (tehetetlenségi) rendszerek kialakulását is. Egy ilyen globális tehetetlenségi rendszer, az úgynevezett hamis vákuum is, amely helyként szolgál a benne található érzékelhető anyag számára, valamint benne terjed a fény, aminek sebességét a globálisan és kaotikusan változó van-tér, nincs-tér, azaz a vákuum fluktuációja korlátozza le az általunk megismert értékűre. Mivel a fénynek, mint információ és energiahordozónak a terjedése egy maximált, korlátozott sebesség, a tér tágulásának sebessége, úgymint az aktív térforrások időegység szerinti gyarapodása, bőven meghaladhatja a fénysebességet. Ez a fénysebességet meghaladó tértágulás, (az infláció) kimutatható az általunk belátható lokális rendszernek, az Univerzum kialakulásának kezdetén történt eseményekből, valamint a ma használatos technológiák, mérőberendezések segítségével a kozmikus háttérsugárzásban.
A fentiek alapján tételezzük fel, hogy egy vonatkoztatási rendszerben az ok-okozati lánc első szeme, a térforrások és térnyelők passzivitásának és az aktivitásának véletlenszerűen beállt aszimmetriája. De mondhatnánk azt is, hogy annak egy lokális rendszerre történő tudatos behangoltsága. (Erős antropikus elv)
A rendszeren belüli anyag mozgását azonban nem csak és kizárólag a térnyelők és térforrások aktivitásának behangoltsága, hanem a benne felbukkanó entitások saját szükségletei és az abból fakadó mozgásigénye, aktivitása is befolyásolják.Ekkor lép színre az érzetek és az ösztönzök, mint mozgásaktivizáló tényezők hatása.Mondhatnánk azt is, hogy a kellő összetettséget és szervezettségi szintet elérő anyagban emergens módon megjelenő új minőség az élet, magasabb rendű aktivizáló tényezője, a létfenntartó ösztön. Ennek is egy magasabb rendű megnyilvánulása, felbukkanása a tudatosság, vagyis az előrelátó képesség, az ésszerű tervezés, a kreativitás, amely a táplálkozási lánc csúcsára juttatta az embert. Ha létezik a tudatosságnak még ennél is magasabb rendű formája, ami az anyagra jellemző mindennemű mozgásformát kialakító térforrások és térnyelők aktivitását is tervszerűen, céljainak megfelelően befolyásolni tudja, akkor választ kapunk arra, hogy mi az a különleges létforma, amely kelti és falja a teret, taszító és vonzó hatást generál az anyagból és létrehozza a keltett hatásoknak, úgymint az anyag önkölcsönhatásának térben és időben elkülönült, érzékelőit, észlelőit, entitásait. Megtudhatjuk mi kelti egy magasabb rendű létezésnek, mint az életnek örömét és az elmúlás bánatát.
Ha az anyag=energia=tudat, mint a lét megnyilvánulási formái megfeleltethetők egymásnak, akkor a térnyelők egy lokális halmazon belüli aktivitása, vagyis egy eseményhorizonton belüli, térnélküli állapot esetén ezek kompakt egységet, Fekete lyukat alkotnak. A térforrások véletlen, vagy talán a szűkség okán tudatos aktivizálása létrehozza azon eseményeket, amely az anyag sokféleségét, a változásokban megtapasztalható univerzumot, a benne élők világmindenségét eredményezi.
Az anyag léte, a változatlan és örök igazság, az objektív valóság. Az, hogy az anyag milyen formát ölt magára, az a változó, a megfigyelőtől is függő szubjektív igazság. Az anyag valódi természetét nem a tér-idő, a hullám-részecske, a taszító-vonzó hatások dualitása, szimmetriája és aszimmetriája, valamint nem az anyag, energia, tudat, hármassága jeleníti meg, hanem a lét és a forma, vagyis a tudatos szemlélő számára felmutatott létforma képezi az anyag lényegét, szubsztanciáját. Az a magasrendű létforma, entitás, amely befolyásolni képes egy lokális (emberi léptékű) anyaghalmaznak a megjelenési formáját, az értelmes, a tudatos, a kreatív, az alkotóerővel bíró Ember. Azt az entitást, amely a mindenséget, vagyis a globális anyaghalmazt, és annak minden létformáját befolyásolni, uralni tudja, az ember Mindenhatónak, vagy teremtő Istennek nevezi. Az a legnehezebb kérdés, hogy vajon létezik e, még nálunk is magasabb rendű létforma, még nem talált tényekkel alátámasztott választ. Azonban a hit, hogy ilyen létformának is léteznie kell, az anyag által felmutatott emergens viselkedésből, az imanens teremtőképességből logikusan következik.
