Nagyon tömörített megfogalmazásban a húrelmélet is diszkrét elemekkel operál. Tulajdonképpen minden anyagi elemi részecske és a belőle összeállt korpuszkula a rezgő húrokból van konfigurálva. Minden egyes húrnak van egy saját rezgési frekvenciája, energiaértéke és a konfigurációs terének rá jellemző alakja, topológiája. Azt próbálják elérni az elmélettel, hogy egyesítsék az Általános relativitást és a kvantummechanikát, amivel a mindenség elméletet lehet szintetizálni.
Azt gondolom, hogy ezt csak a téridővel, és a tudatnak nevezett jelenséggel együtt lehet elvégezni. Ez azt vonja maga után, hogy a téridőnek és a „tudatnak” is kvantumosnak, egységnyi alapelemekből kell állniuk. Az ősrobbanás elmélet egy redukciós folyamatból született, amivel „visszapörgették”az időkereket egy kezdőpontba, ahonnan előbukkan belőle az univerzum a térrel, idővel, anyaggal, tudattal, hogy megalkossa a világmindenséget. Vannak hozzá illeszthető kísérleti igazolások, azonban egyik végkifejlete sem pozitív az anyag és a tudat számára. Az univerzumnak egy pontba történő kollapszusa, vagy a téridőnek, a végtelenségig való tágulása sem egy elméletet hiánytalanul lezáró aktus. Amennyiben a mindenség egy pontból, az abban koncentrált energiaállapotból keletkezett, akkor, ha van megmaradási tétel, nem veszhet el, nem válhat semmivé. Ha meg nincs, akkor az ontológiával van probléma, hiszen a semmiből nem keletkezik valami. /Ezt a jogot a mindenható istennek tarják fenn a hívői/
Az elképzelésem szerint, a végtelennek tekinthető téridő, a végtelen sok téridő-kvantumból álló struktúra, amelynek elemi az energia aktív (megnyilvánult) és passzív megnyilvánulatlan állapotából fluktuál, rezeg. Ez képezi nálam a valóság létalapját, a végtelen sok lehetőség megnyilvánulása számára. Ha most a téridő-kvantumokat is rezgő húroknak tekintem, akkor ezek minden tulajdonságukba tökéletesen egyformák. A téridő struktúrája egy szuper-folyékony közeg, amiben szinkronizálási, összehangolódási aktusokban jelennek meg azok a húrok, amiből az anyag és a tudat ölt formát. Tulajdonképpen a világmindenséget megjelenítő dolgok egy „leegyszerűsített” diszkrét elemből, a rezgő húrból tevődnek össze konglomerátumokat képezve. Ennél fogva a szétbomlásuk egy deszinkronizációs folyamatnak, az entrópiának eredménye. A lényeg az együttműködésben keresendő. Tulajdonképpen a lények is, a húrok összehangoltságukból, együttműködésükből születnek.
Itt van jelentősége a tudatnak, mint egy felbukkanó jelenségnek, ami lehet mező, ahogy az elektromágneses, és gravitáció mezők hullámzanak, de kvantumokat, entitásokat, egókat is képezhet, amiket felügyel és fenntart, amíg a környezet és a hozzá való viszonya ezt megengedi. Amennyiben visszavezetnénk a húrokból való felépülést egy leépülési folyamattá, akkor a téridő struktúra lenne a végállomás. Ez a felépülési folyamat elindulhatna egy, vagy több lokális helyről is a téridőben. Ennél fogva a párhuzamos univerzumok léte sem kizárható. Azonban az egyidejűség relativitása ezekre is érvényes marad az információ véges terjedési sebessége miatt. Ami az összefonódottságból eredő „azonnali hatást” illati, a párhuzamosan jelenlévő fel és leépülési folyamatokból eredő tünet, fenomén.
A tudat által vezérelt, vagy irányított folyamatok többnyire látensek, az entitások számára nem nyilvánvalók, de vannak entitások, akik ezt az irányítást megtehetik, például az emberi szabad akarat, amit egymással szinkronba is hozhatják a társadalmi tudat, eszme, hitvallás kialakítása során.
