Időfizika.
Az emberi gondolkodást nagyon befolyásolja a dualitás, a kettősség alkalmazása. Semmi-valami, fény-árnyék, mozog-áll, forrás-nyelő, hullám-részecske, Stb. Mivel a vonatkoztatási rendszerek egyenrangúnak vannak minősítve, a relativitás elve alapján, abszolút álló vonatkoztatási rendszer nem létezhet, mert egy mozgó vonatkoztatási rendszerből nézve, az állónak kitüntetett rendszer is mozogónak látszik. Megkockáztatom azt a kijelentést, hogy talán csak a mozgás az egyedüli jelenség, amit abszolútnak tekinthetünk, mivel abszolút álló valamit nem ismerünk. Viszont a vákuumban állandó sebességgel haladó hullámokat igen.
A semmi kifejezést, a valami tagadásaként, annak hiányaként használjuk. Ugyanakkor a semmi létére nem találunk konkrét bizonyítékot, mivel az üresnek látszó tér is a valami kategóriájába tartozik. Az már bizonyított dolog, hogy a vákuum kontinuum sem üres, mivel sugárzással, fénysebességgel száguldó virtuális fotonokkal telitett. Még az érzékelhető anyagtól mentes vákuum is tartalmaz energiát, amit a virtuális részecskék időleges előbukkanása igazol. Ezért a semmi csak egy virtuális létezőre utaló fogalom, a valóssága csak egy hiedelem.
Az idő is egy olyan valaminek a fogalma, ami lehet kontinuum és kvantum struktúrájú, múló (mozgó, terjedő) és álló,statikus állapotú. Még a léte is tagadható. A nincs rá időnk, kifejezés is erre utal. Ennél fogva nagyon alkalmas a matematikában használt szimbólumok között, a dzsóker szerepére. Amit a matematika alkalmazásával bizonyítottnak találunk, azt a fizika még nem tekinti azonnal a valóság részének, mert azt a természetnek vissza kell igazolnia a gyakorlati tapasztalatokkal. (Itt az időutazásra gondolok elsősorban.) Abszolút tér és abszolút idő, ismereteink alapján nem létezik, mert (még) nincs rá gyakorlati tapasztalat.
Az idő és a tér összeházasításából született téridő viszont, egy önmagában, anyag nélkül is dinamikus struktúra, mivel gyarapodni, tágulni és zsugorodni, elfogyni is képes. Szerkezete meghajol, elgörbül a gravitációs tömeget képviselő anyag körül, ami már a valóság részének számít. Ezért a téridőre, mint egy valós létező háttérre alapozott fizika, már nem ördögtől való dolog. De mint tudjuk, az ördög a részletekben rejlik. Mondhatnám azt is, hogy az alkotórészek összességében, azok bonyolult, dinamikus elrendeződésében. Ami egyszerű az nagyszerű, mert annak bárki megértheti a lényegét, magát a szubsztanciát. Mi lehet az időnek, mint a téridő alkotórészének a lényege, szubsztanciája? Talán az, hogy a matematikában dzsókernek számít? Ott van a valós és virtuális térben, sőt terekben. Felhasználható ahol éppen kell, helyettesítheti álló, mozdulatlan állapotban még a nullát is. Mi lehetne egy valóságot szimuláló elméletnek a leg egyszerűbb eleme, mint az egydimenziós idő? Mivel az idő elméletileg szimmetrikus, bármilyen formában definiált térben is tud előre, vagy hátra mozogni, és ha kell, még állni is. A tér már sokkal bonyolultabb dolog, mivel több féle, vagy fajta van definiálva belőle és itt nem csak a dimenziók számára gondolok. A tér mozgása idő nélkül nehezen képzelhető el.
Ki tudná a gyakorlatban ellenőrizni, hogy egy feketelyuk eseményhorizontján valóban megállt az idő? Ki tudja eldönteni, hogy a világtérnek melyik típusa képezi azt a valóságot, amit nem tapasztalhatunk? Azt a valóságot, amit nap, mint nap megtapasztalunk, az Eukleidészi 3D tér jelenti. De lehet, hogy a 3D Eukleidészi tér csak egy virtuális vetülete a valós 4D térnek. Avagy éppen fordítva, a 4D tér, vagy a háromnál több dimenziós tér a virtuális? A valós tér a dimenziók kiterjedésének, vagyis a mozgásnak köszönheti a létét. A kiterjedés nélküli pont, egy dimenziótalan elméleti konstrukció, amely egy választott, kijelölt helyre mutat. Ezért a teret csak olyan valós dolog képezheti, ami mindig mozgásban van. Ez lehet azon fotonok halmaza, amelyek még nincsenek detektálva, vagyis valamivel megállítva. A foton energiát hordoz magával a minden irányú mozgása során. Ez a mindenirányú mozgás, dimenzió kavalkád feszíti ki a teret addig (távolságban és időben), amíg az energia, egy „mozdulatlan pontban”, egy különleges helyen össze nem tömörödik. Ott ahol megáll az idő és elfogy a tér, (pl. a fekete lyukban) felgyülemlik az erő, a potencia, amely egy kritikus tömeg hatására újra mozgásba jön és téridővé alakul. Mi lehet az a kritikus tömeg, energiakoncentráció, amely már nem képes önmagát mozgás nélkül egyben tartani? A kérdés válaszra vár abban a formában is, hogy mi tulajdonképpen a tömeg és annak a vonzó aspektusa?
Visszatérve az időre, illetve a téridőre. Amennyiben a téridő az energia egy formája, úgy az idő elválaszthatatlanul kapcsolódik az energia és közvetve az anyag megnyilvánulási formáihoz. Mivel az anyagnak és az energiának diszkrét formája is létezik, így az időnek is van diszkrét alakja, a tartama.
Egy pár Wikipédiából idézett példa, az idő diszkrét formájára.
- Egy másodperc kb. 1,855×1043 Planck-idő hosszúságú.
- A világmindenség kb. 4,3×1017 másodpercnyi idős az ősrobbanás elmélete alapján, ami kb. 8×1060 Planck-időnek felel meg.
- Az átlagos emberi élet kb. 3,9×1052 Planck-idő
- 2006-ban a legrövidebb közvetlenül mért időtartam, az atto-másodperc 10−18 nagyságrendű, ami kb. 1026 Planck-időnek felel meg.
A szemléltető ábra az ember tudatába kerülő jelenségek felbukkanási sorrendjét mutatja.