Annak a metafizikai szubsztanciának, amit anyagnak nevezünk, a léte állandó, mert nem a semmiből keletkezett és nem válhat semmivé. Viszont a megnyilvánulási formája megváltozhat, mi több, folyamatosan változó. A kozmológiában eltüntethetetlen szabad paraméterek is ezt igazolják. Az anyag megváltozhat olyan extrém mértékben is, hogy érzékelhetetlen, ésszel felfoghatatlan létformákat öltsön. Szerintem ilyen nehezen érzékelhető, de többféleképpen értelmezhető, definiálható formája a tér is, amelyet olykor az űrnek, illetve csak virtuális létezőnek, az érzékelhető anyag hátterének tekintenek. Ilyen nehezen definiálható valami az idő is, amit leginkább a változás folyamatának mérhetővé, metrikussá tételére használunk. Hasonlóan, ahogy azt a tér esetében is tesszük. A tudomány mai álláspontja szerint abszolút tér és abszolút idő nem létezik, mert abszolút vonatkoztatási rendszert sem találtunk eddig. Azonban e két fogalomnak egy modell keretein belül egyesített formálja a 4D téridő, úgymint pontszerű események alkotta tömbszerű struktúra, már elfogadható viszonyítási alapnak. A benne zajló események elemzése számára legalább is megfelelő. Eszerint a 4Dtéridő egy színpad, a valóság szimulációja, leképezése számára. A felmerülő kérdés az, hogy e színpad ténylegesen része a valóságnak, vagy csak az események értelmezéshez szükséges virtuális létező? Az alábbiakban erre keresem a választ.
Az anyag léte, az hogy van, elfogadott változatlan tény. Az, hogy milyen formát ölt magára, az a változó lehetőség függvénye. Az anyag változásait meghatározó, annak időbeli fejlődését, hanyatlását leíró,” természeti törvény” lehet ugyan a véletlen, a spontaneitás, de ha minden változást csak a véletlen, vagyis az índetermináció eredményez, akkor az a káosznak, a rendezetlenségnek a folyamata lehet. A káosz megváltozási folyamata, mondhatni a spontán fejlődése addig tart, amíg egy lehetőség által felbukkanó attraktorban, a nagy vonzóban felismerhetővé válik benne a rendezettség, vagyis a rend.
A rend káoszból való felbukkanása is lehet véletlen, de a felbukkanó rend megőrzése, fenntartása, fejlesztése azonban nem bízható csupán a véletlenre. Ugyanis a rend fenntartása energiát, célirányos tervezettséget, szervezettséget, mi több oksági láncot, a determinációt igényli. Ha globálisan, kozmikus mértékben nem is szükséges, de lokálisan, mondjuk galaxisonként mindenképp.
Az Általános Relativitáselmélet szerint a téridő tágulhat, zsugorodhat, a gravitáló anyag jelenléte nélkül is. A tömeget képező anyag jelenlétében akár olyan mértékben is görbülhet a struktúrája, hogy önmagába visszafordulva, szingularitást eredményezzen. Ha a téridőre jellemző tulajdonság a görbülés, a nyúlás, zsugorodás, akkor a gyarapodása és az elfogyása is feltételezhető.
Ha valami képezi a téridőt, vagyis gyarapodik, akkor egy másik valami elnyeli a téridőt. Egy dinamikusan változó struktúrát csak az anyag, annak is egy speciális megnyilvánulási formája képezhet, nevezetesen a változó, fluktuálló szingularitás. Azért gondolok a szingularitásra, mert a már ismert Fekete lyukakban, anyagfalókban megtalálhatók, matematikailag kimutathatók. Steven Hawking kozmológus szerint egy Fekete és egy fehér lyuk között, csak annyi különbség van, hogy az anyag és az információ áramlási iránya ki, vagy befelé mutat.
Ha a világmindenséget megjelenítő anyag, információ egyetlen háttérnélküli „objektumban”, szingularitásban összpontosul, akkor az egy olyan fekete és egyben fehér lyuk formájában mutatkozik meg, amely forrás és nyelő képességgel is rendelkezik. Ennek a kompakt egységet alkotó, de kettős természetű objektumnak a robbanásszerű megsokszorozódása, végtelenszámú fekete/fehér lyukká, azaz pontszerű térnyelő és térforrássá alakulása, eredményezi a végtelen kiterjedésű téridőstruktúrát. Ha ez igaznak bizonyul, akkor az a tér és az idő, vagyis a téridő, egyben az anyag/energia kvantumosságát is jelenti. A diszkrét 4D téridő végtelenségét annak örökös fluktuációja, dinamikus változása képviseli.
A ma elfogadott kozmológiai elmélet szerint a tér és az idő egy végtelen sűrű és forró anyagmennyiség kitágulásával, az ősrobbanásban keletkezett. Mi azonban tételezzük fel, hogy egy makroszkopikusan Nagy Feketelyuk módosult funkciójából, vagyis Fehér lyukká válásából. A térnyelők és térforrások az anyagnak immanens részét képezik végtelen számú megosztásban is, amelyek a mozgást, a változást indukálják.
A térforrásként és térnyelőként funkcionáló téridő kvantumok, mint az anyag legkisebb és ember által közvetlenül nem érzékelhető megnyilvánulási formája adja a makroszkopikusan már érzékelhető világmindenség alapját, a hátterét. Az anyagnak a téridőben megnyilvánuló, abból előbukkanó más minőségű megjelenési formái, a bozonok és fermionok képezik azt a számunkra darabosnak és folytonosnak is mutatkozó anyagot, amely a téridő színpadát betölti. Ilyen globális mezőt alkot a belátható univerzumunkban kimért kozmikus háttérsugárzás, amely a benne levő érzékelhető struktúrával, testel rendelkező anyag számára érzékelhető vonatkoztatási rendszerként szolgál. Hozzá téve azt, hogy a téridő mikro gravitációs dinamikája, beleértve a makro gravitációs tömeg, energia, impulzus járulékát is, már lokálisan inhomogén közeggé teszi e vonatkoztatási rendszert. Ennek ellenére, a speciális és általános relativitás elve nem sérül benne, mivel abszolút vonatkoztatási rendszerként nem szolgál bennünket.
A térforrások aktivitása létrehozza a kvantumok közötti taszító hatást, a térnyelőké pedig a vonzó hatást. Az időben kaotikusan váltakozó aktív-passzív állapot, a van tér-kvantum, nincs tér-kvantum, lüktető állapotot, a globális téridő (vákuum) fluktuációt, a kétpólusú mikro gravitációt eredményezi. A térforrások és térnyelők, a téridőben lokálisan, aszimmetrikusan, vagyis különböző időkben váltakozó aktivitása képezi a téridő változó struktúráját, annak görbületét, illetve metrikáját. Ez okozza a folytonos, sugárzással terjedő anyag térerő sűrűségét és ritkaságát, illetve a kvantumos, lokalizált anyag térbeli sűrűségét és ritkaságát, halmazainak elkülönülését. Valamint ez okozza az anyagnak önmagával történő kölcsönhatásait és azoknak intenzitását. Az elemi töltések és a tömeg, a makro gravitáció kialakulását. (az úgynevezett hierarchia problémát). Az anyag elemi részecskéinek és a belőlük felépülő összetett anyagi struktúrával rendelkező entitások kaotikus és rendezett, tehetetlen és gyorsuló mozgását, valamint egymáshoz viszonyított relatív mozgását.
Ha figyelembe vesszük egy lokális halmaznak, mint az Univerzum belátható terének ma tapasztalható gyorsuló tágulását, azt kell feltételeznünk, hogy ez idő tájt a térforrások aktivitása egyre erősebb, mint a térnyelőké. Annak az esélye, hogy a megfigyelőket hordozó Föld ennek a halmaznak a kellős közepén helyezkedjen el, nagyon csekély, viszont mégsem lehetetlen a megfigyelések alapján.
