Nagyon sokan olvasatlanul lehurrogják a szent írást, a KÖNYVET. Mások egy életen át tanulmányozzák, és nem tudnak betelni vele, mert mindig aktuálisnak tartják mondanivalóját. Az biztos, hogy bárki is olvassa a teremtés könyvét, kellő elvonatkoztatási képesség hiányában nem sokra megy vele. Az a kérdés, hogy az ókori írástudatlan embernek mekkora elvonatkoztató képessége volt a ma emberéhez képest? Az isteneket és az EGY Isten alakját ők, az ókori emberek elvonatkoztató képessége teremtette maguknak, és az utókornak hagyományozták. A mi dolgunk az, hogy a saját korunkra értelmezzük annak elévülhetetlen mondanivalóit. Ami ma nem aktuális, azon nem kell feleslegesen rágódni. A tudomány fejlődése kirostálja a felesleget, a nem alkalmazhatót, de ami mindig megmarad az a tradíció és a tudatos emberi lét lényege, a ráció. Nem a csodákban, hanem az értelemben való hit az, ami átsegíti az embert azon a határon, hogy az elmúlás tényével szembesüljön. Az ember szellemi termékeinek átörökítése az utódokra az, ami felér a halhatatlansággal. Az a gyarapodó hagyomány, tudástár, amiben felsejlik a Kozmikus Ember alakja.
Az értelem tükrében, Istennek jól kidolgozott tervének kellett lenni ahhoz, amit ma teremtésnek nevezünk. Ennek a tervnek az a célja, hogy a kozmikus EMBER ideáját, a kozmikus porból, vagyis az anyagból is megvalósíthassa. Az Ember ideáját, Isten saját magáról mintázta, amely egy eleven hímnős, öntudatos értelmes eszményi lény, amely azonban fizikai, anyagi formában nem létezik. Ehhez kell Istennek kozmoszt, anyagi világot teremtenie, hogy élőhelyet és élő testet adjon az ideának. Az emberi szellem és az anyagi természet, vagyis a dialektika megszületése transzcendenssé, természetfelettivé avanzsálja az egy Istent. A teremtésben, vagyis a természetben már kettéosztja a kozmikus embert férfira és nőre, akik a szaporodás érdekében egyesülnek, hogy új embert, utódot alkossanak. Az ember ideája az az élő szellem, amit Isten lehel az anyagi testbe lélek, öntudat, és az értelem formájában. Ha majd a tudomány mindent megismer és megért az anyag, az élet, a tudat mivoltáról, akkor az ember természetesen felismerhető képmása lesz az Istennek.
Mai tudásunk szerint, az ÉLET maga, olyan ritka és kiváltságos dolog az univerzumban, hogy jogosan gondoljuk csupán nekünk szánt díszletnek a naprendszeren túli végtelen világot.
