Egy dualisztikus szimmetria felbomlása, avagy az evolúció megszületése
Az evolúció szavunkat a fokozatos megváltozás és fejlődés szinonimájaként használjuk. Ezek a fokozatok, amit a mutációk, a megváltozások jelentenek, egy bizonyos számosság felett, akár már folyamatnak is tekinthetők, mint például az entrópia növekedése esetében. A fejlődésről, mit folyamatról azonban ez nem mondható el, mivel azt stagnálási, visszafejlődési szakaszok tördelik szét. Az evolúciónál, nagyon fontos figyelembe venni a lokalitásokat, mint befolyásoló tényezőt, ami a fejlődési folyamatot tördeli szakaszokra a globalitással szemben. Ezért az evolúció szétágazó, divergens, nem pedig egy irányba mutató módon fejti ki a hatását.
Minden folyamatnak van kezdete és vége, még annak is, amelyről azt hinnénk, hogy végtelen. Ilyen például a téridő fluktuációja is, amely szerintem diszkrét elemekből álló végtelen nagy halmaz. A diszkrét elem, mint a téridő kvantuma, egy statikus és dinamikus állapot váltakozása, az egységnyi erőnek, egy egységnyi időtartam alatt. A statikus állapotban az erő potens, az idő és a tér „hiányában” nem érzékelhető. A dinamikus állapotban azonban taszító, illetve vonzó hatásként is érzékelhető a tér egy közös, vagy egyesített időtartam alatt. A téridő kvantumai, mint a lokalitások hozzák létre azt az alapszinten „gerjesztett”, fluktuáló struktúrát, a globalitás téridőt, amely minden további létezőnek a befogadó közege, és az evolúciónak a kiinduló alapja. Mivel a végtelen téridő dinamikus struktúráját nem tekintjük anyaginak, a dualisztikus felfogás szerint, tekintsük hát az anyag által befolyásolhatatlan „szellemi” létezőnek.
Az anyagot azonban definíció szerint kell elhatárolni és meghatározni a téridővel szemben. Erre is van egy naiv elképzelésem, miszerint az anyagot mindössze négy különböző típusú, pontszerű elemi részecske alkotja. /Az elektron, a pozitron, a Proton, és az ellen proton, vagy Elton./ Ezek mindegyike öröktől való és egyszerre rendelkezik kétféle, megmaradó elemi töltéssel, vagyis elektromos és gravitációs töltéssel. A különböző töltések, mint kvantumok, egy dologban hasonlók, amennyiben taszító és vonzó hatással rendelkeznek. Ezek pedig forrásuktól, illetve nyelőikbe, állandó sebességgel, c-vel terjedve kialakítják az úgynevezett „mezőket”, amelyek az elemi részecskék, mint lokalitások közötti hatásokat továbbítják. Azonban a részecskék hatóerőben, „töltöttségben” és az önkölcsönhatásukban különböznek. A pozitív és negatív elektromos töltések azonos erővel vonzzák egymást, az azonos előjelűek, azonban taszítják egymást. A gravitációs töltéseknél viszont, az azonos előjelűek vonzzák egymást, míg a különbözőek taszítják. Az elektromos és gravitációs töltések hatásaikban meg nagyságrendekkel különböznek egymástól, méghozzá egy részecskén belül, ami az elemi részecskék töltés megmaradásából eredően, az adekvát részecske nyugalmi tömegében is megnyilvánul. Azzal, hogy elismerjük azt a tényt, hogy az elemi töltések megmaradók, az az, anyag evolúciós kialakulásának az első lépése. Mivel az elemi részecskék ez által képesek csomósodni, és szétbomlani, ezzel új formákat biztosítani az anyagnak, megnyílik az evolúciós továbbfejlődés kapuja. A fizikai kísérletek (és matematikai számítások) nem tudnak ennél mélyebbre hatolni az anyag igazoltan létező elemi részeire bontásában. Szabadon, nem kötésben álló kvarkot még nem izoláltak, a hadron börtön ajtaja feltörhetetlennek bizonyul.
A téridő struktúra és az elemi részecskék négy típusa, mint a szellem és az anyag öröktől való, megmaradó dualitása, mondhatjuk úgy is, hogy a kvantumvilág meghatározhatatlan és meghatározott entitásainak dinamikus egyvelege. Minden ezekből felbukkanó újdonságnak, „mutációnak” a kiinduló pontja, a természeti, vagy fizikai törvények első paragrafusa, a kvantumfizika, ami az evolúció startvonalát jelöli. Az elemi részecskék csomósodása és szétbomlása, az összekötő erők kialakulása, és azok megszűnése, már a következő lépése az evolúciónak, ami a kémiát foglalja magába. Ez is egy divergencia robbanás az anyag szempontjából, mivel ez a „robbanás” hozza létre azt a lehetőséget, hogy megszületsen a biológia tudománya, vagyis az élet legtágabban értelmezett kutatási formája. A ma tapasztalható biológiai diverzitás is egy „robbanásszerű” evolúciós eseménysor eredménye, amelyben kialakult az élet magasabb rendű formáinál, például az állatoknál és az embernél az ösztön, majd az öntudat. A tudat, mint az élő anyagi szerveződésben felbukkanó jelenség számomra azt jelzi, hogy elérkeztünk a kvantumvilágra jellemző magas frekvenciájú hatásterjedéshez, ami már tudatosan képezett információkat, gondolatokat is hordoz, vagyis beléptünk a Szellem birodalmába.
Az ember megjelenése az élővilágban, olyan nagy evolúciós ugrás, amely a hordán, családon, törzsön keresztül, a társadalmat, mint egy önálló evolúciós alanyt hozta létre. Amiből a vallások és az azokra épülő kultúrák sokasága alakult ki. Ezeknek ad címkét, mint a hatalom gyakorlásának különböző formáit gyakorló monarchiák, demokratikus, diktatórikus, köztársaságok, föderális és uniós birodalmak.
A hatalomgyakorlás társadalmi formációinak sokasága, lokális sokszínűsége, nem teszi lehetővé azt, hogy mindenkire egységesen alkalmazható jogszabályokat alkossunk a Földön. Ennek hiánya azonban az állandó konfliktusok forrása, a békétlenség fenntartása. Ezt a békétlenséget azonban tekinthetjük a társadalomtudomány tovább fejlődése katalizátorának, egy újabb evolúciós ugrás lehetőségének. Mivel nem ismerünk kommunikációra képes földönkívüli társadalmat, amelynek működése összehasonlítható lenne a földivel, nekünk kell megtalálni azt a társadalmi formációt, amely megakadályozza az önfelszámolást és biztosítja a túlélésünket. /mondhatjuk, hogy innen szép nyerni!/
