A hullámokról és azok közvetítő közegeiről
A földrengések a földkéregben felgyülemlett feszültségek oldódásakor keletkeznek és a rengésfészekből gömbszimmetrikus térhullámok formájában kerülnek a felszínre, ahol felszíni hullámokként terjednek tovább. A rengéshullámok terjedési sebessége a hang sebességével azonos. Lecsengési ideje, a kőzet/talaj sűrűségétől és homogenitásától is függ.
Az elektromágneses hullámok véges/maximum sebességgel terjednek a fizikai vákuumban. A fény sebességének korlátozottságára azt feltételezhetjük, hogy a fényhullám is valamilyen közegben halad és a világűr, valójában nem egy elméleti tér, vagy üres hely, hanem egy olyan közvetítő közeg, (éter) amiben anyag van, és az anyagok kölcsönhatásai, ebben hullámok formájában terjednek.
Az elektro-mágnesség és a gravitáció hatásai, egy mezőket alkotnak, amelyek hatótávolsága, és lecsengési ideje, a végtelen szemcsézett téridő, fluktuáló közege által van a c-re korlátozva. A van téridőkvantum / nincs téridőkvantum haladási út, szaggatottsága miatt. Az azonnali hatás, csak egy téridő kvantum mini-szingularitásának, annak a potenciapontnak van fenntartva ami a forrása, nyelője egyszerre. /Ezek azok az "időtlen" eseménypontok, amik a 4D Minkowski téridőt, mint statikus tömböt alkotják, a múlt, jelen, jövő egybegyúrásával./
A nagy tömegű testek által okozott „térgörbületi feszültség” oldódásakor keletkező gravitációs hullámokat nevezhetjük akár téridő-rengésnek is. Egy galaxis központjában lévő nagy tömegű test, okozta téridő-feszültséget, a galaxist halójával együtt képező anyag megforgatása, ellipszis pályán való mozgatása során oldja fel, létrehozva a galaxis spirálkarjait. Az ekkor keletkező gravitációs hullámok szferikusan szétszóródnak. Azért nehéz a detektálásuk, mert egy galaxisban általában csak egy igen nagy hullámkeltő, (rengésfészek) van és az is távol az észlelőtől. Azonban két nagyon nagytömegű hullámkeltő test ütközése egy galaxison belül, már akkora térhullámokat kelt, amelyet egy másik, távoli galaxisban is térrengésként lehet érzékelni. Ennyit a hullámokról.
Visszatérve a keltett hullámok közvetítő közegére, a téridőre.
Feltevésem szerint, a téridő szemcsézett, mérhetetlenül parányi téridő kvantumokból áll. Ezek a kvantumok egyben, az információ alapjeleit, az 1 és 0 tartalmazzák. Amikor globálisan alacsony, alapszíntű a fluktuációja a téridőnek, akkor a legkevesebb információt tartalmazza, mondjuk úgy, hogy Eukleidészi sík, statikus és anyag mentes.
Azonban, Einstein általános relativitáselméletének differenciálegyenlet rendszeréből kiszámolták, hogy az univerzum, vagyis a globális téridőnek egy rendszere nem lehet statikus, úgyhogy tágulni, vagy zsugorodnia kell. Vegyük alapvetésnek azt, hogy csak azt nevezzük univerzumnak, egy rendszernek, amit érzékszerveinkkel és műszereinkkel detektálni tudunk a végtelen téridőből. Ha azon túlra extrapoláltunk, bizonyíthatatlan következtetéseket teszünk. /mint ahogy én is/ Ha a végtelen téridő nem csak alapszinten fluktuál, hanem lokálisan tágul is, meg zsugorodik is, akkor már nem statikus és nem Eukleidészi sík, vagyis dinamikusan hullámzik.
A téridő kvantumáról. A téridő kvantumok, a forrás és nyelő állapotban kiterjedtek, a szingularitásban kiterjedés nélküliek. Alapszintű gerjesztésnél, a primer fluktuációnál fele-fele arányban van a kiterjedtség és annak hiánya. A kiterjedtség, forrás-nyelő arányának megváltozása határozza meg egy univerzumnyi lokális térfogat időbeli tágulását, vagy zsugorodását. Ahol a kvantumok térforrás, taszító állapota van többségben, ott tágul az univerzum, ahol a térnyelő, vonzó állapota dominál, ott zsugorodik az univerzum. Ez a kvantumgravitáció, amit a téridő fluktuáló kvantumai idéznek elő. Ez adja az elsődleges fluktuációt és azon túl, a másodlagos fluktuációt, a struktúra hullámzását a végtelen téridőnek, amely még ekkor is „anyagmentes”, vagyis alapgerjesztett állapotú.
Az anyagról: Mi van akkor, ha nem egy fénysebességet meghaladóan kitáguló, keletkező térfogatban, hanem a zsugorodó téridő tartományban történik meg az alapállapot túlgerjesztése, ami létrehozza az anyag elemi részecskéit? Amiből további lokális zsugorodásokkal képződik az összetett anyag. Indulunk ki abból, hogy az első szimmetriasértés, azaz a téridő túlgerjesztése, egy óriási nagy görbületi sugarú lokális halmaz okozta téridő feszültség oldódása, ami egyben a benne lévő sok-sok kisméretű téridő kvantum feszültség összegződő eszkalációja. Ez hozza létre az anyagot, amely a konvergencia és divergencia információi alapján jön létre. Ezzel visszajutunk a „közeg” alapegységéhez, a téridő kvantumhoz, és mint annak forrás és nyelő állapotához, a taszító-vonzó hatásához. Az anyag megszületésének a kvantumgravitáció okozta túlgerjesztés a kiváltó oka. Az anyag sűrűsödése, ütközésekkel jár, ami tovább melegíti az anyagot, egészen a fúziós reakció beindulásáig, majd a csillagok és galaxisok sugárzása az idő közben tágulási fázisba átlépő téridő tartományban, az univerzumban eloszlik és lehűl. Ami a mi univerzumunkban jelenleg 2,7K-nak mérhető. (A forró ősatom elméletre lehet ugyan következtetni, de nem kell feltétlenül elfogadni. Így az ősrobbanásra, mint ami nagyon hasonlít a teremtésre, semmi szükség.)
Az anyag lényege, a mozgásokból ered. Egy téridő kvantum egy forrás és nyelő, vagyis annak mozgató hatása maga az erő, ami ki-be fluktuál egy szingularitásból. Ez a fluktuáció képezi a teret és a valós időkvantumot, így a téridő kvantumot. Amikor nem fluktuál, vagyis szingularitásban van, abban a bizonyos képzetes időpontban, akkor nincs tér, viszont a potenciális erő benne van. Tehát a tér, az idő, az anyag, a mozgásból ered, a mozgást adó erő, pedig a pontszerű potenciából. Ami nem egy végtelenül nagy erő, hanem egy nullához nagyon közeli kis potenciaerő, amiből viszont végtelen sok létezik. Mer ugye: „Sok kicsi, az sokra megy.”
