Kvantumgravitáció
A kvantumgravitáció elmélete, a diszkrét téridő feltételezése nélkül nem alkotható meg. Ennek az elméletnek az egzakt megoldása még várat magára. A diszkrét elemekből álló húrok egyesítő elmélete matematikailag korrekt, de fizikai kísérletekkel való igazolása nagyon távolinak tűnik. Nagy fába vágja a fejszéjét az, aki ilyen feladatra vállalkozik. Laikus érdeklődő lévén, mégis próbára teszem az intuíciómat és egy matematikai képletek nélküli az elmélettel kapcsolatos esszét írok ezzel a témával kapcsolatban.
Newton és Leibniz megmutatta hogyan kell integrálni, vagyis a folytonost véges elemekkel, a kvantumokkal megközelítve, számunkra elfogadható pontossággal megmérni. A mai tudomány eljutott arra a szintre, hogy ismerjük a fény sebességét, a Planck állandót, mint a hatáskvantum elméleti határértékeit. Az időtartamok mérésével elértük az eddigi legkisebb gyakorlati értékű kvantumot, (attoszekundum) ami 10−18 másodperc. A Planck idő (5,4x10−44 másodperc.) Planck-idő az egy elméleti időtartam, ami egy fénysebességgel haladó fotonnak szükséges, hogy Planck-hossz, (10−33 centiméter) hosszúságú utat megtegyen. A redukált Planck-tömeg ≈ 4,340 µg.(mikro gramm)
Ezek az adatok egy tömegnélküli részecskének, a fotonnak „sebességével”, vagyis a c-vel, mint fizikai állandóval állnak összefüggésben. A részecskefizika Standard modellje és a kvantumfizika viszonylag, vagyis relatív jól modellezi a valóságot, de a gravitáció kvantálása még nem megoldott. Newton távolható erőnek, Einstein pedig geometriának, vagyis a téridő görbületének tartja a gravitációt.
Tételezzük fel, hogy mindegyik állítás igaz, hiszen az elméleteket, a matematika igazolja. A sikeres kvantálás érdekében „definiálni” kell a két szereplőt, a téridőt, aminek görbületei vannak és a gravitációt, úgymint hatóerőt. Szerintem az Einstein által egyesített téridő két alkotója a tér és az idő, külön is valós fizikai létezők, mivel szerintem a tér, az erőnek egy határt jelentő időpontig kiterjesztett tartamú, strukturált, megformált 3D kvantuma. Mivel a végtelennek nincs határa, szerintem végtelen nagy erő nem létezhet a kiterjedt, 3D teret alkotó formában. Vagyis a tér véges, bármekkora is legyen egy kvantuma és a megszámlálhatatlanul sok kvantumokból összeálló globális tér halmazának a mérete.
A saját meghatározásom szerint: Egy térkvantumot az a legkisebb (energia) erőkvantum léteztet, ami egy időkvantum alatt, az erő forráspontjából áradt ki.
Mivel a pont nulladimenziós, a belezárt mozdulatlan, nyugvó erőkvantum képezi azt a tömegpontot, amit térnyelőnek is nevezhetünk. A térnyelő azonban az a pont is, amiből az erő kvantuma egy képzetes időtartam és információadag formájában a semmin keresztül, a forráspontba „utazik” át.
- ábra
Mivel tudomásunk szerint az energia nem veszhet el, csak átalakulhat. Feltételezésem szerint az energiának, úgymint az egységnyi erőnek, valós idejű 3D térként, tömegpontként, képzetes idejű információként való megnyilvánulási formái, vagyis létciklusai vannak.
Bővebben: Ha a változások mindegyikének azonos a szubsztanciája, mint például a potenciát képviselő skalár energia egység, akkor nem visszafordíthatatlan a megváltozások folyamata. Amikor valamilyen célra irányítva felhasználásra kerül az energia, mint erő, akkor egy vektormennyiség. Ha az erő, mindenirányú mozgásban van, akkor átváltozik skalár térré és skalár idővé, vagyis a kiterjedt 3D téridővé. Ha ez volt a cél, akkor az a véges idő és térfogat elérésével teljesült. Az újabb változáshoz új célt kell kitűzni, amivel „megzabolázhatjuk” az erőt, a teret és az időt. Ez lenne a térnyelő, ami a 3D téridőt egy mozdulatlan tömegponttá változtatja. Ez a tömegpont viszont, akkor megy változáson keresztül, ha a pontban rejlő erő, képzetes időként és információként visszairányul az előző, vagyis a már funkcionált téridő kiinduló pontjába, ahol újra térforrásként bukkan fel. Az erő iránya megfordítható, ha új célra, feladatra akarjuk felhasználni. A képzetes időben, „visszautazó” erő, egy információcsomag formájában tartalmazza a téridőt és a tömeget, mint térnyelőt. Ez az ellenkező irányú időben utazó információcsomag lenne a számunkra elrejtett 4. térdimenzió? Ha az energia átkonvertálható tömeggé, téridővé, képzetes, vagyis ellenkező irányú idővé és információvá a céloknak megfelelően, akkor elképzelhető. Ha egy örökmozgó megalkotása lenne a cél, akkor csak a fenti változásokat kell oksági sorba rendezni. Forráspont> téridő >tömegpont >képzetes idő és információ >forráspont >stb.
A leg kisebb időkvantumokként előbukkanó, majd képzetes időben eltűnő téridő kvantumok megszámlálhatatlanul sok, de véges számú halmaza alkotja, az alapszintű kvantumfluktuációt. A szemléletesség kedvéért a téridő kvantumokat képzeljük el egy átlátszó dobókockának. Annak a 6-os oldal közepéről, az 1-es oldal közepére átvezet egy furat, a 3D térben lévő alagút. A furat egyik vége a téridő forrása, a másik a téridő nyelője. Amikor az erő a képzetes időt és az információt formálja meg, akkor csak a „furat látszik”. Ha a téridőt, akkor csak a „kocka látszik”. Ha az erő tömegpontban, térnyelőben van, akkor a furatnak a kocka 6-os oldalán lévő „nyílása látszik”, ha a forráspontban van, akkor a furatnak, a kocka 1-es oldalán lévő „nyílása látszik” az elvonatkoztatni képes „szemlélő” számára.
A kocka el van vetve. Jobban mondva az összes képzeletbeli kocka mindenirányban forog, és csak azok tudnak tartósan összetapadni és erői egyesülni, amelyeknek a 6-os oldalai, vagyis a térnyelő tömegpontjai találkoznak. Ekkor létrejön az összegződés és egy azonos méretű, de kétszer akkora erővel bíró kocka keletkezik. Az új információ birtokában a képzetes idő átviszi a megnövekedett erőt a térforrásba és a téridő kvantum ez alapján fluktuál a továbbiakban. A nagy számok törvénye alapján nyilván több ilyen kocka is keletkezik. Ugyan ez a folyamat játszódik le az újabb térnyelő pontok találkozásával létrejövő még nagyobb erővel bíró kockákkal is, vagyis azok is hasonlóan összegződnek. Ezt nevezzük energiasűrűsödésnek, vagy kvantumugrásoknak, ami a globális téridő fluktuáció gerjesztésének felel meg. Mivel semmi sem végtelen, ezeknek a kvantumugrásoknak is van egy felső határa, amikor már nem növelhető tovább a „kockák” energia sűrűsége. Ekkor két lehetőség merül fel:
1, A maximális erejű kockák nem tapadnak össze, és marad ez a gerjesztési szint a globális téridőben. Ezt nevezzük az anyag nélküli téridőnek, más néven a vákuumfluktuációnak.
2, Bekövetkezik egy emergens, minőségi megváltozása az erőnek és ettől a kockáknak egy meghatározott mennyisége a tömegpontjaiknál összetapadnak.
Tételezzük fel, hogy a maximális erővel bíró téridő kvantumok, a kockáknak egy véges számú halmaza, összetapadva marad és létrejön belőlük a sötét anyag kvantuma, ami egy folytonos idejű, fluktuáció nélküli, állandósult tömegű vonzó fekete kocka, aminek a mérete, megegyezik a többi kiterjedt kockának a méretével. Mivel a képzetes idő azt az információt visz át a térnyelőből a térforrásba, hogy az erőkvantum fluktuációja megszakad, a forráspontból is megszakad a kiáradás. A sötét anyag kvantumát nevezhetjük a vonzó gravitációs töltés kvantumának is. A szimmetriasértés elkerülése végett, az erők forráspontban történő egyesülése is bekövetkezik. Létrejönnek a hasonló, de taszító erejű folytonos idejű fluktuáció nélküli fekete „kockák”, a sötét energia kvantumai. A sötét anyag és energia kvantumai nem képesek a további ugrásokra és létrejön belőlük a két féle kvantumos gravitációs töltés, elkülönülő halmazai. Ami azt jelenti, hogy csak az azonos előjelű töltések összegződnek. A globális halmazban megjelenő konvergencia és divergencia további dinamikát és lokális görbületeket ad a téridőnek. Ezzel az anyag emergens felbukkanásának folyamata nem áll le.
Bekövetkezik az erőnek egy újabb minőségi változása és a sötétanyag kvantumaiból összetapadt kompakt testek egy kritikus darabszám, illetve tömeg elérése után, a gravitációs töltésének, (a kockáknak) egy része, egy szimmetriasértés után, elemi elektromos töltésé alakul át. Ezzel létrejön a gravitációs töltéssel is rendelkező Elektron. A sötét energiából pedig párja, a Pozitron. Mivel az ellenkező elektromos töltésű két részecske vonzza egymást, a találkozása és egyesülése esetén egy semleges töltésű, de már tömegnélküli, vagyis az impulzusát átadó közvetítő részecskévé, a Fotonná alakul.
Mivel az Emergencia során két lehetőség valósul meg egyszerre, a sötétanyagnak és energiának egy bizonyos adagjából, megint csak szimmetriasértés révén, létrejön a pozitív elemi elektromos töltésű Proton és a negatív elemi töltésű Anti proton, amit Eltonként is emlegetnek. Az ellenkező elemi elektromos töltések konvergálnak, az azonosak pedig divergálnak. A következő emergens változása az erőknek az, amikor az Elektron találkozik a Protonnal és egy újabb testet, a semleges töltésű „atomot”, a Hidrogént alkotja. A Pozitron és az Antiproton találkozása is egy semleges Anti hidrogént eredményez. A téridőben, továbbiakban felbukkanó összetett anyagi testeket a négy a priori töltéssel és mozgási szabadsággal, vagyis lendülettel rendelkező elemek alkotják. Minél sűrűbb közeget alkotnak a téridőben, annál jobban összegyúrja, illetve szétmorzsolja őket a saját töltésük okozta konvergenciájuk illetve divergenciájuk hatása. Az úgynevezett aszimmetrikus elektromos töltésű kvarkok, szerintem már az összetett anyagnak, a Protonnak szétmorzsolódásából keletkeznek. Manapság már a 119. mesterségesen összegyúrt kémiai elemet jegyezték fel a Mengyelejev táblázatba. Azt, hogy mennyit alkotott meg a természet, a mi dolgunk felismerni. Azonban ahogyan gyarapodik az emergens információ, úgy bővülnek a lehetőségek is új elméletek, és azok alapján fizikai dolgok megvalósulására.
Összegzésként: Az energia egy véges mennyiség, amit a legkisebb kvantumból álló „örökmozgó”, a téridő jelenít meg. Ezen kvantumok bizonyos meghatározott szintekre gerjeszthetők. A gravitációs töltések és elektromos töltések kvantumai is gerjeszthetők, illetve bizonyos határokig összegezhetők a konvergencia és divergencia révén. A számunkra belátható Univerzum, a téridő egy lokális halmaza, ami az anyag változatos formáit tartalmazza. Az emergens folyamatok sorába tartozik a tudat, az értelem is, amivel szelektálhatjuk a felbukkanó intuíciókat elméletekbe foglaló dolgozatokat.
